< Böngészés > Főoldal / Nincs kategorizálva / Blog article: A szakadék felé robog Amerika

| Mobile | RSS

A szakadék felé robog Amerika

2012. december 31. | hozzászólás | Nincs kategorizálva

Hétfőre napolta el az amerikai szenátus az úgynevezett költségvetési szakadékról folytatott vitát, miután a hétvégén sem sikerült kompromisszumot találni minden kérdésben.

Harry Reid, a demokrata párti többség vezetője bejelentette, hogy az egyeztetés közép-európai idő szerint késő délután folytatódik.

A háttérben mindazonáltal az érintettek a hivatalos folytatásig is tovább kísérleteznek egy mindenki számára elfogadható programváltozat kidolgozásával.

Korábbi hírek szerint a megoldás már körvonalazódik a kongresszus republikánus és demokrata párti vezetői között. Reid azonban úgy vélte, még mindig “széles nézetkülönbség van” a két tábor között.

Mitch McConnell, a republikánusok vezetője azt jelezte, hogy az egyeztetések egyelőre nem mozdultak ki a zsákutcából. Mint mondta, felvette a kapcsolatot Joe Biden alelnökkel is, kérve, hogy segítsen haladást elérni a témában.

Barack Obama elnök vasárnap személyesen is megpróbált nyomást gyakorolni a republikánusokra: egy televíziós nyilatkozatban elmarasztalta őket azért, mert számos újító, kompromisszumos ajánlatot visszautasítottak.

Amennyiben kudarccal zárulnak a tárgyalások, kedd hajnalban Amerikában hatályba lép a második világháború utáni legnagyobb adóemelés és 600 milliárd dollárnyi költségvetési megszorítás.

A vita talán legfontosabb eleme Obama terve a legmagasabb jövedelmek után fizetendő adó megemeléséről. Az elnök az évi negyedmillió dollárt meghaladó jövedelmekből csípne le az eddiginél nagyobb részt, amit a képviselőházban többséggel rendelkező republikánusok – híven évtizedek óta képviselt álláspontjukhoz – határozottan elutasítanak. Az örökösödési és az ingatlanadók, valamint egyes társadalombiztosítási tervek szintén részét képezik a tárgyalásoknak.

Egyes megfigyelők arra is rámutatnak, hogy egyik félnek sem érdeke igazán a mostani tárgyalások sikere. Kudarc esetén ugyanis Obama végrehajthatná az adóemelést, és ha a republikánusok nem hagynak jóvá semmilyen megállapodást, választóik nem vádolhatják őket ígéretszegéssel, az adóemelések elleni küzdelem feladásával.

Amennyiben a megállapodás most megszületne, az sem jelentené a megszorítási csomag életbe lépésének elkerülését. A kompromisszumot ugyanis valamennyi szenátornak jóvá kell hagynia, és meg kell még vitatni a képviselőházban is.

forrás:híradó.hu

Leave a Reply 1392 megnézve, 2 alkalommal mai nap |