< Böngészés > Főoldal / Archive: március 2013

| Mobile | RSS

SAJTÓKÖZLEMÉNY Rendkívüli segítségnyújtás a Biztos Kezdet Gyerekháznak Mórahalmon

Társadalmi felzárkózásért felelős Államtitkárság Már megérkezett az a 2 millió forint előleg Mórahalom önkormányzatához, amely rendkívüli segítség a helyi Biztos Kezdet Gyerekház hiánypótló programjának fenntartásához. Langerné Victor Katalin az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI) helyettes államtitkára a helyszíni látogatást követően elmondta, Mórahalom gyerekházának érdekessége, hogy a tanyavilág közelében található. A gyerekház és az önkormányzat összefogásának köszönhetően […]

[ Tovább ] 2013. március 22. | hozzászólás | EE Minisztériuma |

Magyar-román előmérkőzés: bekérették a nagykövetet

A külügyi államtitkár sürgősséggel hivatalába kérette Alexandru Victor Miculát azután, hogy Románia miniszterelnöke egy interjújában azt mondta, csak Magyarország miatt van szükség az erősebb uniós számonkérési mechanizmusra. A Külügyminisztérium az MTI-hez eljuttatott közleményében közölte, az államtitkár Bukarest képviselőjének neheztelését fejezte ki Victor Ponta az Adevarul című román újságnak kedden adott interjúja miatt, a román kormányfő […]

[ Tovább ] 2013. március 22. | hozzászólás | Sport |

Továbbra is küzdeni kell a rasszizmus ellen

Körülöttünk terjed és erősödik a rasszizmus – hívta fel a figyelmet a faji megkülönböztetés elleni küzdelem nemzetközi napján Mesterházy Attila. Az MSZP elnök-frakcióvezetője szerint nem elég csupán emlékezni azokra, akik a gyűlölködő eszméknek és embertelen tetteknek estek áldozatul, hanem a rasszizmust meg kell állítani. A veszély ugyanis nagy és tovább növekszik. “Nap mint nap sérül […]

[ Tovább ] 2013. március 22. | hozzászólás | Közélet |

Megvédték a magyar demokráciát Washingtonban))))Washington defended the Hungarian democracy

Megvédték a magyar demokráciát Washingtonban Egy republikánus képviselő szerint Magyarországon él és virul a fékek és ellensúlyok rendszere, és ezt az Obama-kormánynak bírálni nincs erkölcsi alapja. Méltánytalanok és kettős mércét alkalmaznak azok a bírálatok, amelyek a magyar kormányt érik a demokrácia és az emberi jogok helyzetével kapcsolatban – foglalt állást Christopher H. Smith republikánus képviselő, […]

Rajzfilmben bírálja Orbánt a német köztévé)))))Orbán Cartoons Kritik an der deutschen öffentlich-rechtlichen Fernsehen

Rajzfilmben bírálja Orbánt a német köztévé A gyermekeknek szóló csatornáján magyarázza a német közszolgálati televízió, hogy szerintük mi a baj Magyarországgal: megemlítik a média és az Alkotmánybíróság helyzetét is. A Külügyminisztérium tiltakozik. Piros lap Magyarországnak címmel sugárzott animációs kisfilmet a német közszolgálati televízió gyerekcsatornája Magyarországról. A bő egy perces alkotás szerint a magyar újságírók nem […]

Milliárdos magyarokra is lesújt a ciprusi válság

A leggazdagabb magyarok toplistáján szereplő számos üzletembernek van vagy volt kötődése ciprusi érdekeltségű vállalkozásokhoz – derül ki a cégnyilvántartás adataiban keresgélve. Az adatokból az is látszik, hogy több magyarországi nagyvállalatnak is Ciprusban bejegyzett cég a tulajdonosa, az orosz kézben lévő Dunaferr vagy az ukrán tulajdonú Bonbonetti is aggódhat a szigetországi fejlemények miatt. A magyar milliárdosok […]

Elvált férjétől, mert túl kicsi volt neki…

Úgy tűnik, a méret a lényeg. Egy tajvani nőnek legalábbis biztosan. 4 év házasság után lapátra tette férjét, mert túl kicsi volt a pénisze. Nem ez volt az első eset, hogy aktuális partnerével gondjai akadtak. Egy tajvani nő 4 év házasság után szakított férjével. Ebben még semmi különös nincs, de mindennek az az oka, hogy […]

[ Tovább ] 2013. március 21. | hozzászólás | Életképek/bulvár |

Orbán fociról, feltámadásról, nagy Magyarországról

Minden ország olyanná válik, amilyen a fiatalsága. A miniszterelnök egyebek mellett ezzel is indokolta, hogy kormánya kiemelten kezeli a sportot. Orbán fociról, feltámadásról, nagy Magyarországról „A sport éppen olyan terület, ahol a fiatalok magukon túlmutató célokat tűzhetnek ki, bátorsággal, tehetséggel és kitartással pedig a határ a csillagos ég lehet a számukra” – mondta a kormányfő […]

[ Tovább ] 2013. március 21. | hozzászólás | Életképek/bulvár |

Varga Mihály: Ez az adó elhibázott döntés

A magyar miniszter szerint a ciprusi bankbetétek megadóztatása hibás döntés. A magyar kormány nem készül ilyesmire – mondta Varha Mihály a Ma Reggel című műsorban. Elhibázott lépésnek tartja az eurózóna pénzügyminisztereinek Ciprussal kapcsolatos döntését Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter, aki az M1 Ma reggel című műsorában arról beszélt, hogy a ciprusi helyzet hogyan hathat a magyar […]

[ Tovább ] 2013. március 21. | hozzászólás | Közélet |

Rizikósabb lett Magyarország – figyelmeztet az állampapírpiac

A forintgyengüléssel párhuzamosan egyre meredekebb a hazai állampapírok hozamgörbéje. Szakértők szerint ez egyértelműen a kockázati felár emelkedésére vezethető vissza. Mint mondják, a hosszú menet kezdetét vette a távolabbi lejáratoknál. Egyelőre nem durva a nyomás az állampapírpiacon, ugyanakkor pár kedvezőtlen folyamat már látszik az év eleje óta. Ilyen például, hogy leváltunk a pozitív régiós trendről, elemzők […]

[ Tovább ] 2013. március 21. | hozzászólás | Tudomány/gazdaság |

Lázár: Ötszáz hivatalnok szabotálja a Fidesz sikerét

Mi az egyetlen akadálya a Fidesz nagyszabású társadalom- és rendszer-átalakító törekvéseinek? Miért beteg a hazai gazdaság, miért késztet százezreket fájdalmas váltásra a kormány? Mi hajtja a Fideszt a politikai berendezkedés teljes átszabására 2010 óta, milyen „demokráciadilemmák” foglalkoztatják Orbán Viktort, és miért van „szereptévesztésben” az Ab? Interjú a Miniszterelnökség vezetőjével a kormány 3 évéről. hvg.hu: Mivel […]

SAJTÓKÖZLEMÉNY A magyar kormány tiltakozik, ha az emberi méltóság sérül

Társadalmi felzárkózásért felelős Államtitkárság A magyar kormány a kormányzás kezdete óta határozottan tiltakozik és fellép minden gyűlöletbeszéd és gyűlöletkeltő, rasszista magatartással szemben, amely etnikai, faji alapon – legyen szó cigányokról, magyarokról vagy zsidókról – embereket vagy embercsoportokat diszkriminál, megbélyegez. Ezért hoztuk létre a Nemzeti Felzárkózási Stratégiát. Azt is elítéljük, hogy azok kiabálnak leghangosabban rasszizmust, kirekesztést, […]

[ Tovább ] 2013. március 21. | hozzászólás | EE Minisztériuma |

Jégkorszaki halászhorgokat találtak Németországban

Hat jégkorszaki halászhorgot találtak német régészek egy Berlin-közeli ásatáson, a legrégebbi mamutagyarból készült és korát 19 ezer évesre teszik. Valószínűleg jégkorszaki vadászok hagyták hátra mintegy 12 300 évvel ezelőtt a horgokat, amelyek mellett emlősállatok és halak csontjaira is bukkantak a németországi Wustermarkban. Ezek a legrégebbi horgok, amelyeket Európában találtak, és az eszközök azt jelzik, hogy […]

[ Tovább ] 2013. március 21. | 3 hozzászólás | Tudomány/gazdaság |

Csirkemell bakonyi módra petrezselymes galuskával

Hozzávalók: egy nagy kicsontozott csirkemell (kb. 70 dkg), só, bors, olaj a mártáshoz: egy nagy fej hagyma, egy paprika, 2-3 paradicsom vagy 5-6 db aszalt paradicsom, 2-3 evőkanál házi paradicsompüré vagy ketchup, 30 dkg vegyes erdei gomba, 2-3 cikk fokhagyma, egy teáskanál pirospaprika, egy teáskanál morzsolt majoránna, másfél evőkanál liszt, 1,5 dl tejföl, fél dl […]

[ Tovább ] 2013. március 21. | hozzászólás | Konyhaművészet |

A hét erotikus fotója…

Nem mindennapi látvány. A hölgy, a magyar kebel csoda, aki Amerikában járt… még szellemileg is a csúcson van! ELTE Társadalomtudományi Kar

[ Tovább ] 2013. március 21. | hozzászólás | Életképek/bulvár |

Nyílt levélre – postai tértivevény miatt- megérkezett a válasz Baks polgármesterétől

Nyílt levélre – postai tértivevény miatt- megérkezett a válasz Baks polgármesterétől Szomorúan vettük tudomásul, hogy a közel 15 közérdekű adatra szóló kérdésből kettőre kaptunk választ… idáig! 1, Az iskolai végzettségére vonatkozóan hiányosan érkezett a válasz!(ezt már megszoktam szerkesztő) Egy újabb levélben kértük a tisztelt polgármester urat, hogy részletesebben tájékoztassa az olvasóinkat! 2, Arra a kérdésünkre, […]

[ Tovább ] 2013. március 21. | hozzászólás | Közélet |

Ellepik Budapestet a rendőrök, bárkit igazoltathatnak

r Fokozott ellenőrzést rendelt el szerdán délután 5 órától a főváros több kerületére a budapesti rendőrfőkapitány. A Budapesti Rendőr-főkapitányság vezetője 20-án 17 órától március 24-én 24 óráig az V., a VII. és a XIV. kerületben; március 22-én 0 órától éjfélig a VI., a VIII., a IX., a X. és a XI. kerületben; valamint március 23-án […]

[ Tovább ] 2013. március 21. | hozzászólás | Közélet |

VG: A rokkantak 11 százalékától vették el az ellátást

A Világgazdaság szerint az első “rehabilitáltak” legkorábban jövőre térhetnek vissza a munkaerőpiacra. A lap csütörtöki száma ismerteti: várhatóan a jövő év végéig fejezik be annak a csaknem 200 ezer megváltozott munkaképességű embernek a felülvizsgálatát, akik korábban rokkantsági nyugdíjban részesültek. Az első “rehabilitáltak” legkorábban csak 2014-ben jelennek majd meg a munkaerőpiacon – írja a Világgazdaság. A […]

[ Tovább ] 2013. március 21. | hozzászólás | Közélet |

Rezsicsökkentés: folytatódik a parasztvakítás

Rogán Antal belvárosi, és Németh Szilárd csepeli polgármester, a rezsicsökkentés keresztapái Budapest – Hivatalosan is elindította aláírás-gyűjtési akcióját a rezsicsökkentés megvédése érdekében a Fidesz. Az MSZP szerint gőzerővel készülnek a Kubatov-listák. Az első aláíró a Kálvin téren látta el kézjegyével a petíciót, majd Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője közölte: a következő napokban az ország minden […]

Női kosárlabda MK – Otthon küzd az ötödik aranyért a Sopron

A címvédő Sopron hazai pályán szerezheti meg fennállásának ötödik aranyérmét a női kosárlabda Magyar Kupa hétvégén sorra kerülő négyes döntőjében. A szombati elődöntőben a 2007-ben, 2008-ban, 2011-ben és tavaly diadalmaskodott házigazdák – akik veretlenül nyerték meg a bajnoki alapszakaszt – a DVTK-val csapnak össze, a másik ágon a bajnok Győr a PEAC-Péccsel száll szembe. A […]

[ Tovább ] 2013. március 21. | hozzászólás | Sport |

  • Ursula Von Der Leyen asszony az EB elnökasszonya

  • www.fecsego.eu nemzetközi hírportál az EU EP EB média-sajtó partnere