< Böngészés > Főoldal / Magyar Helsinki Bizottság / Blog article: Hivatali korrupció: mintha nem is lenne!)))))Offizielle Korruption, als wäre es sein!

| Mobile | RSS

Hivatali korrupció: mintha nem is lenne!)))))Offizielle Korruption, als wäre es sein!

Hivatali korrupció: mintha nem is lenne!

Csak a korrupciós ügyek töredékét sikerül Magyarországon felderíteni, és még kevesebb esetben születik bírósági ítélet – derül ki a statisztikákból. Pedig – mint azt csak a héten is tárgyalt ügyek mutatják – a rendőröktől a vezető bírákig a közigazgatás minden szintjén jelen van a probléma. A szakember szerint ráadásul rosszul “küzdünk” ellene.

Tizedszázalékokban mérhető a hivatalos statisztikákban a korrupciós ügyek száma Magyarországon, pedig a felmérések, mint például a Transparency International korrupcióértékelési indexe szerint Magyarországot továbbra is súlyosan érinti a korrupció, komoly kihívást jelent a megfelelő elszámoltathatóság megteremtése. Ráadásul évek óta nem javul a helyzet, miközben a térség országai képesek voltak javítani értékeiken. A korrupció egyik legsúlyosabb formája az, ha az állami hatóságok munkatársai válnak megvesztegethetővé. Hogy ebben sem állunk jól, jelzi az, hogy a héten több hivatalos személy – rendőr, bíró – ügyében folyt tárgyalás a bíróságokon.

Személyes adatokat kiadó rendőrök

Jogerőre emelkedett például annak a váci rendőrnek az első fokú ítélete, akit március 25-én a Budapest Környéki Törvényszéken két év próbára bocsátásra ítélt, mert társainak több ember személyes adatait kiadta a bűnügyi nyilvántartásból. Társai, akik magánnyomozók és korábban szintén rendőrként dolgoztak, mindketten egy év próbára bocsátást kaptak. A bíróság által megállapítottakból az nem derült ki, hogy H. János a magánnyomozóktól kapott-e pénzt, de az biztos, hogy a megbízásaikat teljesítette.

Hasonló ügyért egy debreceni nyomozót március 22-én első fokon hat hónap 2 év próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélt a Debreceni Törvényszék. A rendőr 2011-ben a rendőrség nyilvántartási rendszerébe belépve, jogosulatlanul szerzett meg és adott tovább másoknak adatokat: két ismerősének a kéréseit teljesítve megnézte, milyen büntetőügyben idézték be őket tanúnak. Egy harmadik embernek pedig egy autóra, valamint tulajdonosára vonatkozó adatokat szolgáltatott ki.

A bíró kedvezett felszámoló ismerősének?

Szintén ismerősként segített a vád szerint a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bíróság felszámolási bírája, K-né dr. J. Judit egy felszámolónak, H. Attilának. Az ügyben a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) vizsgálódott és gyanúsítása szerint a bírónő 2008 végétől 2010 elejéig a felszámolótól folyamatosan jogtalan előnyöket fogadott el. H. Attila állítólag rendszeresen szállította a bírónőt autójával, sőt, annak házi brókere is volt: vigyázott a megtakarításaira és a bírónő családi érdekeltségébe tartozó cég ügyes-bajos dolgait is intézte.

A KNYF vádirata szerint egy felszámolás alatt lévő céget szignáltak ki H. Attilára, és a bírónő 150 ezer forintot kapott, egy másik vállalkozás felszámolására pedig azt követően rendelte ki K-né J. Judit ismerősét, hogy az 125 ezer forintot fizettek neki. A főügyészség szerint K-né J. Judit bírói “esküjét megszegve a H. Attilát érintő ügyekben részrehajlóan, a felszámoló befolyására, sorozatosan jogtalan előnyt biztosítva járt el”. A bírónőt ezért hivatalos személyként elkövetett vesztegetéssel, a felszámolót pedig hivatali vesztegetéssel vádolják. Az ügyet most tárgyalja a Debreceni Törvényszék.
Korrupciós témák a hvg.hu-n

Korrupcióban külön kategória a magyar törvényhozás – interjú Tóth István Jánossal, a Corvinus Egyetem Korrupció-Kutató Intézetének vezetőjével

“Jobban jársz, ha inkább tejelsz” – Jancsics Dávid szociológus írása a korrupciós kényszerekről

“A piac tudja, mi történt” – Tátrai Tünde közbeszerzési szakértő a hazai közbeszerzésekről

“A postabontóban még megvolt” – Jávor István szociológus a bírósági korrupcióról

“Ha a polgármester feleségének a cége festi ki” –Tausz Péter, a TI Magyarország munkatársa a közbeszerzések állampolgári felügyeletéről

Vád: a bíró és az ügyvéd összejátszott

Egy másik, egy szegedi bíróval kapcsolatos korrupciós ügy 2011. november végén pattant ki, amikor a Szegedi Nyomozó Ügyészség a K. Zoltán ügyvéd ellen indított nyomozással kapcsolatban kezdeményezte a bíró mentelmi jogának felfüggesztését. A nyomozóügyészség a bírót többek között három rendbeli, vezető beosztású hivatalos személy által üzletszerűen, kötelességszegéssel elkövetett vesztegetéssel, illetve öt más ügyben történt vesztegetéssel, továbbá közokirat-hamisítással és hivatali visszaéléssel vádolja.

N. Norbert, aki mintegy húsz éve dolgozik bíróként, állítólag még egyetemi évei alatt kötött barátságot K. Zoltán ügyvéddel, később pedig együttműködtek abban, hogy az ügyvéd védenceinek ügyében kedvező bírósági döntések szülessenek. Az ügyészség 2009 és 2011 között nyolc ilyen esetet talált. Az ügyvéd általában védence szabadlábra helyezése érdekében fordult a bíróhoz, és – mint a nyomozó ügyészség fogalmazott – a rokonoktól kapott 600 ezer és 2 millió forint közötti összegeket elfelezték. K. Zoltán például állítólag egy többszáz millió forintos adócsalási ügyben az előzetes letartóztatásban lévő gyanúsítottnak azt mondta, néhány millióért el tudja intézni, hogy szabadlábra kerüljön. A Debreceni Törvényszéken március 26-án kezdődött el az ügy tárgyalása.

Minimális a statisztikában szereplő korrupciós ügyek száma

A korrupciós bűncselekmények száma az összes bűntettéhez képest elenyésző. A Legfőbb Ügyészség statisztikái szerint, míg 2009-ben 963, 2010-ben 481, 2011-ben pedig 740 ilyen ügy került napvilágra. Az összes bűncselekmény száma ezekben az esztendőkben 394 034, 447 186 és 451 371 volt. A korrupciós esetekből a hatóság tudomására jutott hivatali vesztegetések száma négy évvel ezelőtt 549 volt, egy esztendővel később 228, míg 2011-ben 259 ügyet regisztráltak.

Krémer Ferenc szociológus, a korrupció – és elsősorban a rendőrségi korrupció – kutatója szerint ezek a statisztikák egyáltalán nem mutatnak reális képet a valóságról. A szakember a hvg.hu-nak elmondta, a valós helyzetet erről a rejtőzködő területről, ahol igazából nincs is áldozat (“a közmorálon és a társadalmi érdeken kívül”), komoly kutatások révén lehetne megismerni. „A társadalmi érdek nem szokott feljelentést tenni” – jegyezte meg ironikusan. A Transparency International Magyarország vizsgálja a korrupciót a gazdaság és a politika érintkezési területein és folynak kisebb kutatások, de nagy átfogó vizsgálatok nincsenek, a rendőrségen sem volt már évek óta, illetve az önkormányzatoknál egyáltalán nincs ilyen felmérés.

A kevés kutatási eredményre sem vevők az illetékesek

A szakember hangsúlyozta, hogy a kutatások elvégzése sem egyszerű. Független és finanszírozott monitoring rendszerre lenne szükség, de nagyon nehéz azok eredményeinek hasznosítása is. „Egy adott intézmény, szervezet vezetője nem szívesen szembesül azzal, hogy házon belül korrupciós ügyek kerülnek elő. Inkább sehogy sem reagálnak. A különböző szervezetek, vagy önkormányzatok vezetői a kutatási eredményeket nem is olvassák, az ilyen jellegű tudomány nem is érdekli őket” – számolt be Krémer Ferenc a tapasztalatairól. Akkor mégis elindul valami – tette hozzá –, ha a sajtó felkap egy-két esetet, de ez a valami általában az, hogy meg kell védeni a mundér becsületét és a valódi problémákkal nem foglalkoznak. A szociológus szerint a törvényhozók kezében lenne a megoldás nekik kellene lépniük, hogy a korrupció visszaszoruljon.

„Egyelőre az a szemlélet uralkodik hazánkban, hogy a ‘rossz emberek okozzák a korrupciót’, és miattuk válnak egy-egy szervezet további dolgozói is megvesztegethetővé. Emellett ma Magyarországon az ellenőrzések növelésének hatásában hisznek, abban, hogy a megfélemlített alkalmazott vagy rendőr nem fog korrumpálódni. Ez ostobaság” – vélte Krémer Ferenc. Szerinte fenyegetettség hatására a korrupció nem szorul vissza, csak annak módja alakul át. „Ez az úgy nevezett ostrom mentalitás, ami azt jelenti, hogy minél inkább fenyegetnek valakiket, annál inkább összezárnak és még azokat is megvédik, akikkel nem értenek egyet.”

A kormányváltás után 2010-ben megalakított Nemzeti Védelmi Szolgálat úgynevezett folyamatos ellenőrzést hirdetett minden, a rendészet terén dolgozó hivatalnál (rendőrség, TEK, NAV, honvédség), ez azonban a szociológus szerint csak a bizalmatlanságot erősíti a testületek tagjaiban. “A rendőri munka alapvető eleme pedig éppen a bizalom lenne” – mondta Krémer Ferenc. Ilyen körülmények között “a totális bizalmatlanság a szervezet vagy szervezetek diszfunkcionális működéséhez vezet” – mondta a szakember.

forrás:hvg.hu

Offizielle Korruption, als wäre es sein!

Nur ein Bruchteil der Fälle von Korruption in Ungarn nicht zu erkennen, und noch weniger Fällen vor Gericht getroffen – zeigte in der Statistik. Aber – wie wir gerade besprochen Fällen Woche zeigen – was die Polizei Richter auf allen Ebenen der Verwaltung ist das Problem. Ferner wird gemäß der Experten falsch “Kampf” gegen sie.

Gemessen in Zehntel von einem Prozent in den offiziellen Statistiken die Zahl der Fälle von Korruption in Ungarn und in Erhebungen wie der Transparency International Korruptionsindex der Bewertung Ungarn bleibt stark von Korruption, eine ernste Herausforderung, um die ordnungsgemäße Rechenschaftslegung erstellen betroffen. Darüber hinaus seit vielen Jahren hat sich die Situation nicht verbessert, während die Länder der Region konnten ihren Wert zu verbessern. Korruption ist eines der schwersten Form, wo die Behörden sind megvesztegethetővé al. Dass wir nicht gut darin, bedeutet dies, dass die Anzahl der Wochen nach dem offiziellen – Polizisten, Richter – Fragen der Gerichte erster Instanz waren.

Personenbezogene Daten Publishing Polizei

Rechtskraft des Urteils der ersten Instanz Vac Polizist, der am 25. März in der Nähe von Budapest Tribunal war zwei Jahre auf Bewährung verurteilt, weil mehr Menschen finden Ihre persönlichen Informationen von den Criminal Records veröffentlicht. Andere, die private Ermittler sind und auch früher als Polizist arbeitete, wurden sie beide einem Jahr auf Bewährung gegeben. Das Gericht megállapítottakból nicht sich heraus, dass Herr John erhielt von einem Privatdetektiv, um Geld zu verdienen, aber es ist sicher, um ihre Aufgaben zu erfüllen.

Denn eine ähnliche Detektiv Debrecen am 22. März den ersten sechs Monaten, zwei Jahren Bewährung auf einer Bewährungsstrafe von Debrecen Tribunal. In 2011, die Polizei, die polizeiliche Anmeldung System offline und unrechtmäßig erworbene die Daten an andere Personen: zwei Freunde Wünsche erfüllt für das, was sie von einem Zeugen in einem Strafverfahren vorgeladen aussah. Ein dritter Mann hat ein Auto, sowie Daten, die vom Eigentümer.

Der Richter begünstigt den Liquidator Friend

Auch als Freund die Verfolgung geholfen, das Kap der Szabolcs County Court Judge Liquidation, K-ne dr. J. Judith ist ein Liquidator, H. Attila. Im Falle des Zentralkomitees Untersuchung Chefanklägerin Office (KNYF), und bei der Untersuchung Anschuldigungen, dass der Richter Ende 2008, Anfang 2010 verabschiedet ein Liquidator halten einen ungerechtfertigten Vorteil. Mo Attila wird gesagt, regelmäßig beliefert des Richters Auto, auch in seinem Home-Broker war auch vorsichtig, um die Ehre der Familie und von Interesse für angeschlagene Unternehmen gefertigt Dinge seines zu retten.

Laut der Anklageschrift KNYF ein Unternehmen in Liquidation von Mon szignáltak Attila und der Richter erhalten HUF 150 Tausend, von einer anderen Gesellschaft und nach Tilgung geordnet nach Mrs. J. K Judith Freund der HUF 125 Tausend wurde ihm bezahlt. Die Generalstaatsanwaltschaft von Frau J. K Judith Gericht “in Verletzung des Eides der Unparteilichkeit in Fällen, in denen H. Attila, der Einfluss der Liquidator, wiederholt gehandelt ungerechtfertigten Vorteil”. Der Richter daher Bestechung in amtlicher Eigenschaft verpflichtet, ist die offizielle Liquidator der Bestechung beschuldigt. Die Angelegenheit wurde vor dem Gericht von Debrecen diskutiert.
Fragen der Korruption in hvg.hu-Shop

Separate Kategorie der Korruption in der ungarischen Gesetzgebung – ein Interview mit John Smith, John, Corvinus University Research Institute für den Kopf-Corruption

“Es wäre besser anstelle von Milch weg” – David Jancsics Soziologe schriftlich zu Korruption Druck

“Der Markt weiß, was passiert” – Tatra Tunde Procurement-Spezialisten in der heimischen öffentlichen Beschaffungswesen

“Die Post hatte noch Disassembler” – Stephen Maple Soziologe Justizkorruption

“Wenn die Frau des Bürgermeisters Firma malte ein” Tausz Peter, TI Ungarn Mitbürger Überwachung des öffentlichen Auftragswesens

Angeklagt eines Richters und der Anwalt abgesprochen

Ein weiterer, in einem Fall von Korruption im Zusammenhang mit Szeged Richter 2011th tauchte aus dem Ende November, wenn die Staatsanwaltschaft Investigation Szeged K. Zoltan Anwalt Ermittlungen gegen einen Richter eingeleitet, um seine Immunität verzichten. Die Staatsanwaltschaft untersucht die Richter, darunter drei Grafen von hochrangigen Beamten die gewerbsmäßig begangen Fehlverhalten, Bestechung und fünf weiteren Fällen von Bestechung und Fälschung von amtlichen Dokumenten und Beamten des Missbrauchs beschuldigt.

N. Norbert, der über 20 Jahre Tätigkeit als Richter war, sagte aus keine Freunde während ihrer College-Di haben Zoltan Anwalt und später in diesem Fall der Anwalt védenceinek günstigen Gerichtsentscheidungen zusammen. Die Staatsanwaltschaft zwischen 2009 und 2011 wurden acht Fälle gefunden. Der Generalstaatsanwalt wandte sich an seine Freilassung seines Mandanten an den Richter, und – wie der ermittelnde Staatsanwalt sagte – 600 Tausend von Verwandten und elfelezték Beträge zwischen $ 2.000.000 erhalten. Di Zoltan sagte Hunderte von Millionen Forint Steuerbetrug Fall in Gewahrsam Angeklagte sagte ein paar Millionen GBP ordnen Sie freigegeben werden. Die Debrecen Tribunal begann am 26. März, um den Fall zu hören.

Minimale Zahl der Korruptionsfälle in der Statistik

Die Gesamtzahl der Korruptionsdelikte im Zusammenhang mit einer Straftat zu vernachlässigen ist. Die Generalstaatsanwaltschaft, laut Statistik, in 2009 963 wurden 2010 481, 2011 und 740 solche Fälle ans Licht gebracht. All diese Jahre die Zahl der Verbrechen in 394034, 447186 und 451371 waren. Im Fall von Korruption bei den Behörden wurde bewusst von der Anzahl der Bestechung Büro vor vier Jahren, war 549 ein 228 Jahre später, im Jahr 2011, 259 Fälle wurden registriert.

Krémer Soziologe Franz, Korruption – und vor allem Korruption bei der Polizei – ein Forscher hat diese Statistiken nicht zeigen, ein realistisches Bild der Wirklichkeit. Der Techniker ist hvg.hu gesagt hat, die Realität dieser versteckten Bereich, wo man wirklich nicht haben Opfer (“die közmorálon und sozialen Interessen außen”), durch ernsthafte Forschung verstehen konnte. “Das Interesse der Gesellschaft in der Regel nicht melden Sie es”, – sagte ironisch. Transparency International Ungarn untersuchen die Korruption der Wirtschaft und Politik der Kontaktflächen und kleinere Studien sind im Gange, aber es gibt keine umfassenden Studien-Dur, hatte die Polizei seit Jahren nicht mehr, und die lokalen Regierungen, gibt es keine solche Umfrage.

Die wenigen Forschungsergebnisse oder Käufer die

Die Experten betonten, dass die Forschung durchgeführt ist nicht einfach. Finanzierte und unabhängige Monitoring-System erforderlich wäre, aber es ist sehr schwierig, die Ergebnisse zu nutzen. “Eine solche Institution ist Organisationsleiter nicht bereit, die Tatsache, dass Korruption ins Haus kommen zu stellen. Ich hätte lieber keine Möglichkeit zu reagieren. Verschiedene Organisationen oder Regierungschefs in den Forschungsergebnissen nicht lesen diese Art von Wissenschaft gar nicht um sie kümmern “- Francis Krémer berichteten über ihre Erfahrungen. Dann beginnen sie etwas – fügte er hinzu – wenn die Presse nimmt ein paar Fälle, aber in der Regel ist dies etwas, das von Munder Ehre geschützt werden sollte und nicht die wirklichen Probleme. Der Soziologe würde in den Händen der Gesetzgeber sollte Maßnahmen ergreifen, um deren Lösung, um wieder in die Korruption gerollt werden.

“Bislang herrscht der Ansatz in unserem Land, dass die” schlechten Menschen Korruption führen “, und weil von ihnen zu einem Körper megvesztegethetővé mehr Beschäftigten. Darüber hinaus, um die Kontrollen in Ungarn zu verbessern, den Einfluss des Glaubens, dass die Polizei nicht einschüchtern oder verwendet werden korrumpálódni. Das ist dumm “- Francis Krémer gedacht. Ihm zufolge aufgrund der Gefahr der Korruption muss nicht zurückgegeben werden, nur so umgewandelt werden. “Diese sogenannte Belagerungsmentalität, was bedeutet, dass umso bedrohlicher denen umso up schließen und zu schützen, auch diejenigen, mit denen wir nicht einverstanden bedeutet.”

Der Regierungswechsel im Jahr 2010 bildeten die so genannten National Defense Service angekündigt, eine kontinuierliche Überprüfung aller Arbeiter auf dem Gebiet der Strafverfolgungsbehörde (Polizei, TEK, NAV, Militär), der Soziologe, ist jedoch, dass verstärkt nur das Misstrauen in die Mitglieder des Boards. “Die Arbeit der Polizei ist ein grundlegendes Element des Vertrauens waren” – Kremer Francis sagte. Unter diesen Umständen “das völlige Fehlen von Vertrauen in die Veranstaltung oder der Betrieb von Organisationen führen zu dysfunktionalen” – sagte der Experte.
Quelle: hvg.hu

Leave a Reply 1358 megnézve, 1 alkalommal mai nap |