< Böngészés > Főoldal / Közélet / Blog article: Ítélet születhet a Sukoró-ügyben

| Mobile | RSS

Ítélet születhet a Sukoró-ügyben

2012. november 7. | hozzászólás | Közélet

A Kúrián folytatódik a sukorói telekcsere-szerződés ügyében indult polgári peres eljárás november 13-án, Joav Blum felülvizsgálati kérelme alapján – írta a Magyar Hírlap szerdai számában. Akár ítélet is születhet ezen a napon.

Joav Blum a Fővárosi Ítélőtábla júniusi ítélete ellenében nyújtott be felülvizsgálati kérelmet. Az ítélet helyben hagyta a Fehérvári Törvényszék elsőfokú döntését, amely semmisnek mondta ki a sukorói telekcsere-szerződést.

A King’s City elnevezésű turisztikai gigaberuházáshoz kötődő telekcsere-szerződést jogerősen semmisnek nyilvánította a bíróság. A döntést azzal indokolták, hogy a szerződés megkötésével a felek együttes célja a nyilvános versenyeztetés elkerülése volt, vagyis az ügyletet a jogszabályokat kijátszva kívánták megvalósítani.

Az ügyben a felperes a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. volt, amely azt követően fordult bírósághoz, hogy a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) hűtlen kezelés gyanújával még 2009 tavaszán nyomozásba kezdett, és jelentős értékaránytalanságot állapított meg a csereügylet kapcsán.
forrás:hír24.hu

Leave a Reply 233 megnézve, 1 alkalommal mai nap |
Tags: