< Böngészés > Főoldal / Közélet / Blog article: Milliókat fizettek ki baráti cégeknek a pártok

| Mobile | RSS

Milliókat fizettek ki baráti cégeknek a pártok

2013. május 16. | hozzászólás | Közélet

A 444.hu kikérte a parlamenti frakciók szerződéseit. A lista alapján a frakciók igyekeznek a hozzájuk minél közelebb állókkal szerződni, főként “tanácsadói” feladatokra. Az első cikk alapján – lesz több is – több tízmillió adóforint ment el erre a célra.

Az egyik legérdekesebb név a listán a 86 éves Grosics Gyula, aki 21 alkalommal kapott pénzt a Fidesztől, jellemzően 190 és 400 ezer forint közötti összegeket, összesen 7,6 millió forintot. Rákay Philip volt cégének, illetve felesége cégének összesen 2,4 millió forintot fizetett ki a Fidesz, mindkét cég “kommunikációs tanácsokat” adott a pártnak.

Ez az összeg ugyanakkor eltörpül amellett, mint amennyit Rubovszky György KDNP-alapító lánya, Jeneiné Rubovszky Csilla kapott. Az V. kerület alpolgármestereként is dolgozó nő közel 12 milliót szakított a Fidesznek nyújtott jogi tanácsadásért.

A volt Magyar Hírlapos Huth Gergely cége, a Gerilla Press Kft. 2013-ban legalább 4 alkalommal, összesen 4,4 millió kapott kommunikációs tanácsadásért.

Az MSZP sem járt el másként, a párt 9 millió forintot fizetett a Népszavának kiadványterjesztésre, illetve tanácsadói szerződéssel támogatnak több volt szocialista képviselőt, így Legény Zsoltot és Teleki Lászlót is.

A Jobbik úgyszintén a párthoz közeli embereket szerződtetett. Visszatérő ügyfele a frakciónak a párt gyömrői elnökének, Sas Zoltánnak tulajdonában lévő Kárpáti Kerecsen Kft. A céget legtöbbször a képviselők által felderíteni kívánt korrupciós, visszaélésgyanús ügyek kivizsgálására, elemzésére kérik fel 600 és 900 ezer forint közötti összegekért.

A párttól Usztics Mátyás gárdaalapító is kapott pénzt, aki 1,8 millió forintért tartott a frakciónak beszédtechnikai és kommunikáció tréninget – írja a lap.
forrás:hír24.hu

Leave a Reply 250 megnézve, 1 alkalommal mai nap |
Tags: