< Böngészés > Főoldal / Archive: 03. október 2012

| Mobile | RSS

Elutasította Farkas Péter perújítási indítványát a bíróság

Alaptalannak találta és elutasította a kábítószerrel való visszaélés miatt jogerősen elítélt Farkas Péter perújítási indítványát szerdán a Pesti Központi Kerületi Bíróság (PKKB). A határozat nem jogerős, a döntés ellen a védelem fellebbezett. Az olimpiai bajnok birkózó ügyvédje arra hivatkozva kért perújítást védence ügyében, hogy az alapügyben nem rendeltek ki műszaki szakértőt, de az általa beszerzett […]

[ Tovább ] 2012. október 3. | hozzászólás | Életképek/bulvár |

MEGHÍVÓ Megemlékezés a vörösiszap-katasztrófa második évfordulóján

A vörösiszap-katasztrófa második évfordulóján a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság és a helyi önkormányzatok szervezésében megemlékezéseket tartanak. A katasztrófa által érintett települések többek között kerekasztal-beszélgetéssel, játékos vetélkedőkkel, előadásokkal, kápolnaszenteléssel, fáklyás felvonulással kívánnak megemlékezni az átélt szörnyűségekre és az azt követő példátlan állampolgári összefogásra. A katasztrófavédelem is képviselteti magát a rendezvényeken, hiszen a sokak számára lehetetlennek tűnő […]

[ Tovább ] 2012. október 3. | hozzászólás | Katasztófavédelem |

Esztergom megint csődbe ment

Négyszázmillió forintos inkasszóval terhelte meg az állam az esztergomi önkormányzat számláját az általa átvett intézmények költségeinek fedezésére, ezzel a város újra fizetésképtelenné vált, jelentette be Tétényi Éva, Esztergom független polgármestere. Tájékoztatása szerint az inkasszó miatt semmilyen önkormányzati feladatra sem jut pénz. Így nem tudják kifizetni az átmeneti segélyeket, vagy a gyermekek étkeztetési díját sem. Az […]

[ Tovább ] 2012. október 3. | hozzászólás | Közélet |

Még idén nagyot drágul a cigaretta

A korábban tervezettnél kevésbé növelné a dohánytermékek jövedéki adóját a parlament költségvetési bizottsága. Az emelést nem két, hanem egy lépésben hajtanák végre az idén december elsején. Az Országgyűlés honlapján olvasható módosító indítvány indoklása szerint a javaslat célja, hogy ne növekedjenek túlzott mértékben a fogyasztói árak, illetve ne emelkedjen a feketepiac térnyerésének kockázata sem. A javaslatot […]

[ Tovább ] 2012. október 3. | 1 Hozzászólás | Közélet |

Korrupt képviselők is ülhetnek a Fideszben?

Veszélyben a Nemzeti Együttműködés Rendszere. Veszélyben a kormány, veszélyben az ország. Volt ellenség eddig is elég, persze a külső ellent azért mégis könnyebb azonosítani, meg harcolni vele, legyen bármekkora is az. Na de mi van, ha belül is elkezdődik a rohadás? Ha a leghűségesebbnek hitt harcostársak, a mamelukok lázadnak fel? Sőt, ami még rosszabb, nem […]

[ Tovább ] 2012. október 3. | hozzászólás | Életképek/bulvár |

Közösségi szolgálat a katasztrófavédelemnél

Szeptember elsejével hatályba lépett a nemzeti köznevelésről szóló törvény nevelési-oktatási intézmények működéséről és a köznevelési intézmények névhasználatáról szóló miniszteri rendelet, amelynek egyik újdonsága, hogy azoknak a középiskolásoknak, akik 2016. január 1-je után érettségiznek, ötven órányi közösségi szolgálatot kell teljesíteniük. Az erről szóló BM OKF utasítás október 2-án a Hivatalos Értesítőben is megjelent. A diákok a […]

[ Tovább ] 2012. október 3. | hozzászólás | Katasztófavédelem |

SAJTÓKÖZLEMÉNY A hegyvidékiek és a budaörsiek a „toplista” élén

A hegyvidékiek és a budaörsiek a „toplista” élén A 2011-es évre vonatkozó szja-bevallások adatai szerint a főváros XII. kerületében (Hegyvidéken) élőknek a legmagasabb az egy főre jutó összevont jövedelmük, míg a XXI. kerületben (Csepelen) lakóké a legalacsonyabb. Pest megye viszonylatában Budaörs és Nagykőrös áll a „toplista” elején, illetve végén. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) […]

[ Tovább ] 2012. október 3. | hozzászólás | Nav |

SAJTÓKÖZLEMÉNY MESSZIRŐL BŰZLÖTT A KAMION A KÁBÍTÓSZERTŐL

Óriási csapást mértek a Nemzeti Adó- és Vámhivatal pénzügyőrei a kábítószer kereskedelemre. A pénzügyőrök hétfőn éjszaka a Tompai Határkirendeltségen vizsgáltak egy üresnek jelzett makedón forgalmi rendszámú, makedón állampolgárságú férfi által vezetett tehergépjárművet. A raktér átvizsgálása során a pénzügyőrök a jármű homlokfalánál friss szerelési nyomokra lettek figyelmesek és gyanús volt számukra az üres raktérben terjengő erős, […]

[ Tovább ] 2012. október 3. | hozzászólás | Nav |

Küldik a válaszlevelet Brüsszelből is )))))The response letter is sent to Brussels

Véglegesítettük megállapításainkat és elkészítettük a levelet, amelyet Olli Rehn pénzügyi biztos fog elküldeni a magyar félnek – felelte kérdésre válaszolva a déli brüsszeli sajtótájékoztatón Olivier Bailly bizottsági szóvivő. Az Európai Bizottság szóvivője azonban arról nem tudott tájékoztatást adni, hogy a levelet már elküldték a reggel vagy a nap folyamán később fogják csak elküldeni. Bailly nem […]

[ Tovább ] 2012. október 3. | hozzászólás | Tudomány/gazdaság |

Pénzátömlesztést végezne a Fidesz a Magyar Postán

A Fidesz szerint nagyobb szerephez kell jutnia a Magyar Posta Zrt.-nek a nyugdíjak, a segélyek és más állami juttatások jogosultakhoz való eljuttatásában – közölte Nyitrai Zsolt, a párt képviselője szerdán a postai szolgáltatásokról szóló törvényjavaslat parlamentben folyó általános vitájához kapcsolódva. A nyereséges, több mint 33 ezer embert foglalkoztató, stratégiai fontosságú Magyar Postát az Európai Unió […]

[ Tovább ] 2012. október 3. | hozzászólás | Életképek/bulvár |

Október végén kezdik lekapcsolni az analóg műsorszórást

A barcsi analóg M1 átjátszó adó október végi lekapcsolásával kezdődik az analóg földfelszíni televíziós hálózatok lekapcsolása, amely várhatóan a jövő év végén fejeződik be – mondta Piller András, az Antenna Hungária (AH) vezérigazgatója szerdán sajtótájékoztatón Budapesten. Hozzátette, az ingyenes földfelszíni digitális adás, a MinDig TV felhasználóinak a száma a jövő év elejére várhatóan 150 ezerrel […]

[ Tovább ] 2012. október 3. | hozzászólás | Életképek/bulvár |

Megkérdezték a piacot: semmit nem ér Orbánék terve

Megkérdezték a piacot: semmit nem ér Orbánék terve A kis- és középvállalkozások 68 százaléka nem hiszi, hogy a Munkahelyvédelmi Akcióterv munkahelyeket teremt; a cégek 65 százaléka szerint nem lesz IMF-megállapodás az idén; sokan úgy vélik, hogy ha a Nemzetközi Valutaalap biztosítja is a kért hitelkeretet, a forint és a gazdaság gyengülése akkor sem áll meg […]

[ Tovább ] 2012. október 3. | hozzászólás | Közélet |

Sokkolja a mexikóiakat az azeri vezér szobra Az azeriek Mexikóba már “bevásárolták magukat” ))))) Un choque a los mexicanos en la estatua líder azerbaiyano México tiene bevásárolták los azeríes “a sí mismos”

