< Böngészés > Főoldal / Magyar Helsinki Bizottság / Blog article: Madárinfluenza Sanghajban – két ember meghalt

| Mobile | RSS

Madárinfluenza Sanghajban – két ember meghalt

Két halálos áldozatot is szedett Sanghajban a H7N9 típusú madárinfluenza: korábban még soha nem volt olyan adat, hogy ez a madárinfluenza-törzs halált okozott volna az embereknél, vagy hogy egyáltalán átterjedt volna rájuk.

A kínai egészségügyi hatóságok tájékoztatása szerint az áldozatok, egy 87 és egy 27 éves férfi, március elején hunytak el, mindössze napokkal azután, hogy megbetegedtek. Egy harmadik fertőzött, egy 35 éves nő jelenleg is kritikus állapotban van a Sanghajhoz nem messze fekvő Anhuj tartományban.

A betegek először egy általános légúti fertőzés tüneteit produkálták, majd súlyos tüdőgyulladással és légzési nehézségekkel kerültek kórházba. A kínai hírportálok értesülése szerint a 27 éves áldozat hentesként dolgozott, vagyis közvetlen kapcsolatba került szárnyasokkal, ugyanígy a 35 éves nő is. Bár nem bizonyított, valószínűsíthető, hogy így terjedt át rájuk a madárinfluenza korábban embereken még ki nem mutatott H7N9-es típusú törzse.

Az egészségügyi hatóságok úgy fogalmaztak, a H7N9 feltételezhetően nem terjed könnyen emberről emberre, ugyanis a három megbetegedetthez közelállók egyikén sem mutatták ki a betegséget. Az egészségügyi hatóságok 88 embert vizsgáltak meg ebből a szempontból.

forrás:népszava online.hu

Leave a Reply 2096 megnézve, 1 alkalommal mai nap |