< Böngészés > Főoldal / Archive: 24. február 2013

| Mobile | RSS

Japán atomerőművek: erre senki nem számított

Japán tizenhat működőképes atomerőművének egyike sem felel meg a szigetország atomenergetikai hatósága által hozott biztonsági előírásoknak, ezért közeljövőbeli újraindításuk egyre valószínűtlenebb – írta az Aszahi Simbun japán napilap vasárnap. A lap az erőműveket üzemeltető tíz energiaszolgáltatót kérdezte meg a 2011-es, fukusimai erőműbaleset után kidolgozott új biztonsági előírásokkal kapcsolatban. A válaszokból kiderült, kilenc erőmű esetében egyelőre […]

Áder: A szocializmus bűnben fogant

Áder János köztársasági elnök szerint a szocializmus rendszere erkölcsi és közjogi értelemben is bűnben fogant, hiszen a kommunista párt zsarolással, kényszerítéssel ragadta magához a hatalmat, miközben saját alkotmányos szabályaira sem volt tekintettel. Az államfő erről a kommunizmus áldozatainak február 25-i emléknapja alkalmából tartott sajtótájékoztatón szólt vasárnap sajtótájékoztatón, a Sándor-palotában. Bejelentette, hogy a Köztársasági Elnöki Hivatal […]

Nem tájékoztatják megfelelően a fogyasztókat

Továbbra is gondok vannak a jótállás és szavatosság területén, a fogyasztók még mindig nem kapnak megfelelő tájékoztatást jogaikról, ezért a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság (NFH) továbbra is indokoltnak tartja a téma átfogó ellenőrzését. A fogyasztóvédők tavaly 9 hónapon át ellenőrizték a jótállással, szavatossággal kapcsolatos ügyeket, a fogyasztói kifogásokat, az intézkedéseket, a fogyasztói igények érvényesítését. A 2012. […]

[ Tovább ] 2013. február 24. | 1 Hozzászólás | Fogyasztóvédelem |

Száraz Dénes: nagy durranás lesz

Száraz Dénes, aki a Jóban Rosszban kultikussá vált alakját, Tamás atyát alakítja, a sorozatba kerülése után szinte azonnal magáénak tudhatta a gyengébb nem figyelmét. Ám a szerepe szerint elég hamar meghalt. A nézők nehezményezték a dolgot. – Én tehetek róla. Annak idején azt beszéltem meg a producerrel, hogy egy évig állok rendelkezésére. Az ÚJ Színházban […]

[ Tovább ] 2013. február 24. | hozzászólás | Életképek/bulvár |

Orbánék mindent felélnek

Orbán Viktor súlyosan félrevezeti az országot, amikor jó teljesítményről, növekvő gazdaságról beszél: valójában visszaesés van, és a kormány a tartalékok után már a jövőt kezdi felélni – véli az MSZP. Józsa István szocialista frakcióvezető-helyettes vasárnapi sajtótájékoztatóján elmondta, egyetlen egy dologban teljesít jobban Magyarország: Orbán Viktor 13 plusz adójának bevezetése következtében több adót fizetnek az emberek […]

[ Tovább ] 2013. február 24. | 1 Hozzászólás | Közélet |

Meleg lesz, sok esővel

Hétfő reggelig általában erősen felhős vagy borult lesz az ég, csak helyenként és átmenetileg vékonyodhat el a felhőzet. Sokfelé várható eső, a középső tájakon jelentős mennyiségű csapadék is hullhat. Hétfőn ugyanakkor nagy területen felszakadozik, csökken a felhőzet, a Dunántúl nagy részén akár több órás napsütés is lehet. Csapadékra továbbra is többfelé számíthatunk; napközben elsősorban északon, […]

[ Tovább ] 2013. február 24. | 1 Hozzászólás | Életképek/bulvár |

Összevarrta felesége száját egy férfi Budapesten

Összevarrta felesége száját egy 27 éves budapesti férfi szombaton, a rendőrség emberölési kísérlet megalapozott gyanúja miatt indított eljárást – közölte vasárnap a rendőrség weboldalán. A Budapesti Rendőr-főkapitányság közleménye szerint a gyanúsított szombat délután XXII. kerületi lakásukban – ismeretlen okból – brutális módon bántalmazta 45 éves feleségét. A bántalmazás során a férfi az asszony száját összevarrta. […]

[ Tovább ] 2013. február 24. | 1 Hozzászólás | Életképek/bulvár |

Túl a 300. bevetésen

A Terrorelhárítási Központ (TEK) töretlenül fejleszt és fejlődik, harmadik éve működik hibátlanul. Ennek ellenére a környező országokhoz csak most kezd felzárkózni. A TEK elmúlt két és fél évéről kérdeztük Hajdu Jánost, a TEK főigazgatóját. Hajdu János, a TEK főigazgatója – Fotó: MTI 13,4 milliárd az idei költségvetésük. Mire kell ez a sok pénz? Az összeg […]

Íme a képviselők jövedelmi toplistája

Címkék: képviselői jövedelemlista; parlamenti képviselők; képviselői fizetések; képviselői jövedelmek; képviselői fizetés; Hiányos, rosszul kitöltött, már-már hamisnak mondható jövedelembevallások sora található a parlamenti képviselői vagyonnyilatkozatok között. E dokumentumok mai formájukban inkább a választók megtévesztését, mint az átláthatóságot szolgálják. Szorgalom és takarékosság – Daher Pierre és Zsiga Marcell. Akár fideszes dicsőségtáblára is kerülhetne a két borsodi kormánypárti […]

[ Tovább ] 2013. február 24. | 93 hozzászólás | Életképek/bulvár |

Táblás csokik házilag

A kézműves csokiknak egyre nagyobb kultusza van hazánkban. Némi kézügyességgel és türelemmel otthon is készíthettek ilyeneket. Ajándékként és saját kényeztetés céljából is kiváló. Ha biztosra akartok menni, akkor szerezzetek be egy hőmérőt a temperáláshoz! Nem egy bonyolult dolog a csokikészítés, hiszen nem kell hozzá más, mint csoki, egy szilikon sütőlap, csokiolvasztó (lábas ás bele egy […]

[ Tovább ] 2013. február 24. | 1 Hozzászólás | Konyhaművészet |

2013. február 25. – Beiktatják hivatalába Pak Gun Hje államfőt, aki Dél-Korea első női államfője lesz

pakgun2 Pak Gun Hje konzervatív jelölt, a néhai Pak Csong Hi diktátor hatvan esztendős lánya ünnepel a résztvevőkkel a párt szöuli székházában, miután megnyerte az elnökválasztást. Szöul, 2012. december 19 (MTI/EPA/Pool/Szong Kjung Szök) 2013. február 25. – Beiktatják hivatalába Pak Gun Hje államfőt, aki Dél-Korea első női államfője lesz. Volt diktátor lánya Dél-Korea első női […]

[ Tovább ] 2013. február 24. | 1 Hozzászólás | Kultúra |

40 éve mutatta be a budapesti Vígszínház a Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról című musicalt

Jelenet a Vígszínházban a “Képzelt riport egy amerikai pop-fesztiválról” című előadás próbáján. A színművet Marton László rendezésében mutatják be. Budapest, 1973. február 26. MTI Fotó: Benkő Imre 40 éve, 1973. március 2-án mutatta be a budapesti Vígszínház a Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról című musicalt. A történet Déry Tibor azonos című kisregényének 1973-as magyar musicalváltozata. […]

[ Tovább ] 2013. február 24. | hozzászólás | Kultúra |

SAJTÓKÖZLEMÉNY Kőkorall a poggyászban

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal pénzügyőrei egy utas poggyászából 80 darab kőkorallt foglaltak le a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren. Egy román állampolgár érkezett Amszterdamon keresztül Nairobiból a repülőtérre. Az utas csomagjainak átvizsgálása során előkerült 80 darab kőkorall, melyekről feltételezhető volt, hogy behozatalukhoz CITES export-, illetve import engedély szükséges. A Vidékfejlesztési Minisztérium Biodiverzitás- és Génmegőrzési […]

[ Tovább ] 2013. február 24. | 1 Hozzászólás | Nav |

Havazás, zivatarok Elérte Új-Anglia államait az Amerikán átsöprő ítéletidő

Havazás, havas eső és zivatarok formájában érte el szombaton az Egyesült Államok északkeleti, új-angliai térségét az országon nyugatról keletre átsöprő ítéletidő. Helyi idő szerint szombat délutántól vasárnap estig New Hampshire, Rhode Island és Massachusetts állam található a viharok középpontjában. Új-Anglia lakóinak immár a harmadik egymást követő hétvégéjét keseríti meg az időjárás. Bostonban 5-13 centiméter havat […]

A sajtót vádolja a Vatikán

A Vatikán szombaton közleményben ítélte el a pápa lemondását kísérő sajtótalálgatásokat, miközben XVI. Benedek az utolsó magánaudiencián Giorgio Napolitano olasz államfőt fogadta. A sajtó “gyakran nem ellenőrzött, vagy nem ellenőrizhető, vagy egyenesen hamis hírekkel” súlyos kárt okoz intézményeknek és személyeknek, “így akarva befolyásolni a konklávéra készülő bíborosokat” – fogalmazott a szentszéki államtitkárság által kiadott közlemény. […]

Telefonos kampányt indít az Együtt 2014

Szigetvári Viktor, a Haza és Haladás Egyesület alelnöke Budapest – Szigetvári Viktor, a Haza és Haladás Egyesület alelnöke – aki a legutóbbi két parlamenti választáson az MSZP kampányfőnöke volt – egy sajtóbeszélgetésen elmondta: már hozzákezdtek csatlakozási kampányuk első részéhez, a telefonos adatbázis-építéshez, és naponta 40-50 ezer embert hívnak fel, így 6-8 hét alatt az összes, […]

[ Tovább ] 2013. február 24. | 1 Hozzászólás | Közélet |

Már Demján sem hisz Orbánék tündérmeséjében

Orbán gyűrött haján látszik a párna, hogy ezek már legalább két napja isznak, és most ébredtek fel. Budapest – Az egyik leggazdagabb magyar, a már a szocializmus idején is sikeres üzletemberként működő Orbán-közeli Demján Sándor nem látja a növekedést segítő kormányzati intézkedéseket. Ezek pedig elengedhetetlenek lennének az Orbán-Matolcsy tandem által olyannyira megálmodott növekedéshez. A közmunka […]

[ Tovább ] 2013. február 24. | hozzászólás | Életképek/bulvár |

Extrém lelet ejtette csapdába a cukorbeteget

Két különböző laboratóriumban egymástól teljesen eltérő eredményt hozott egy cukorbeteg nő vizsgálata, pedig a lelettől függött, hogy a következő hónapokban fizetnie kell-e a gyógyszeréért. Egy miniszteri rendelet ugyanis a mérések eredményétől tette függővé, hogy a cukorbetegek milyen és mennyire drága kezelésre jogosultak. Hasonlóan extrém esettel más cukorbetegek nem találkoztak, de szerintük is vannak furcsa kilengések. […]

[ Tovább ] 2013. február 24. | 1 Hozzászólás | Életképek/bulvár |

Nincs idézet Deutsch Tamás szakdolgozatában

Nyilvánosságra hozta a honlapján a médiaszabályozásról szóló szakdolgozatát Deutsch Tamás. A Fidesz Európai Parlamenti képviselőjének dolgozatát korábban a Népszabadság kérte ki az ELTE-ről, de a lapnak nem adták ki. Az 1999-ben megvédett dolgozatban egyetlen idézet vagy hivatkozás sincs, és az irodalomjegyzékben három tétel szerepel. “Hallom, hogy a Népszabadság kereste, de nem olvashatta el a szakdolgozatom. […]

[ Tovább ] 2013. február 24. | hozzászólás | Közélet |

  • Ursula Von Der Leyen asszony az EB elnökasszonya

  • www.fecsego.eu nemzetközi hírportál az EU EP EB média-sajtó partnere