< Böngészés > Főoldal / Kultúra / Blog article: Kinevezik a tankerületi igazgatókat

| Mobile | RSS

Kinevezik a tankerületi igazgatókat

2012. október 31. | 2 hozzászólás | Kultúra

November elsejével kinevezik a tankerületi igazgatókat, de hogy pontosan hány iskola kerül át januártól állami fenntartásba, még nem tudni. Hoffmann Rózsa szerint a következő két hónap elég lesz arra, hogy az önkormányzatok előkészítsék az átadás-átvételt.

Januártól állami fenntartásba kerülnek az általános iskolák, gimnáziumuk, középiskolák és szakiskolák. Az intézmények állami fenntartását a nyáron létrejött, az egykori kultuszminiszter nevét viselő Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (KIK) koordinálja majd. A feladatokat a központ 198 tankerületeken keresztül látja el, élükön a tankerületi igazgatókkal.

Ezeknek a tankerületeknek az élére nevezték most ki a vezetőket, többségük még szerdán megkapja az értesítést – mondta Hoffmann Rózsa keddi sajtótájékoztatón. Az Emberi Erőforrások Minisztériumának oktatási államtitkár a tavaly decemberben elfogadott köznevelési törvény fontos állomásának nevezte a tankerületek kialakítását és az igazgatók kinevezéstét. Mint megjegyezte, az állami kézbe vétellel az oktatási rendszer egységesebb és igazságosabbá tétele a cél.

Az állami irányítás, fenntartás alapvetően szakmai irányítást jelent. A pedagógusok és a nevelő-oktató munkát segítők állami alkalmazottak lesznek. Szintén a központ állományába kerülnek a technikai dolgozók, ha az önkormányzat január 1-jétől az intézményt nem működteti. A decemberi bérek és járulékok utalása január elseje után már a központ feladata lesz. Az iskolák fenntartása mellett a 3 ezer főnél kisebb lélekszámú települések iskoláinak a működtetését is a tankerületek veszik át. (Az állami átvételről részletesen ebben a cikkünkben olvashat.)

Marekné Pintér Aranka, a KIK megbízott elnöke az elmúlt két hónap szakmai eredményeit ismertetve elmondta, a tankerületi igazgatói posztokra összesen 874-en jelentkeztek, zömében iskolaigazgatók, oktatásban jártas szakemberek, illetve térségi projektmenedzserek. A KIK megbízott elnöke megjegyezte, „nagyon sok jól felkészült” jelentkezők közül választották ki az igazgatókat, akiknek első feladata az lesz majd, hogy a saját járási tankerületben felvegyék a települési önkormányzatok vezetésével a kapcsolatot, és előkészítsék a megállapodást, hogy „az állam fenntartóként történő belépése zökkenőmentes legyen”.
Még két hétig gondolkodhatnak

Hoffmann szerint a következő két hónap elég lesz az önkormányzatnak arra, hogy a KIK-kel közösen előkészítsék az átadás-átvételt . „Az átvételből a szülők, a pedagógusok és a gyerekek vélhetőleg semmit sem fognak megérezni” – véli az államtitkár.

A települések nyilatkozhatnak úgy, megtartják iskoláikat. Változás, hogy az önkormányzatoknak október vége helyett november 15-ig tehetnek erről szándéknyilatkozatot tenni, azaz tudják-e a jövőben vállalni az intézményeik működtetését. (A 3 ezer főnél kisebb településeknek akkor kell nyilatkozni, ha vállalják, a nagyobb településeknek abban az esetben, ha átadják az államnak az intézményeik működtetését.) De hogy pontosan hány önkormányzat dönt úgy, hogy nem adja át az iskola működtetését, még nem tudni. Marekné Pintér Aranka újságírói kérdésre is csak annyit válaszolt, érkeztek már szándéknyilatkozatok az önkormányzatoktól, hogy szeretnék átvenni a működtetést, pontos számot azonban nem mondott.

Hoffmann szeptemberben viszont azt nyilatkozta, arra számít, hogy az intézmények jóval több mint fele, legalább kétezer iskola kerül majd át állami fenntartásba januártól.

forrás:index.hu

Leave a Reply 1209 megnézve, 1 alkalommal mai nap |
Tags: