< Böngészés > Főoldal / Magyar Helsinki Bizottság / Blog article: Húsvét előtti démonirtás a Parlamentben

| Mobile | RSS

Húsvét előtti démonirtás a Parlamentben

Az Országgyűlés hétfői ülésnapja leginkább egy kétállású váltóra emlékeztetett. Ha egy fideszes beszélt, akkor csak a rezsicsökkentésről lehetett szó, ha pedig szocialista, akkor a szinte kizárólag a március 15-i hóviharról. Közben alacsonyan szálltak a szociális szlogenek, és kiderült, hogy a gyerekek szeretik körbefutni az iskolákat. Sőt, a tantermeket is. Aztán lett új költségvetése is az országnak, és még a médiatörvényt is az európai normákhoz igazították.

Annak ellenére, hogy az MSZP is egy aláírásgyűjtési kampány kellős közepén tart, csak Lukács Zoltán szólt napirend előtt annak témájáról, az élelmiszerek áfakulcsának csökkentéséről. Egyébként pont tőle megtudhattuk azt is, hogy a szocialisták egyáltalán nem akarnak házhoz menni a pofonért, inkább maguk is támogatják a fideszes rezsicsökkentést. Sőt, Lukács azt állította, hogy ők bizony jobban és többet is tudnának csökkenteni.

Cséfalvay Zoltán válaszából a szocialisták gyorsan leszűrhették, hogy ebből az áfacsökkentésből semmi nem lesz. Az NGM stratégiai államtitkára egy MNB-tanulmányt lobogtatva azt állította, hogy már a Gyurcsány-féle 2005-ös áfa-csökkentés árcsökkentő hatása is elenyésző volt, mert a tehercsökkenés hasznát a kereskedők fölözték le. Ráadásul a minisztérium számításai szerint szocialista ötlet – a vonatkozó termékek körétől függően – 70-240 milliárdos bevételkiesést jelenthet. A rezsicsökkentés okozta bevéltelkiesésről nem ejtett szót – igaz, az döntően valóban a szolgáltatóknál jelent kiesést, az államnál némi másodlagos hatást jelent a korlátozott árak utáni kisebb adóbevétel.

A Fidesz képviselői hétfőn igencsak kitettek magukért a rezsicsökkentés melletti kampányolásban. A nap kormánypárti sztahanovistája Németh Szilárd István volt, aki fantasztikus összefoglalását adta az egész rezsitémának, megtűzdelve a Gyurcsány-Bajnai tandem nemzet/kisember/fogyasztó-ellenes politikája elleni kirohanásokkal.

Az áfaördög és a rezsidémon elleni harcba a fideszes és szocialista inkvizítorokon kívül egyébként a Jobbik exorcistái is bekapcsolódtak. Z. Kárpát Dániel ugyanis partnerséget ajánlott a szociális kérdésekben, de ő a devizahiteleseket is megtisztítaná a Gonosztól, méghozzá úgy, hogy az árfolyamgátazás helyett mindenestől kipurgálná az általa “piócának” tartott bankokat az ország testéből.

A szocialisták egyébként nem is nagyon mentek bele szakpolitikai vitákba, inkább úgy gondolták, hogy addig érdemes még kicsit ütni Pintért a hóvihar miatt, amíg az emberek emlékeznek az ügyre. Ezért három politikusuk szépen felosztotta egymás között a kormányzati katasztrófa-elhárítás elleni jól ismert érveket, és újból felmondta őket. Sőt, Harangozó Tamás már azt is előrevetítette, hogy a hó után hamarosan az árvíz fog nehezen megoldható problémát jelenteni a kormányzat számára. Talán ez a pimaszság piszkálhatta fel az amúgy rendíthetetlen türelemmel válaszolgató Pintér Sándort, aki hosszasan megfeddte azokat a miskolci szocialistákat, akik a március 15-i ünnepség után felelőtlenül hazaengedték saját szimpatizánsaikat.

Azonban hiába tart még mindig a havazásnál az ország és az ország háza, a tavasz visszavonhatatlanul közeledik. És ezt mindennél jobban jelezte Baráth Zsolt felszólalása. A jobbikos képviselő ugyanis már a négyszázezres horgásztársadalom védelmében emelt szót, és azt követelte a kormánytól, hogy csökkentsék a hazai vizek lehalászását. A halászat ugyanis szerinte károsítja Magyarország természeti értékeit, míg a horgászat megőrzi a természetes egyensúlyt. A pecások számára rettentő megnyugtató lehet, hogy Illés Zoltán kijelentette: a kormány horgászat-párti, és keményen fel fog lépni az „illegális halelőállítás” ellen – bármit is jelentsen az.

A KDNP-s Vejkey Imrének sikerült egy különösen finom retorikai szendviccsel kényeztetnie a nézőket, melyben Ferenc pápa szegénységellenes üzenete és a húsvéti jókívánságai közé egy szelet elmúltnyolcévet csomagolt, és az egészet nyakon öntötte devizahitelek alatt nyögő emberek rettegésével. De Vejkey felszólalására reagálva Rétvári Bence államtitkár sem maradt adós a maga húsvéti hússalátájával. Ebben a bibliai bűnöket egyenletesen eldolgozta a szocialista kormányzás bűneivel, és az egészet abba az evangéliumba ágyazta, mely szerint a csődöt jelentő „ciprusi úttal” szemben a kormány a „magyar utat” választotta, amiben nem a kisemberek fizetik meg a válság terheit, akiknek ráadásul még a rezsijük is csökken.

Dúró Dóra azon háborodott fel, hogy Klebelsberg Kunó örököse fel van háborodva azon, hogy a kormány felhasználja a néhai oktatáspolitikus nevét, miközben teljesen szétzilálta az iskolákat. A jobbikos képviselőasszonynak Hoffmann Rózsa válaszolt, aki valahogy úgy érvelt, hogy egy legalább nyolcvan éve halott emberről már bármit el lehet nevezni, és különben is, a tornaterem nélkül maradt gyerekek kifejezetten élvezik az iskolák és a tantermek körbefutását.

Az ülés a felszólalásokat követően a határozathozatallal folytatódik, ezekről e cikket folyamatosan frissítve számolunk majd be. A tervek szerint fél hatkor kezdődnek a határozathozatalok, ekkor hirdetik ki az alkotmánybíró-választás eredményét is. De mert csak egy jelölt volt, nagy kétségeink nincsenek, Juhász Imrének sem lehet sok izgulnivalója.

És nem tévedtünk. A szocialisták eleve bojkottálták a választást, fel se vették a szavazólapokat. Juhász Imre, a Független Rendőrségi Panasztestület elnöke a Jobbik és a kormánypártok támogatásával nagy többséggel nyerte el a posztot.

Ezután kezdődtek a határozathozatalok, melyek elején elfogadták a kormány jelentését a 2009-2010. évi Nemzeti Éghajlatváltozási Programról, mert ilyenje is volt az országnak. Hogy miért? A 78 oldalas, a parlament oldalán elérhető dokumentum saját szavaival azért, hogy meghatározza a Kiotói Jegyzőkönyvben foglaltakat, és mert a parlament 2008-ban úgy határozott, hogy legyen.

Utána kihirdették a TIR-igazolvánnyal történő nemzetközi fuvarozásról szóló vámegyezmény módosítását, majd a Finnugor Rokon Népek Napjává (sic!) minősítették minden év októberének harmadik szombatját. És ezt még a turánista Jobbik is támogatta, bár a párt szellemi holdudvara hajlamos tagadni a finnugor rokonság elméletét. Ennél valamivel fontosabb, hogy ratifikálták az EU gazdasági kormányzásáról szóló szerződést is. Döntöttek az adó- és egyéb közterhekkel kapcsolatos nemzetközi közigazgatási együttműködés egyes szabályairól is.

forrás:index.hu

Leave a Reply 313 megnézve, 1 alkalommal mai nap |