< Böngészés > Főoldal / Magyar Helsinki Bizottság / Blog article: Kitiltanák a Fideszt a KDNP-ből

| Mobile | RSS

Kitiltanák a Fideszt a KDNP-ből

A kereszténydemokraták országos választmánya elé kerül a kettős tagság intézménye, jövő szombaton döntenek arról, fenntartják-e a Fidesz és a KDNP szimbiózisát. Jelenleg a párt parlamenti frakciójának többsége mindkét kormánypárt tagja egyszerre. A KDNP budapesti elnöke, Szalma Botond évek óta küzd a közösködés megszüntetéséért, mostanra érte el, hogy élesben is szavazzanak a kérdésről.
nd

A KDNP legfőbb döntéshozó testületében, az országos választmányban jövő szombaton kerül terítékre a kettős párttagság intézménye. A Fidesz és a KDNP közötti szoros személyi összefonódás hosszú ideje akkut kérdés a párton belül.

Az átfedések megszüntetését Szalma Botond, a budapesti elnök hosszú ideje szorgalmazza, lényegében ennek a programpontnak köszönhette 2010-es megválasztását, amikor a fővárosi szervezet vezetésére „hivatalosan kijelölt” Rétvári Bencével szemben nyerte el a posztot. A 2010-es választmányi ülésen a kettős tagság ellen érvelve azt mondta, hogy a KDNP-sként bajtárs szeretne lenni a Fidesz mellett, nem pedig csicska, ahogy valójában bántak egyes helyeken a kisebbik kormánypárt képviselőivel.

Szalma az Indexnek azt mondta, 2012-ben továbbra is az a szándéka, hogy tisztázza a két szervezet közti határokat annak érdekében, hogy önálló és karakteres arcot kaphasson a párt.

Előbb-utóbb mindenkinek el kell döntenie, hogy melyik csapatban focizik – mondta az budapesti elnök.

A KDNP parlamenti frakciójában ülő képviselők szinte egytől-egyig kettős tagok. Ez a felállás abból adódott, hogy a kereszténydemokrata párt lényegében a Fidesz választási szövetségeseként került a parlamentbe, önálló nem mérette meg magát. A frakció alapításánál is leginkább Orbán Viktor álláspontja döntött, hogy mekkora legyen a képviselőcsoport.

Szalma Botond az elmúlt két évben többször is szembe ment a Fidesszel szembeni konfrontációt nem vállaló hivatalos politikával. 2011 nyarán „kereszténység nem egyenlő a hülyeséggel” szlogennel tüntetett a Fidesz ellen Újpesten, ahol önkormányzati képviselőként a vagyonkezelő beszámolója miatt került szembe a polgármesterrel. Tavasszal pedig azzal húzta ki a gyufát saját pártvezetőinél is, hogy lemondásra szólította fel Schmitt Pál köztársasági elnököt, és ezzel semmibe vette a KDNP „belső vitákban kialakított pártálláspontját”. A beszólás miatt fegyelmi eljárás is indult Szalma ellen, ezt azonban máig nem zárta le a KDNP etikai bizottsága.

forrás:index.hu

Leave a Reply 249 megnézve, 1 alkalommal mai nap |