Sokkolja a mexikóiakat a néhai azerbajdzsáni elnök, Gejdar Alijev életnagyságú szobra, amely a mexikói főváros egyik elegáns sugárútján magasodik, alig karnyújtásnyira Mahátma Gandhi, Abraham Lincoln és az ország saját nemzeti hőseinek emlékműveitől. A kaukázusi vezető bronzszobránál elhelyezett dísztábla szerint Alijev “az anyaföld iránti végtelen elkötelezettség, és a világbéke univerzális eszményképéhez való hűség lenyűgöző példája”. Az […]

Szobrok, terek és könyvek mentén

Emlékezet. Nemzeti Könyvtár: közterületeken állítanak fel műalkotásokat, és kötetek is megjelennek – Bánffy Miklós is a sorban Kerényi Imre: Fel kell találnunk Magyarországon az elévülhetetlen érdem fogalmát (Fotó: Hegedüs Róbert) Kerényi Imre: Fel kell találnunk Magyarországon az elévülhetetlen érdem fogalmát Ma mutatják be a Nemzeti Könyvtár sorozat első hét kötetét, amelyek között Hermann Ottó-, Gundel […]

[ Tovább ] 2012. október 3. | hozzászólás | Kultúra |

Gyakoribb a depresszió és a magas vérnyomás a rosszul alvó nőknél

A rossz alvás gyakran nehezen kezelhető magas vérnyomással és depresszióval jár együtt, különösen a nőknél. Olasz kutatók kimutatták, hogy a rossz alvás nehezen kezelhető magas vérnyomással jár együtt. Rosa Maria Bruno a magas vérnyomást kutatók nemzetközi kongresszusán ismertette munkacsoportja tanulmányát, amely azt kutatta, hogy miben különböznek azok a betegek, akiknek a vérnyomása három-négyféle gyógyszer egyidejű […]

[ Tovább ] 2012. október 3. | hozzászólás | Életképek/bulvár |

A babakötvényeket is elveszi Orbán? ))))Dziecko ma obligacje Orban?

Amikor magánmegtakarításokra teszi rá a kezét Orbán és Matolcsy, az mindig a tulajdon elvesztésével jár. Most a babakötvényekkel kezdi eljátszani a Fidesz-kormány azt, amit a magánnyugdíjpénztárnál már megtett: brutálisan államosít – írja közleményében Simon Gábor. A babakötvénnyel trükközik az Orbán-kormány. A kötvényeket mostantól csak a Magyar Államkincstár számláján lehet vezetni, de annak is állami felügyelet […]

[ Tovább ] 2012. október 3. | hozzászólás | Közélet |

MSZP-LMP: együtt a regisztráció ellen

Közös módosító javaslatot nyújtott be az MSZP és az LMP a választási eljárásról szóló törvényhez, amivel megszüntetnék a Magyarországon állandó lakhellyel rendelkező polgárok esetében a választási feliratkozás intézményét. Csak a választói nyilvántartás miatt szükségesnek mondott regisztrációt, azaz a külhoniak feliratkozását hagyná meg a demokratikus ellenzék, méghozzá határidő, így jogvesztés nélkül. Mindkét párt úgy látja, a […]

[ Tovább ] 2012. október 3. | hozzászólás | Közélet |

A tanárok fizetésével kezdik az újabb megszorításokat

A küszöbön álló, 350 milliárdos költségvetési kiigazítás első elemei között “megy a kukába” a jövő évre tervezett pedagógus-béremelés az [origo] által megkérdezett kormányzati szereplők szerint. A pedagógus-életpályamodell bevezetésének elmaradása miatt információnk szerint Hoffmann Rózsa tavasszal a lemondását is kilátásba helyezte. A béremelés elhalasztása mellett áfaemelést és egy újfajta közszolgálati életpályamodellt is kínálhat a kormány az […]

Vége az ösztöndíjas jogászképzésnek

A jogász- és közgazdászszakok a piacról is képesek fenntartani magukat, így ezen a két képzésen a jövő évtől valószínűleg végleg megszűnnek az ösztöndíjas helyek – írja a Magyar Nemzet szerdai száma. Az önfenntartó felsőoktatás megteremtése érdekében indokolt, hogy 2013-ban tovább szűkítsék az állami ösztöndíjas férőhelyek számát – írja a szerdai Magyar Nemzet Maruzsa Zoltán felsőoktatási […]


  • Ursula Von Der Leyen asszony az EB elnökasszonya

  • www.fecsego.eu nemzetközi hírportál az EU EP EB média-sajtó partnere