< Böngészés > Főoldal / Közélet / Blog article: Jogerős: börtönbe megy Kolompár

| Mobile | RSS

Jogerős: börtönbe megy Kolompár

2013. március 8. | hozzászólás | Közélet

Jogerősen egy év tíz hónap letöltendő börtönbüntetésre ítélte Kolompár Orbánt, a Kiskunmajsai Roma Érdek-képviseleti Szervezet vezetőjét pénteken a Kecskeméti Törvényszék, ezzel helybenhagyta a korábbi elsőfokú ítéletet.

Szörényi Mariann bírói tanácsa a többi vádlott esetében is helybenhagyta a Kecskeméti Városi Bíróság 2012. július 5-én, első fokon meghozott ítéletét.

A bíróság kétrendbeli, részben társtettesként, részben folytatólagosan elkövetett, jogosulatlan gazdasági előny megszerzésének bűntettében, valamint az Európai Közösség pénzügyi érdekeinek társtettesként, folytatólagosan elkövetett megsértése bűntettében mondta ki bűnösnek Kolompár Orbánt, aki korábban az Országos Cigány Önkormányzat elnöke volt. Mellékbüntetésként három évre eltiltották őt a közügyek gyakorlásától.

Az elsőfokú ítélet idején és azóta is szökésben lévő Kolompár László másodrendű vádlott jogosulatlan gazdasági előny megszerzésének bűntette, valamint az Európai Közösségek pénzügyi érdekeinek megsértése miatt egy év tíz hónap börtönt kapott, míg Kolompár Orbánné harmadrendű vádlottat a bíróság egy év börtönnel sújtotta, de az ő esetében a büntetés végrehajtását két év próbaidőre felfüggesztették.

Kolompár Orbán nyolc vádlott-társa közül kettőt első fokon felmentett a bíróság, ketten tudomásul vették az ítéletet, míg a pénzbüntetésre ítélt nyolcad- és kilencedrendű vádlott esetében is jogerőre emelkedett az ítélet.

Szörényi Mariann tanácsvezető bíró az ítélet indoklásakor kiemelte: az első fokú bíróság a bizonyítási eljárást teljes körűen lefolytatta, indoklási kötelezettségének maradéktalanul eleget tett, a vádlottak bűnössége megállapítást nyert.

Az ítélet szerint Kolompár Orbán társadalmi pozíciójával visszaélve követte el a bűncselekményt, amikor az uniós támogatást csalárd módon szerezte meg. Kolompár Orbán az adott időszakban az Országos Cigány Önkormányzat elnöke volt, ezért vele szemben “a társadalmi elvárás magasabb szintű” – hangsúlyozta a tanácsvezető bíró.

A bíróság nem fogadta el Kürthy-Kovács Tamás ügyésznek az első- és a másodfokú vádlottal szemben hosszabb időtartamú börtönbüntetés kiszabását kérő indítványát, de elutasította a védők által elsősorban felmentésre, másodsorban az elsőfokú ítélet enyhítésére beadott indítványt is.

A Kecskeméti Törvényszék helybenhagyta az elsőfokú ítéletnek azt a részét is, amely a folytatólagosan elkövetett sikkasztás bűntette és a számvitel rendjének megsértése bűntette miatt emelt vád alól felmentette az OCÖ egykori elnökét.

A per 2009 novemberében kezdődött, de a vonatkozó törvény értelmében szüneteltetni kellett, mert Kolompár Orbán képviselőjelöltként indult a 2010-es országgyűlési választáson.

A Kolompár Orbán vezetésével működő Kiskunmajsai Cigány Érdekképviseleti Szervezet és partnerszervezetei a vád szerint az Európai Unió foglalkoztatási programját segítő pályázat révén a közösségi költségvetésből 109,1 millió forintot, a magyar költségvetésből 36,4 millió forintot, összesen 145,5 millió forintot szereztek meg jogosulatlanul, és további 76,5 millió forintot kíséreltek megszerezni.

Kolompár Orbán a tárgyalás berekesztése után azt mondta: politikai elvárásoknak tett eleget a bíróság az ítélettel. “Ha kell, Brüsszelig, Strasbourgig elmegyünk azért, hogy tisztázzuk azt a körülményt, hogy mi is történt ebben az ügyben valóban” – tette hozzá.

Úgy fogalmazott: nem neki, hanem a roma társadalomnak nagy csapás ez az ítélet, hiszen ettől kezdve a magyarországi cigányságnak nincs képviselete, nincs aki kiálljon értük és megvédje az érdekeiket.

forrás:legfrissebb.hu

Leave a Reply 274 megnézve, 1 alkalommal mai nap |
Tags: