< Böngészés > Főoldal / Közélet / Blog article: A Fidesz ellen készülni kell a legrosszabbra is

| Mobile | RSS

A Fidesz ellen készülni kell a legrosszabbra is

2012. december 15. | hozzászólás | Közélet

Semmilyen vádaskodással, hazugsággal vagy kampánnyal nem tudnak megtörni – mondja Bajnai Gordon volt kormányfő az ál-civilek által ellene folytatott kampányról, amely szerinte azt jelzi: a Fidesz fél attól, hogy elveszíti hatalmát.

Az Együtt 2014 egyik alapítója, a Haza és Haladás Egyesület elnöke úgy véli, folyamatosan bővül a változást akarók tábora, az MSZP minden korábbinál egyértelműbben elkötelezte magát az együttműködés mellett, pedig a választói törvényből is látszik, hogy a Fidesz abban bízott: az ellenzék széttagolt lesz.

– Hogyan szólítsuk? Hiszen annak, aki valaha is miniszterelnök volt, annak kijár ez a megszólítás.

– Nagyon sokan szólítanak így. Ez egy Amerikából átvett szokás, én jobban örülök, ha egyszerűen a nevemen szólítanak.

– És másfél év múlva?

– Szerintem ez rossz kérdés. Már sokszor visszautasítottam, hogy személyi kérdésekről spekuláljunk. Árt az ügynek, ha arról beszélünk, hogy ki mi akar lenni. A kérdés most az, hogy ki mit akar tenni. Azért érdemes politikával foglalkozni, hogy az ember végigvigyen valamit – és most van bőven dolog. Ha pedig arról kezdenénk beszélni, hogy ki milyen szerepre tör, akkor éppen az összefogás esélyét rontanánk az ellenzéki oldalon, pedig enélkül senkiből nem lesz semmi, az ország pedig nem jut sehová.

– És ambíciója sincs?

– Már sokszor világossá tettem, hogy engem különösebben nem motivál a hatalom megszerzése vagy megtartása. Ez már akkor is így volt, amikor elvállaltam a miniszterelnökséget. Az a lényeges, mit lehet kezdeni a hatalommal, lehet-e valami jót tenni. Azért vállalkoztam a jelenlegi szerepemre, mert az ellenzéki összefogás egyik fő szervezője kívánok lenni, hogy leválthassuk az Orbán-kormányt és új korszak indulhasson.

– És megéri? Hiszen folyamatosan támadják.

– Felnőtt embernek hiszem magam, aki alaposan végiggondolja döntését. Tudom, hogy napjaink politikai közegében olyan kíméletlen hatalommal, és a hatalmat mindenáron megtartani próbáló ellenféllel kell szembenézni, mint a Fidesz vezetése és a mögöttük állók. Ellenük a legrosszabbra is fel kell készülni. De az ügy olyan fontos, hogy ez elől nem térhetek ki.

– Akkor úgy kérdezzük, hogy megvan még a karaktere? És ép még?

– Belül mindenképpen. Semmilyen vádaskodással, hazugsággal vagy kampánnyal nem tudnak megtörni. De nem akarok úgy tenni, mintha azt gondolnám, hogy nem árt, ami most történik. Nyilván tudatosan azért is csinálják, hogy ártson, épp ezért teszik ál-civilek, valódi pénzből – úgy tűnik, közpénzből. Oligarchák hirdetőoszlopain és médiahelyein, az ő zsebükbe visszafolyatva a pénzt. De mindez azt is jelenti, hogy a Fidesz fél. Aggódik, hogy elveszíti a hatalmat, és ha ez megtörténik, akkor lelepleződik az a rengeteg kár, galádság, amit az országnak okoztak.

– Ebből a szempontból nem volt korai, hogy ismét politikai szerepet vállalt?

– Volt, aki azt mondta, hogy már korábban kellett volna. Mások szerint valóban korai. Csakhogy bennem most érett meg ez a döntés. Ami azonban a személyes motivációnál is fontosabb: most láttam időszerűnek, hogy összeállhasson egy ellenzéki összefogás, amelyet a választójogi törvény mindenképpen kikényszerített. A szervezéshez ugyanis idő kell. Amit október 23-án elkezdtünk, annak a realizálása háromnegyed évig is eltarthat. Lassú folyamat lesz, hiszen rengeteg egyéni, szervezeti érdeket, ambíciót kell összerendezni, egy irányba állítani.

– Az MSZP elnöksége egyetértett az önök javaslataival. S bár bizonyos kérdésekben különböznek a nézeteik, nyilvánvalóan szövetségre lenne szükség az MSZP és az Együtt 2014 között.

– Mi lényegében ugyanezt mondjuk. Azért hoztuk létre az Együtt 2014 választói mozgalmat, mert úgy gondoljuk, valamilyen módon együtt kell működni, szövetkezni azokkal, akik szintén úgy vélik, hogy meg kell szabadulni ettől a rezsimtől, helyre kell állítani a jogállamot, új korszakot kell indítani a magyar politikában és utána jó kormányzással ki kell vezetni az országot abból a gödörből, amelyben most van.

– Rezsimváltás vagy korszakváltás?

– Ez nem vagy. A rezsimváltás talán pontatlan meghatározás, rezsimbontásra lesz szükség. Az egyik rezsim helyett nem jöhet egy másik, hanem meg kell szabadulnunk attól a kártékony rezsimtől, amely a fékek és ellensúlyok lebontásával, illetve elfoglalásával egyetlen erőcentrum alá rendeli az országot. Mindezt úgy, hogy ha esetleg el is veszíti a választásokat, akkor is képes legyen zsarolni, sakkban tartani az új többséget. Ettől a rezsimtől kell megszabadulnunk. Ez az első lépés. De azt is világossá kell tenni, hogy ez önmagában kevés. Utána jó kormányzással és a politika becsületének helyreállításával képesnek kell lennünk stabilitást adni az új korszaknak, mégpedig érdemi társadalmi támogatottsággal. Ha nem sikerül úgy kormányozni, úgy megtisztítani a politikát, hogy az a választók számára is érthető és érezhető legyen, akkor nagyon gyorsan visszatérhet egy hasonlóan káros rezsim, mint amilyen most van Magyarországon.

– Fontos, hogy a demokratikus ellenzék mindenben egyetértsen ? Vagy elég az alapkérdések mentén szövetségre lépni?

– Szerintem az együttműködésnek három fázisa van. Először is szükség van arra, hogy több mint két és fél millió választó mellénk álljon. Számukra garanciákat kell adunk, hogy nem csak a mostani ámokfutástól szabadítjuk meg az országot, hanem a megelőző időszak hibáit sem követjük el újra. Hiszen oka van annak, hogy ide jutottunk. Ezért elsőként az új politikai korszak alapelveit kell tisztáznunk. Erről mi írtunk egy javaslatot, most csak néhány példát említek belőle. Világossá kell tennünk, hogy megtisztítjuk a korrupciótól a politikát, a pártfinanszírozást. A magyar politikában a mainál szigorúbb etikai normákat kell érvényesíteni, hazugságra nem lehet politikát építeni. Aztán abba kell hagyni a nemzet megosztását a határon túli magyarok ürügyén, továbbá garantálni kell, hogy szerzett jogokat senkitől nem veszünk vissza. Néhány ilyen dolgot, ami miatt Magyarország megosztottá vált és amiért a magyar polgárok döntő többségének elveszett a hite a politikában, tisztába kell tenni. Ezekben az alapelvekben mindenkinek meg kell egyeznie, aki az új korszak részese akar lenni. Ez időben akár hosszabb folyamat is lehet. A jogállam helyreállításáról szintén nagyon széles egyetértésre van szükség. Másodszorra olyan jogállami kereteket kell kialakítanunk, amelyek között a választások után mindenki együtt tud élni. Hogy ne a keretekről vitázzunk állandóan, mert az szétveri az országot, amint most is láthatjuk. Ha mindez megvan, akkor utána meg kell állapodni a jó kormányzás programjáról azokkal a szereplőkkel, akik ebben részt kívánnak venni, és akik ehhez érdemben hozzá tudnak tenni – programmal, tudással, hitelességgel – , illetve van választói támogatottságuk. Szerintünk ez a helyes sorrend. Egyik fázist sem lehet megspórolni, mert akkor nem lesz megalapozott, viszont el kell menni a végéig és a szakpolitikai kérdésekben is meg kell állapodni. Olyan helyzetet erőszakolt ránk a Fidesz, ami miatt most nem lehet a szokásos eljárást követni. Általában a választások után, a szavazatok ismeretében kötnek koalíciót egymással pártok. Most azonban arra van szükség, hogy már a választások előtt megállapodjunk egy koalícióról, a koalícióhoz pedig hozzátartozik az a program is, amire a koalíció vállalkozik. Tehát meg kell tudni egyezni egy majdani kormányprogram lényeges elemeiben is, hogy a választók tudják, mire szavaznak és ne sétáljanak be megint egy olyan csapdába, mint 2010-ben, amikor joggal hitték, hogy a jó változásra szavaznak, de csalódniuk kellett.

– Az október 23-án meghirdetett kezdeményezést követő eufória mintha alábbhagyott volna. Különböző elképzelések vannak. Az MSZP a szakpolitikára helyezi a hangsúlyt, az LMP pedig kikosarazta önöket.

– Az elején össze kell rendezni a szervezeti, egyéni ambíciókat, ami sosem könnyű, úgyhogy ezzel semmi baj nincs. Nem szeretnénk belemenni abba a marakodásba, ami az elmúlt két évet jellemezte és, ami lényegében megakadályozta, hogy a demokratikus ellenzék visszaszerezze hitelét az elbizonytalanodott szavazók előtt. Az igazi kérdés: van egy közös cél, amit el akarunk érni, és ebben a különböző szereplőknek különböző ambíciói vannak. Én úgy látom, hogy az LMP meg a 4K! a technikai koalíció alatt azt érti, hogy a jogállam helyreállításában állapodjon meg az ellenzék, fogjon össze és ezzel nyerje meg a választásokat. Az a sorrend, amiről beszéltem, arra is lehetőséget nyújt, hogy akik a leendő kormányzat programjának szakpolitikai egyeztetésében nem akarnak részt venni, de egyetértenek abban, hogy a jogállamot helyre kell állítani, ebben a legszélesebb egyeztetési körben partnerek legyenek.

– Az önök fellépése láthatóan kényszerhelyzetbe hozta az összes demokratikus ellenzéki szervezetet. Ezt akarták? Hogy történjen végre valami az állóvízben?

– Azt szeretnénk elérni, hogy valamilyen módon kezdjen el kitisztulni az a korábban kilátástalannak tűnő és terméketlen pozícióharc, ami a különböző ellenzéki szervezetek között zajlott. Derüljön ki, hogy ki az, aki minden mást megelőzően azt gondolja, a legfontosabb cél, hogy 2014-ben kezdjünk új korszakot – és ennek minden más ambíciót alárendel. És kik gondolják esetleg úgy, hogy ez is fontos, de mindezt megelőzik más szervezeti, személyi ambíciók. Azoknak érdemes összefogni, akik mindenáron azt tartják az elsődlegesnek, hogy szabadítsuk meg Magyarországot a jelenlegi ámokfutástól, és szerezzük vissza a reményt az országnak. Akik így gondolkodnak, azokkal kell szövetséget kötnünk a kormányzásra. De a jogállam kereteiről azokkal is érdemes megállapodni, akik nem így gondolkodnak, más, taktikai szempontok szerint politizálnak, mert stabil, hosszú távú, nem egy választási ciklusra érvényes kereteket kell létrehoznunk.

– Az elvek persze szépek, de véresen komolyan ott dőlhet el az együttműködés, amikor meg kell határozni, kik legyenek az egyéni jelöltek a szűkített számú egyéni választó kerületekben és ki hová kerüljön a közös listán.

– Ha az együttműködés tartalma tisztázódik, akkor erre is sort kell majd keríteni. A szocialista párt válaszolt az október 23-ai felhívásunkra, mégpedig minden korábbinál egyértelműbben elkötelezte magát az együttműködés mellett, hogy 2014-ben le lehessen váltani a rezsimet. Ebben a válaszban reménykedtünk. Vagyis nem látok lendületvesztést, ellenkezőleg: éppen lendületszerzés van. Az is nagyon fontos, hogy – a közvélemény-kutatások szerint – nőtt az ellenzéki pártok támogatottsága, mégpedig a korábbi bizonytalanok köréből. Ez ugyanis azt jelenti, hogy bővül a változást akarók tábora. Október 23-a óta a bizonytalanok érdemben elkezdtek felsorakozni az általunk kínált alternatíva mögé, miközben a legnagyobb ellenzéki párt, az MSZP – több mint egy millió biztos támogatóval – megerősítette együttműködési készségét.

a szerző:Sebes György-Simon Zoltán

forrás:népszava online.hu

Leave a Reply 236 megnézve, 1 alkalommal mai nap |
Tags: