< Böngészés > Főoldal / Közélet / Blog article: Együtt 2014: biztosan lehet majd az összefogás jelöltjeire szavazni

| Mobile | RSS

Együtt 2014: biztosan lehet majd az összefogás jelöltjeire szavazni

2012. november 1. | hozzászólás | Közélet

Együtt 2014: biztosan lehet majd az összefogás jelöltjeire szavazni Az Együtt 2014 választói mozgalom szerint megtalálják a megfelelő szervezeti formát, így biztosan lehet majd az összefogás jelöltjeire szavazni a következő parlamenti választáson.

A Milla Egyesület, a Magyar Szolidaritás Mozgalom és a Haza és Haladás Egyesület által létrehozott mozgalom az MTI-nek szerdán küldött közleményében azt írta: a kormányoldal célja, hogy neki lejtsen a pálya a választásokon, ezért a regisztráció bevezetésével elveszik a szavazati jogát azoknak, akik csak a kampány utolsó két hetében döntenek úgy, hogy elmennek szavazni.
Véleményük szerint árulkodó az is, hogy a kormánypárti képviselőknek csak október 23-a után jutott eszébe szigorítani a választási eljárási törvényjavaslat egyesületekre vonatkozó rendelkezéseit. A Fidesz-kormány el akarja bizonytalanítani a Milla, a Szolidaritás és a Haza és Haladás támogatóit, valamint arra “akarja kényszeríteni a formálódó választói összefogás résztvevőit, hogy itt és most párttá alakuljanak” – értékelték.
Az Együtt 2014 szerint azonban a demokratikus ellenzéki oldalnak most nem új, versengő pártra van szüksége, hanem széles választói összefogásra. Akármennyire kreatív lesz a kormány, “hogy akadályozzon minket, mi még kreatívabbak leszünk: olyan szervezeti formát találunk az összefogásnak, amely a leghatékonyabbnak ígérkezik a rezsim aktuális szabályrendszerével szemben” – olvasható a közleményben.
A parlament alkotmányügyi bizottsága a fideszes Papcsák Ferenc javaslatára hétfőn olyan módosító indítványt fűzött az eljárási törvényjavaslathoz, amely átírja a jelölő szervezet definícióját. Míg a benyújtott törvényjavaslat – a szakszervezetek kivételével – a civil szervezetek bírósági nyilvántartásában szereplő egyesületeket és a nemzetiségi önkormányzatokat sorolja a lehetséges jelölő szervezetek közé, addig a módosító javaslat szétválasztja az országgyűlési, az európai parlamenti (EP) és az önkormányzati választásokat, rögzítve, hogy a parlamenti voksoláson pártok és az országos nemzetiségi önkormányzatok, az EP-választáson csak pártok, az önkormányzati választáson pedig pártok és – a szakszervezetek kivételével – egyesületek lehetnek jelölő szervezetek.
Papcsák Ferenc azt hangsúlyozta, hogy a módosítás változatlanul hagyja az eddigi gyakorlatot, vagyis azt, hogy az önkormányzati választások kivételével csak pártok indulhatnak a voksolásokon. Visszautasította, hogy a módosítás összefüggésben állna azzal, hogy Bajnai Gordon volt miniszterelnök a napokban egyesületet alapított Haza és Haladás néven. Mint mondta, semmi akadálya, hogy a Haza és Haladás Egyesület elinduljon a választásokon, ehhez szerinte csak annyit kell tenniük, hogy párttá alakulnak.
A Fidesz szóvivője is arra mutatott rá szerdán, hogy egyesületek eddig sem indulhattak az országgyűlési választásokon.

forrás:hír3.hu

Leave a Reply 266 megnézve, 1 alkalommal mai nap |
Tags: