< Böngészés > Főoldal / Közélet / Blog article: Ki kaphat behívót? – Félreértés történt

| Mobile | RSS

Ki kaphat behívót? – Félreértés történt

2012. szeptember 17. | hozzászólás | Közélet

Az intézkedés mindössze a lakosság 1 százalékát, százezer embert érint, a XI. kerületben tévesen alkalmazták a jogszabályt – mondta Tóth Ferenc, az OKF országos polgári védelmi vezetője.

A katasztrófavédelem polgári védelmi egységei eddig is léteztek, céljuk elsősorban az, hogy szükség esetén kiegészítsék a hivatásos katasztrófavédelmi szervek, tehát a rendőrség és katonaság, erőit, de kizárólag veszély- vagy katasztrófahelyzetben – hangsúlyozta az OKF országos polgári védelmi főigazgatója. A jogszabály alapján ez a 18-62 évesekre terjed ki, de a katasztrófavédelem ajánlása alapján elsősorban a 22-27 éves korosztályra vonatkozik. Őket előre tervezett és egyeztetett kiképzési és igénybevételi rend mellett ötéves készenlét után leválthatják, és más kerül be helyettük a rendszerbe, ez az egyenlő terhelés lényege – magyarázta Tóth Ferenc. Hozzátette azt is, bizonyos munkahelyekről veszély esetén sem hívják szolgálatra a dolgozókat, azoknak, akiket viszont igen, nekik kifizetik a bérüket.

Tóth Ferenc a Kossuth Rádiónak elmondta azt is, hogy a XI. kerületben tévesen alkalmazták a jogszabályt, ezért kaphatott több mint ezer ember levelet. Rosszul előkészített, rosszul megfogalmazott, feleslegesen fenyegetődző levelet küldtek ki, amivel megijesztették az embereket – fogalmazott a főigazgató, aki biztos abban, hogy az érintett 1300 ember közül senki nem kap majd szabálysértési bírságot vagy átváltható elzárást. Hozzátette: a hibát jelezték, és az önkormányzat ki fogja javítani.

A főigazgató elmondta azt is, hogy az önkormányzatoknak elsősorban önkénteseket kellene keresniük, levelet tehát még bárki kaphat, bár a legtöbb vidéki településen már véget ért a polgári védelmi szervezetek feltöltése.

A Krónika kereste a XI. kerület önkormányzatát is, ott későbbre ígértek választ.

forrás:híradó.hu

Leave a Reply 263 megnézve, 1 alkalommal mai nap |
Tags: