< Böngészés > Főoldal / Közélet / Blog article: Másfél ezer szaúdit iskoláznának be jövőre magyar egyetemekre

| Mobile | RSS

Másfél ezer szaúdit iskoláznának be jövőre magyar egyetemekre

2013. február 11. | hozzászólás | Közélet

Magyarország is részt vállal az olajkincs utáni időszakra készülő Szaúd-Arábia oktatási programjában, amelyre évi több tízmilliárd dollárt fordít a közel-keleti királyság.

Egy folyamat elemei voltak Halid bin Mohamed al-Ankari, Szaúd-Arábia felsőoktatási miniszter múlt heti magyarországi tárgyalásai. A közel-keleti ország politikusa háromnapos intenzív programon vett részt, szó sincs protokoll látogatásról – mondta a 180 percben Kállay Miklós, Magyarország szaúd-arábiai nagykövete. A diplomata hangsúlyozta, hogy a nagyon tartalmas, színvonalas találkozó eredménye egy tudományos oktatási együttműködési keretegyezmény lett, amit magyar részről Balog Zoltán emberi erőforrás miniszter írt alá.

Kállay Miklós azt mondta, a kapcsolatok átfogó jellegéből fakad, hogy a gazdasági, kereskedelmi szálak mellett a külső szemlélő számára újnak tűnő tudományos, oktatási irány is erősödik. Az arab királysággal való viszony lényege, hogy 2010 óta átfogó politikai és gazdasági szemléletváltás következtében működik a kapcsolatrendszer – fogalmazott a nagykövet. Kállay Miklós szerint a magyar kormányzat keleti nyitásának egyik fontos eleme a nyugat-ázsiai térség vezető hatalmához, számító Szaúd-Arábiához fűződő kapcsolatok erősítése.

A diplomata azt mondta, az oktatási, kutatási kapcsolat kétirányú, bár arányait tekintve természetesen nem kiegyensúlyozott. A most kötött megállapodás alapvetően 1500 szaúdi diák leendő magyarországi egyetemi oktatásáról szól. A nagykövet szerint ezek a hallgatók akár egy-másfél éven belül, vagyis 2014-2015-re megérkezhetnek a magyar egyetemekre. Az arab diákok fogadása mellett az egyezmény része az is, hogy a szaúdiak felkínálták a lehetőséget magyar diákok ottani tanulására, helyi ösztöndíjjal.

A felek nagyon fontos szerepet szánnak a tudományos együttműködésnek is, ami kutatási kooperációt célozna meg a két ország között több területen. Kállay Miklós megjegyezte, több ország már jóval előrébb jár a szaúdi szálak erősítésében, így Németország, Franciaország vagy Nagy-Britannia, de vannak még kihasználatlan területek, a szaúdiak pedig szeretnék más irányba is bővíteni a kapcsolataikat. A diplomata szerint fontos tudni, hogy Szaúd-Arábia érzékeli: olajvagyona kifolyhat a kezéből, ha az abból nyert jövedelmeket nem hosszú távú fejlesztésekbe helyezi, illetve nem teremt olyan társadalmi bázist, amely révén a birtokában lévő kincs jól hasznosulhat.

Ezen szemlélet következménye, hogy az évi 350 milliárd dolláros szaúdi költségvetés közel 24 százalékát kifejezetten oktatási, tudományos befektetésekre költi az állam. Ennek része az ösztöndíjas képzés, illetve a tudományos bázisok megerősítése Szaúd-Arábián belül és közös fejlesztési programok elindítása a velük együttműködni szándékozó külföldi partnerekkel – mondta a 180 percben Kállay Miklós szaúdi magyar nagykövet.
forrás:híradó.hu

Leave a Reply 316 megnézve, 1 alkalommal mai nap |
Tags: