< Böngészés > Főoldal / Közélet / Blog article: Szilvásy: nevetséges a facsemete-vád

| Mobile | RSS

Szilvásy: nevetséges a facsemete-vád

2012. október 16. | hozzászólás | Közélet

Bizonyítékokkal cáfolná a hamis tanúzást a bíróságon Szilvásy György, aki ellen furcsa mód már egy fél éve vádat emeltek, miközben az alapügyben, a facsemetékkel kapcsolatban Benedek Fülöp volt agrárállamtitkár ellen csak a napokban tették ezt meg. A volt titokminiszter leszámolást emlegetett lapunknak adott interjújában, Benedek Fülöp pedig sérelmezte, hogy a vádemelést előbb közölték a jobboldali sajtóval, mint vele.

– Hogy kerül a neve a facsemete-ügyben Benedek Fülöpé mellé?

– Nem ismerem a vádiratot, de abból, amit a Magyar Nemzet leközölt, számomra az derült ki, hogy – talán nem véletlenül – különböző történeteket mosnak össze, hogy jó nagyot szóljon, és ütni lehessen rajtunk. Az én ügyemet, amelyben hamis tanúzással vádolnak, az ügyészség leválasztotta az alapügytől és már áprilisban benyújtotta a vádiratot, amikor még a fő szálon javában tartott a nyomozás, ami önmagában nonszensz. De épp ekkor mentett fel a bíróság az UD Zrt.-s vádak alól. Azt hiszem, kellett az “elszámoltatásban”, jobban mondva, leszámolásban valamilyen ellensúlyozás. A bírósági tárgyalás napja egyelőre nincs kitűzve, de ott be is bizonyíthatom, hogy az ellenem felhozott vád ebben az esetben is alaptalan.

– Miért?

– Azért nevetséges a hamis tanúzás vádja, mert a vallomásomat alátámasztva bemutattam a faiskolától kapott elismervényt, szállítói levelet, majd számlát is, és ezekből egyértelműen kiderül, hogy én fizettem a 30 facsemetéért. Persze a Magyar Nemzet ügyészségi értesülését olvasva ma már ott tartunk, hogy ezek a fák aranyból voltak. Sajnálom, hogy az ügyészség nem cáfolja a nyilvánvalóan hamis állításokat.

– A fideszes Kocsis Máté eközben a Magyar Hírlapban azt gyanítja, hogy az Ön minisztersége idején politikai manipulációra használták fel a titkosszolgálatokat, holott éppen az UD-ügy kapcsán úgy tűnik, mintha a Fidesz tette volna ezt…

– A Fidesz 2006 óta folyamatosan keveri és saját pillanatnyi politikai érdekei alapján osztogatja a nemzetbiztonsági kártyát. Nem véletlen, hogy a Kocsis-interjúban az újságíró türelmetlen, hogy miért nem sikerült még bizonyítékokat találni a “manipulációnkra”. Persze, hogy nem, mert ezeket először le kell gyártani, hiszen hat éven keresztül ebben sem mondtak igazat. Kocsis Máté egyébként politikustársaihoz képest még tisztességesebb is, hiszen két év kormányzás után is még csak “gyanítja”, nem pedig biztosan állítja, hogy voltak ilyen manipulációk. Az UD-ügy egyébként tankönyvszerűen mutatja a Fidesz hozzáállását és magatartását nemcsak a titkosszolgálati játszmákkal, hanem a politikai ellenfelek eltüntetésével, a történelem átírásával, és még sorolhatnám, mi mindennel kapcsolatban.

Hamis a hamis tanúzás?

Szokatlan az az eljárás, ahogy Szilvásy György ellen vádat emeltek a facsemeték ügyében – mondta lapunknak a volt miniszter ügyvédje. Sebes Péter emlékeztetett, hogy Benedek Fülöp ellen a csak a napokban emeltek vádat, míg ügyfelével szemben éppen fél évvel ezelőtt, április közepén. Vagyis akkor, amikor a fő ügyben, Benedek szerepét tisztázandó még javában folyt a nyomozás, így azt sem lehetett pontosan tudni, hogy a volt államtitkár mit tett, vagy mit nem tett, ám Szilvásy ellen mégis vádat emeltek az ügy egyik mellékszálában, mondván: hamisan tanúskodott. Az ügyvéd elmondta azt is, hogy a jogszabályi előírások szerint hamis tanúzásért csak akkor lehet valaki ellen eljárást indítani, ha az alapügy, amelynek kapcsán ezzel gyanúsítják, már jogerős bírósági ítélettel lezárult. Ez az esetek 99 százalékában így is történik, bár van törvényes lehetősége az eljáró hatóságnak arra, hogy – különleges esetben – még menet közben nyomozásba kezdjen hamis tanúzás miatt, de Sebes szerint ez – legalábbis jogi okokból – aligha tekinthető ilyen kivételes esetnek. Hozzátette: bizonyíték van arra, hogy Szilvásy maga fizette a saját facsemetéit, ahogy ezt vallotta is, tehát álláspontja szerint nem áll meg a hamis tanúzás vádja.

forrás:népszava online.hu

Leave a Reply 330 megnézve, 1 alkalommal mai nap |
Tags: