< Böngészés > Főoldal / Magyar Helsinki Bizottság / Blog article: Nincs javaslat a büdzsére a csúcson

| Mobile | RSS

Nincs javaslat a büdzsére a csúcson

Kemény alkura van kilátás a brüsszeli csúcson
Egyelőre nem terjesztett az Európai Unió állam- és kormányfői elé javaslatot Herman Van Rompuy, az Európai Tanács elnöke, így kezdődött meg az a rendkívüli csúcstalálkozó, amelynek az a célja, hogy megállapodjanak az unió következő hét évre szóló keretköltségvetéséről – értesült uniós forrásból az MTI. Az elnök állítólag azzal indokolta döntését, hogy nem sikerült kompromisszumos javaslatot készítenie.

A csütörtökön eredetileg délután háromra kitűzött kezdést először hatra majd kilencre módosították a szervezők a brüsszeli uniós csúcson, amelyen Magyarországot Orbán Viktor miniszterelnök képviseli. A kezdés halogatása egyértelműen arra utal, hogy már az első egyeztetések során a vártnál nagyobb véleménykülönbségekre derült fény a tagországok között. A tanácskozás előtt külön egyeztetett a Kohézió Barátai nevű, 15 tagállamot felvonultató csoport, amelynek Magyarország is tagja. Ez a csoport az uniós támogatások szintjének fenntartását szorgalmazza, hogy ne csökkentsék a feltörekvő országok esélyeit a felzárkózásra. Ráadásul egy olyan, a válságból kilábaló időszakban, amikor még nagyobb szükségük lenne a támogatásra.

A délután során azonban egyeztettek az unió legjelentősebb gazdaságait felvonultató csoport tagjai is. A német, a francia, a brit, az olasz és a spanyol kormány vezetőinek, a német sajtóban „elefántfordulónak” becézett tanácskozásukon, arról kellene ugyanis megállapodniuk, milyen alapelvekre épüljön a következő hétéves költségvetési időszak pénzeinek elosztása. A német hírügynökség néhány órával a tanácskozás megkezdése előtt arról adott hírt, hogy Angela Merkel német kancellár és Francois Hollande francia elnök azonos véleményen vannak a kompromisszum körvonalait illetően. Ez azt jelentil, hogy a német kancellár vissza akar térni ahhoz a Nicolas Sarkozy korábbi francia elnökkel kialakított recepthez, amelynek jegyében a Berlin és Párizs között született megállapodás mentén igyekeztek felsorakoztatni előbb a legnagyobb gazdasági súlyt képviselő országokat, majd a legfőbb befizetőket. Ezután a támogatások fő haszonélvezőinek általában kevés mozgásterük marad.

Az uniós hétéves keretköltségvetés jóváhagyása azonban annyiban különbözik a többi alkufolyamattól, hogy itt minden tagországnak vétójoga van. Petr Necas cseh miniszterelnök nem hagyott kétséget afelől, hogy az eddig nyilvánosságra került tervezetek méltánytalanok országára nézve és világos felhatalmazása van arra: ha kell éljen is vétójogával. Ezzel a véleménnyel a csehek aligha vannak egyedül, hiszen az eddigi tervezetek Magyarországnak is 25-30 százalékkal kevesebb támogatást irányoztak elő, mint az idén véget érő hétéves időszakban.

A kiszivárgott értesülések szerint Herman Van Rompuy az Európai Tanács elnöke legújabb tervezetében 30 milliárd euróval lefaragná a tényleges kifizetéseket, s ennek oroszlánrészét, mintegy 20 milliárd eurót, az összeurópai infrastrukturális fejlesztési alap megfelezéséből nyerné. Ehhez képest az olaszok és a franciák most kezdtek hozzá a világ leghosszabb, 57 kilométeres vasúti alagútjának megépítéséhez, amely Lyont és Torinót kötné össze, mert az országok közötti infrastrukturális fejlesztések a legalkalmasabbak a gazdaságaik felpörgetésére. Bármennyire is helytelenítik azonban a Kohézió Barátai ezt a kettős mércét, Janusz Lewandowski lengyel uniós költségvetési biztos a találkozó előtt újságíróknak úgy nyilatkozott: elkerülhetetlen lesz a kifizetések lefaragása.
forrás:magyar hírlap.hu

Leave a Reply 270 megnézve, 1 alkalommal mai nap |