< Böngészés > Főoldal / Közélet / Blog article: Korlátozná Kövér az ellenzék mozgásterét

| Mobile | RSS

Korlátozná Kövér az ellenzék mozgásterét

2012. december 19. | hozzászólás | Közélet

Korlátozná Kövér az ellenzék mozgásterét
A szocialisták szerint Kövér László nyilatkozata az Orbán-kormány eddigi hatalmi filozófiáját tükrözi: aki nincs velünk, az nincs. Tóbiás József, az MSZP frakcióvezető-helyettese arra utalt, hogy a parlament elnöke visszaállítaná a háromhetenkénti ülésezési rendet.

Kövér az Inforádióban beszélt arról, hogy tervei szerint 2013 második felétől ésszerűbbé tenné a parlamenti munkát, így egy hét plenáris ülés után egy hét bizottsági munka következne, a következő hétet pedig saját választókerületükben töltenék a képviselők. A házelnök a részletes vitát olyan bizottsági előkészítő munkával váltaná ki, amely után a módosításokat már rögzítő törvényszövegről szavaznának a plenáris ülésen a képviselők. Kövér szerint az új házszabály sok felesleges tevékenységet kivesz majd a rendszerből, és az ellenzékiek munkaterhe is csökken, bár “kétségtelen néhány játékszerük elveszik”.

A Fidesz felfogása az MSZP szerint egyértelmű: ha úgyis az lesz, amit ők akarnak, nincs szükség a törvények részletes vitájára, illetve arra, hogy módosító indítványokról szavazzon a Ház. Inkább korlátozzák az ellenzéki véleménynyilvánítást, mint a magunk hatalmát. Az Együtt 2014 szerint az Országgyűlés háromhetenkénti ülésezése olyan lépés, amely elvesz a demokráciánkból, nem pedig hozzátesz.

Az első Orbán-kormány idején már ülésezett háromhetenként a parlament, akkor ezt Áder János házelnök, a jelenlegi államfő akarta így. Kövér 2010 augusztusában, amikor az Országgyűlés elnöke lett már át akarta alakítani az ülésezési rendet, akkor azonban Orbán Viktor nemet mondott. A miniszterelnök korábban meg is ígérte, hogy marad a heti ülésezés.

forrás:népszava online.hu

Leave a Reply 210 megnézve, 1 alkalommal mai nap |
Tags: