< Böngészés > Főoldal / Magyar Helsinki Bizottság / Blog article: Pénteken jelenthetik be Matolcsyt

| Mobile | RSS

Pénteken jelenthetik be Matolcsyt

A Nol.hu szerint biztosra vehető, hogy Matolcsy György lesz a jegybankelnök, az NGM-et pedig Varga Mihály veszi át.

Biztos, hogy Matolcsy György lesz a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke – írja kormányzati forrásokra hivatkozva a Nol.hu. A honlap szerint pénteken valószínűleg azt is bejelentik,a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) adóügyekért felelős helyettes államtitkára, Balog Ádám lesz a jegybank egyik alelnöke.

Egy, NGM-nél dolgozó megszólaló szerint Matolcsy állítólag azért is tartaná Balogot jó választásnak, mert agilis és “fiatalkori önmagát” látja benne. Ez azt jelentené, hogy Balog veheti át a március végén távozó Karvalits Ferenc posztját, míg Király Júlia helyére (akinek mandátuma július elején jár le) majd csak később jelölnek alelnököt.

A Nol.hu miniszterelnökhöz közeli forrásokra hivatkozva azt írja, hogy szinte száz százalékra vehető, hogy Varga Mihály IMF-tárgyalásokért felelős miniszter kerül az NGM élére. A honlap szerint a tárcánál úgy tudják, Cséfalvay Zoltán marad a parlamenti államtitkár, Naszvadi György, az államháztartásért felelős államtitkár viszont visszavonulhat, hiszen lassan eléri a hetvenedik életévét.

forrás:origo.hu

Leave a Reply 213 megnézve, 1 alkalommal mai nap |