< Böngészés > Főoldal / Közélet / Blog article: Szervezkedő Szolidaritás

| Mobile | RSS

Szervezkedő Szolidaritás

2012. szeptember 19. | hozzászólás | Közélet

Az MSZP és az LMP nem mutatkozna együtt a DK-val

A Magyar Szolidaritás Mozgalom közös demonstrációra hívja a „demokratikus ellenzéket” és a civilszervezeteket október 23-ra – jelentette be Kónya Péter, a Szolidaritás elnöke tegnapi sajtótájékoztatóján.

A Szolidaritás javaslata szerint – a január 2-i ellenzéki demonstrációhoz hasonlóan – az Operánál tartanák a tüntetést. A Szolidaritás vezetője úgy véli, a kormány leváltását sürgetők azt várják, hogy a „demokratikus ellenzék” meghatározó erői készek és képesek legyenek összefogni. Ezt szeretnék elősegíteni – állította Kónya, hozzátéve, hogy folynak az egyeztetések, de kevés az esélye a közös tüntetésnek.

Mint megírtuk, a Gyurcsány Ferenc vezette Demokratikus Koalíció részt venne október 23-án egy közös ellenzéki demonstráción. Az MSZP viszont egyelőre hezitál – értesült lapunk. Úgy tudjuk, a szocialisták elvileg támogatnának egy közös tüntetést, meg is jelennének azon, ám azt szeretnék elkerülni, hogy pártpolitikusok egymás után felszólaljanak. „Az nem tenne jót az MSZP-nek, ha Mesterházy Attila Gyurcsány vagy egy másik DK-s, például Molnár Csaba után lépne mikrofonhoz” – hangsúlyozta egy szocialista forrásunk. Úgy tudjuk, a Gyurcsány-párttal való közös szerepléstől az LMP is idegenkedik, hiszen az „ökopárt” nemcsak az Orbán-kormányt, hanem az előző két ciklus kormányzatát is rendre súlyos kritikával illeti. Egyébként hétfőn Oszkó Péter volt pénzügyminiszter – Bajnai Gordon alapítványának kulcsembere – internetes bejegyzésében egy sérült futballistához hasonlította Gyurcsányt. Oszkó szerint Gyurcsány az érdemi ellenzéki alternatíva kialakulását hátráltatja. Mindazonáltal lapunk értesülései szerint nem zárható ki, hogy az MSZP és az LMP egyaránt részt vesz egy közös ellenzéki megmozduláson, de várhatóan csak akkor, ha azon nem szólalnak fel pártpolitikusok, csupán civilek.
ZSCS
forrás:magyar hirlap.hu

Leave a Reply 248 megnézve, 1 alkalommal mai nap |
Tags: