< Böngészés > Főoldal / Életképek/bulvár / Blog article: Szabadságon is irtózatos pénzeket akasztanak le a politikusaink

| Mobile | RSS

Szabadságon is irtózatos pénzeket akasztanak le a politikusaink

2012. augusztus 28. | hozzászólás | Életképek/bulvár

Százezrek, milliók járnak a képviselőknek, miközben a T. Házban szünetelnek az ülések. A politikusok nemcsak bruttó fizetésüket kapják meg ilyenkor, hanem más juttatásokat is, utazásiköltség-térítést és lakhatási támogatást.
A parlamenti munka július 12-én ért véget, s szeptember 12-én csöngetnek be az őszi ülésszakra. De a két hónap alatt a képviselők ugyanannyiba „kerülnek”, mint március-áprilisban, amikor csúcsra járt a „törvénygyár”. Ez havi 335 millió forint, vagyis 670 millió forintot kapnak a két nyári hónapra – írta a Blikk.

A listavezető Kövér László fideszes házelnök, akinek a nyári szünet alatt is ketyeg a havi majd 2,5 millió. Ebből 700 ezer költségtérítése, amely az egyik legmagasabb. Őt alig több mint 1,5 millióval követi párttársa és helyettese, Jakab István. A nagy különbség oka, hogy Kövér az elnöki posztért másfél milliót kap, míg az alelnöki fizetés „csak” 417 ezer. Bár ez a bér is tekintélyesnek mondható a parlamenti viszonyok mellett. Ennek köszönhető, hogy az élbolyba – legtöbb alelnöktársával együtt – a szocialista Ujhelyi István is felküzdötte magát jó 1,3 millió forinttal.

A képviselői bevételnek csak felét teszi ki a parlamenti tisztségekért járó fizetés. Így a tiszteletdíjból kevesebb mint 330 millió forint folyik be nekik a két hónap alatt. A potyának mondható pénz a választókerületi pótlék, ami a munkával kapcsolatos kiadásokat fedezi. S bár a parlamentbe most nem kell bejárni, ilyen címen 285 millió forintot vehetnek fel; ezenkívül 54 millió jár lakásbérlésre is.

Utóbbi két bevétel alighanem túlzó, ha azt nézzük: akkora költségeik most biztosan nincsenek, mint máskor. A Blikk megkérdezte ezért a frakciókat: nem gondolkoztak-e el azon, hogy az utóbbi juttatások egy részéről lemondanak.

– A szocialista politikusok nyáron járták az országot, kampányoltak, lakossági fórumokat tartottak – mondta a Blikknek Török Zsolt, az MSZP szóvivője, aki szerint képviselőik nyáron is megszolgálták fizetésüket.

– A képviselői munka nyáron sem szűnik meg, a választók képviselete egy teljes embert kíván egész évben – tájékoztatta a Blikket a Fidesz frakció sajtóosztálya.

Ám nem csak a képviselők pénzét kell fizetnünk. A honatyáknak személyi titkára is van, az ő a havi bérköltségük fejenként 140 ezer forint. A két hónap alatt rájuk is bő 100 milliót kell fordítani.
forrás:168 óra.hu

Leave a Reply 259 megnézve, 1 alkalommal mai nap |