< Böngészés > Főoldal / Magyar Helsinki Bizottság / Blog article: PM-es politikusok demonstrálnak a Sándor-palota előtt

| Mobile | RSS

PM-es politikusok demonstrálnak a Sándor-palota előtt

A párt négy képviselője és nyolc aktivistája azt szeretné elérni, hogy az államfő ne írja alá a földtörvényt.

Négy, a Párbeszéd Magyarországért színeiben politizáló független országgyűlési képviselő, valamint a párt nyolc aktivistája kezdett tüntetésbe csütörtök reggel a Sándor-palota Sikló felőli oldalánál.

A demonstrálók azt szeretnék elérni, hogy Áder János köztársasági elnök ne írja alá a múlt pénteken elfogadott földtörvényt, valamint lépjen fel “a trafiktörvényhez kapcsolódó korrupció ellen” – mondta az MTI-nek a helyszínen Scheiring Gábor képviselő, aki mellett a tüntetés helyszínén ott van Karácsony Gergely, Szabó Rebeka, Dorosz Dávid és Szilágyi László képviselő is.

A tüntetők öt sátrat állítottak fel, ebből kettőt a Sándor-palota előtti elkerítő láncon belül. A demonstrálók többek között “Mondj nemet a lopásra!”, “Mondj nemet a korrupcióra!” és “Mondj nemet a Fidesz maffiára!” feliratú táblákat és egy nagy transzparenst tartanak maguknál. Terveik szerint addig maradnak a helyszínen, ameddig a köztársasági elnök nem reagál érdemben a követeléseikre.

A helyszínen megjelent rendőrök fél tizenegy után nem sokkal igazoltatták a demonstrálókat, a helyszínen megjelent fotósokat és operatőröket.
forrás:híradó.hu

Leave a Reply 217 megnézve, 1 alkalommal mai nap |