< Böngészés > Főoldal / Életképek/bulvár / Blog article: Privát űrhajókat indítanak a Holdra )))))Private spaceships will be launched to the Moon

| Mobile | RSS

Privát űrhajókat indítanak a Holdra )))))Private spaceships will be launched to the Moon

2012. december 8. | hozzászólás | Életképek/bulvár

Komolyan gondolja a Golden Spikes Company a magánholdutazást. A NASA egykori szakemberei által vezetett cég 2020 és 2030 között 15-25 fizető utasra számít. Egy út fejenként oda-vissza körülbelül 750 millió dollárba fog kerülni, ezért tehetünk egy kiadós sétát a Hold felszínén.

Amint azt sejteni lehetett, stílusosan az utolsó holdraszállás, az Apollo-17 indítása 40. évfordulójának előestéjén jelentette be a Golden Spikes Company nevű cég, hogy turistautakat kíván indítani a Holdra. Természetesen nemcsak a Hold körüli pályára, hanem a Hold felszínére. A feladat nem egyszerű, de az optimista nyilatkozatok szerint az első repülés akár már 2020-ban megtörténhet.

Erős az igazgatótanács

Megfigyelők szerint a cég – ahogy mondani szokták – nem kispályás, legalábbis, ami az igazgatótanács összetételét illeti. Annyi bizonyos, hogy egy sor komoly szakembert tudtak felvonultatni. A cég elnök-vezérigazgatója egy ismert bolygókutató szakember, Alan Stern, a NASA tudományos programjainak korábbi vezetője. Az igazgatótanács elnöke Gerry Griffin, a Johnson Űrközpont korábbi igazgatója és az Apollo program repülési igazgatója. Tagjai között egykori NASA mérnökök és űrhajósok éppúgy megtalálhatók, mint a magánűripar jeles képviselői. Ott találjuk Newt Gingrich republikánus politikust, aki egykor a képviselőház elnöke volt, és elnökjelöltként letette a voksát egy holdbázis létesítése mellett.

A társaság eredetileg azzal a céllal alakult, hogy kigondoljanak valamit a kormányzat által elvetett Constellation program (az amerikai Hold- és Mars-utazást célzó program) pótlására. 2010 elején szakértői csoportot hoztak létre, amely megállapította, hogy a magánszektor alkalmas a holdutazás végrehajtására. Szándékaik komolyságát azzal jelezték, hogy már 2010 végén megalapították cégüket, a coloradói székhelyű Golden Spike Companyt. Az elmúlt két évben kidolgozták az üzleti modellt és a főbb technikai megoldásokat.

Összevásárolt alkatrészek

Számításaik szerint az első holdra szállás végrehajtásáig mintegy 7-8 milliárd dollárt kell a vállalkozásba fektetni. A számok persze még bizonytalanok, hiszen többek között azt sem döntötték el véglegesen, milyen rakétával akarják a repüléseket végrehajtani. A becsléseket többféle rakétára is elvégezték. Szóba jöhet a SpaceX cég Falcon rakétájának megerősített változata, a Falcon Heavy vagy a United Space Alliance Atlas-V rakétája. A költségek csökkentése érdekében mindenképpen már létező vagy továbbfejlesztés alatt álló hordozórakétákat és fejlesztés alatt álló űrkabinokat használnának. Új fejlesztést csak azoknál az eszközöknél terveznek – például a holdi leszállóegységnél -, ahol nincs létező kínálat. (Annyi mindenesetre biztos, hogy a költség messze elmarad a NASA által 2005-ben az új emberes holdprogramra becsült 100 milliárd dollártól.)

22415_holdutazas-3.jpgA Golden Spike űrhajóterve

Elismerik, hogy ez kevésbé elegáns megközelítés, mint ha minden tervezést tiszta lappal indítanának, viszont rámutatnak arra, hogy ezáltal nemcsak a költségeket csökkentik, hanem a kockázatot is, miközben lerövidítik a fejlesztéshez szükséges időt. Eddig még egyetlen szerződést sem kötöttek meg, azonban a legrövidebb időn belül több céggel is elkészíttetik a megvalósíthatósági tanulmányokat a leszállóegységre, a Holdon viselhető űrruhára és a holdi kísérleti eszközökre.

Hangsúlyozzák, hogy a tervek menet közben még megváltozhatnak. A három kísérleti repülést 2017-től kezdődően tervezik, míg a negyedik már egy éles repülés lenne, holdra szállással – 2020-ban. A cég üzleti tervei szerint 2020 és 2030 között 15-25 fizető utasra számíthatnak. Minden küldetés során két pár rakétát indítanának. Az első két rakéta alacsony Hold körüli pályára juttatná a leszállóegységet, míg a második pár vinné el az utasokat, akik a Hold körüli pályán találkoznának a leszállóegységgel (itt látható egy grafika az utazás koreográfiájáról).

Kormánytagokat is vinnének

A cég nem kizárólag a klasszikus űrturistamodellt kívánja követni, vagyis potenciális ügyfélként nemcsak a tehetős gazdagokra gondol, akik a rendszeres luxushajóutak és néhány űrugrás (szuborbitális űrrepülés) után valami többre – és drágábbra – vágynak majd. Legalább ennyire az úgynevezett orosz modell lebeg a szemük előtt.

22415_holdutazas-2.jpgAz Apollo-11 űrhajósa, Buzz Aldrin a Holdon

Az oroszok ugyanis nemcsak tehetős magánszemélyeknek, hanem kormányoknak, cégeknek és a médiának is felajánlották, hogy űrhajósaikat felviszik a Szaljut vagy a Mir űrállomásra (ez a kép sejteti, mely államokra gondolnak elsősorban ügyfélként). A modell akkoriban működött, ésszerű feltételezni, hogy a holdutazásoknál is lenne efféle kereslet (is). Ami az árat illeti, a cég számításai szerint egy repülés mintegy 1,5 milliárd dollárba kerülne, vagyis a két utas fejenként csekély 750 millió dollárért venné meg a menetjegyét.

Mi történne a Holdon?

A Golden Spike szórólapja szerint a teljes űrrepülési rendszeren kívül – magától értetődősen – a legénység kiképzéséről is gondoskodnak. Kívánságra a Hold felszínén elvégezhető kísérletek, kutatási program összeállításában is közreműködnek. A Hold felszínén eltöltött idő elérheti a két napot is (ez nagyjából a hat Apollo-expedíció átlaga). A cég vállalja továbbá, hogy a leszállóhelyek kiválasztásánál figyelembe veszi a megrendelő igényeit, illetve azt a megrendelő által tervezett kutatási programhoz igazítják. A kutatás nyilván elsősorban államilag finanszírozott űrhajósoknál jöhet szóba.

22415_holdutazas-1.jpgA Föld a Holdról (Apollo-11)

A saját zsebből utazó gazdagok között lehetnek olyanok, akik csak egy kiadós sétára vágynak, élvezik a sivár holdi táj és az égen ragyogó Föld látványát, vagy éppen a földinél hatszor kisebb súlyuk adta új lehetőségeket. A média által finanszírozott űrhajósok számára érdekes lehet például az Apollo-leszállóhelyek felkeresése. Ez azonban felveti a hőskorban a holdra vitt tárgyak szervezett védelmének kérdését (persze ne fegyveres őrökre, hanem inkább jogi, erkölcsi védelemre gondoljunk), hiszen furcsa lenne, ha egy űrhajós szabadon hazahozhatná – sőt, netalán értékesíthetné – az Apollo-űrhajósok által a Holdon kitűzött zászlókat.

forrás:richpoi hírlevél

Private spaceships will be launched to the Moon

Do you really think the Golden Spikes Company acres of private travel. NASA experts led by former company between 2020 and 2030 from 15 to 25 paying passengers expect. One trip per person round trip will cost about 750 million dollars, so we can do a hearty walk on the lunar surface.

As you might have guessed, in style the last moon landing, Apollo 17 Launch 40th on the eve of the anniversary announce the Golden Spikes Company Limited a company that intends to launch tourist trips to the moon. Of course, not only in orbit around the moon, but the moon’s surface. The task is not easy, but the optimistic statements that the first flight could happen as early as 2020.

the Board Strong

Observers say the company – as they say – no paddle, at least as far as regards the composition of the board of directors. What is certain is that a multitude of serious professionals could muster. The company’s CEO is a known planetary research specialist, Alan Stern, the former head of NASA’s science programs. Chairman of the Board Gerry Griffin, former director of the Johnson Space Center in the Apollo program and flight director. Among the members of a former NASA engineers and astronauts are just as prominent representatives of the private space industry. We find Newt Gingrich Republican politician who was once the chairman of the House of Representatives, and was put down as a presidential candidate, voted for the establishment of a lunar base addition.

The company was originally founded with the aim to kigondoljanak something rejected by the government’s Constellation program (the American travel to the Moon and Mars, a program) to replace. Expert group was set up in early 2010, which stated that the private sector for the implementation of a moon flight. With the seriousness of their intentions indicated that at the end of 2010 they founded their own company, Golden, Colorado-based Spike Company. The past two years have developed the business model and the main technical solutions.

buy up parts

Calculations show that the implementation of the first moon landing, about 7-8 billion dollars to be invested in the company. The numbers are still uncertain, of course, what with it not finally decided what they want to rocket flights are performed. The estimates are also conducted several missile. Eligible for company SpaceX Falcon rocket enhanced version of the Falcon Heavy or United Space Alliance Atlas V rocket. To reduce costs, by all means continue existing or under development, launch and development of space-cabins használnának. New developments are planned only for the devices – such as the lunar leszállóegységnél – where there is no existing supply. (It certainly is true that the cost far by NASA in 2005, the new manned lunar program is estimated at $ 100 billion.)
src=”http://richpoi.com/images/content/22415_holdutazas1.jpg” class=”alignleft”
22415_holdutazas Golden Spike spacecraft design-3.jpg
src=”http://richpoi.com/images/content/22415_holdutazas-3.jpg” class=”alignleft”
Recognize that this approach is less elegant, as if all the planning indítanának a clean slate, but point out that it does not only reduce costs but also the risk, while shortening the development time. So far, no agreement has been concluded with, but as soon as the company can draw up, a number of feasibility studies on the lander, spacesuits worn on the moon and the lunar experimental devices.

They stress that the plans have changed on the fly. The three test flight is planned from 2017 onwards, while the fourth flight would have a sharp, moon accommodation – in 2020. The company’s business plans between 2020 and 2030 from 15 to 25 passengers can expect to pay. Each mission indítanának two pairs of missiles. The first two rockets sent into orbit around the moon is low in the lander, while the second pair were taking it out of the passengers who meet with the orbit of the moon landing module (here you can see a graphic of the journey koreográfiájáról).

Government members vinnének

The company is not only the classic model space tourist to follow, that is, as a potential client not only to think of the affluent rich, who are regular luxury cruises and a few jumps space (sub-orbital space flight) after something more – and more expensive – a wish. Much as the Russian model known for floating in front of their eyes.
src=”http://richpoi.com/images/content/22415_holdutazas-2.jpg” class=”alignleft”
22415_holdutazas-2.jpgAz Apollo 11 astronaut Buzz Aldrin on the Moon

The Russians had not only wealthy individuals but also to governments, businesses and the media also offered astronaut one is brought on Szaljut or the Mir space station (This picture suggests that states are thinking primarily as a client). The model worked then, it is reasonable to assume that the moon is traveling at such a demand would be (too). As far as price is concerned, the company estimates that a flight would cost $ 1.5 billion, meaning that the two-way low per capita at $ 750 million would buy the ticket.

What would happen to the Moon

The Golden Spike flyer, the entire space flight outside the system – self értetődősen – arrange for the training of the crew. On request of the lunar surface experiments can be performed, the compilation of research programs are involved. The time spent in lunar surface up to two days (this is roughly the average of the six Apollo expeditions). The company also undertakes the selection of landing sites that takes into account the needs of the customer and the customer’s planned research program aligned. The research record is primarily publicly funded astronauts out of the question.
src=”http://richpoi.com/images/content/22415_holdutazas-1.jpg” class=”alignleft”
22415_holdutazas-1.jpg Earth from the Moon (Apollo 11)

The couple own pocket between the rich may be those who crave just a stroll, enjoying the barren lunar landscape and the sky a brilliant spectacle of the Earth, or the Earth six times smaller than the weight given new opportunities. The media’s interest to be financed by astronauts as the Apollo landing sites you visit. This, however, raises the heroic age of the moon took things organized security issue (of course, not armed guards, but rather a legal and moral protection to think), because it would be strange if an astronaut free hazahozhatná – in fact, Lest értékesíthetné – the Apollo astronauts by the moon set flags.

Source: richpoi newsletter

Leave a Reply 246 megnézve, 1 alkalommal mai nap |