< Böngészés > Főoldal / Magyar Helsinki Bizottság / Blog article: Szíria – Kommerszant: Kétséges, hogy a Szabad Szíriai Hadsereg vezetése egyesíteni tudná a lázadókat

| Mobile | RSS

Szíria – Kommerszant: Kétséges, hogy a Szabad Szíriai Hadsereg vezetése egyesíteni tudná a lázadókat

Kétséges, hogy a Szabad Szíriai Hadsereg (SZSZH) vezetőinek sikerül egyesíteniük a lázadók erőit – írta a Kommerszant című orosz napilap hétfői számában.

Az ellenzéki Szíriai Nemzeti Tanács (SZNT) alá tartozó hadsereg vezetése szombaton közölte, hogy áthelyezte főparancsnokságát Törökországból Szíriába. Célja: felgyorsítani Bassár el-Aszad elnök rendszerének bukását.
A tekintélyes orosz politikai-gazdasági lapban Alekszandr Filonyik, az orosz tudományos akadémia vezető tudományos munkatársa úgy vélte: a SZSZH azért nem képes egyesíteni a hatalmon lévő szíriai rezsim ellenfeleit, mert az ellenzék soraiban nincs erős vezető. Korai lenne egyesített ellenzéki kormány létrehozataláról is beszélni, amellyel a Nyugat együtt tudna működni – véli.
A szíriai ellenzék széthúzására utal az orosz kutató szerint az is, hogy a csoporton belüli ellentétek miatt augusztus végén távozott a Szíriai Nemzeti Tanácsból Beszme Kodmani, a szervezet szóvivője és külkapcsolatokért felelős tagja.
A Kommerszant cikke szerint Bassár el-Aszad ellen jelenleg legalább harminc fegyveres csoport harcol Szíriában. A törvényes ellenzékhez tartozónak mondják magukat, de mind gyakrabban önállósodnak és figyelmen kívül hagyják a Nyugattal együttműködő Szíriai Nemzeti Tanács és a Szabad Szíriai Hadsereg vezetésének utasításait.
A lap értesülései szerint a külföldi fegyveres csoportok között felbukkantak Csecsenföldről és más észak-kaukázusi köztársaságokból érkezett harcosok is.
Makszim Juszin, az orosz napilap kommentátora azt írta: “Paradox helyzet van kialakulóban. A nyugati demokráciák Bassár el-Aszad ellenfeleit támogatva saját kibékíthetetlen, leggonoszabb ellenségeik, a szunnita fundamentalisták kezére játszanak”.
A külpolitikai szakíró utal arra, hogy az “iszlám terrorista internacionálé” harcosai is rész vesznek a Damaszkusz elleni harcokban. Kételkedik abban, hogy Bassár el-Aszad hatalmának leverését követően sikerül a fundamentalistákat megfékezni, és mérsékelt Nyugat-pártiakat, vagy legalább nem Nyugat-ellenes erőket hatalomra juttatni Szíriában.
forrás:hír3.hu

Leave a Reply 275 megnézve, 1 alkalommal mai nap |