< Böngészés > Főoldal / Közélet / Blog article: Autósok, figyelem! Itt lesznek dugók Budapesten

| Mobile | RSS

Autósok, figyelem! Itt lesznek dugók Budapesten

2013. augusztus 16. | hozzászólás | Közélet

Autósok, figyelem! Itt lesznek dugók BudapestenAz iskolakezdés idején amúgy is megnövekvő forgalom résztvevőinek életét az őszre időzített útfelújítások is megnehezítik, de legalább utána jobb minőségű aszfalton közlekedhetnek.

Ősszel jelentős útfelújítások kezdődnek a fővárosban − tájékoztatta a Napi Gazdaságot a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) Zrt. A kiszemelt 13 útszakasz többsége a harmadik kerületet érinti, de várható felújítás az első, a második, a 23. kerületben is. Az érintett harmadik kerületi utak között szerepel például a Bojtár utca egy szakaszának, a Bécsi út és a Huszti út közötti részének rekonstrukciója, de például az első kerületi Palota út egy része is megújul (a Dísz tér és a Dózsa György tér között), ahogyan a második kerületben a Cimbalom utca is a Pusztaszeri út és a Vérhalom tér között, illetve a Szerb Antal utca a Hűvösvölgyi út és a Széher út között − közölte BKK. A tervek elkészültek, véglegesítésük után egy hónapon belül állnak rendelkezésre a kivitelezésre alkalmas tervek, ezt követően indulhat meg a közbeszerzési eljárás.

A felújítási munkák egy része tehát az elmúlt évihez hasonlóan idén is elhúzódik, bár a BKK tavaly azt közölte a Napi Gazdasággal, hogy ilyen nem várható, hiszen az idei forgalomkorlátozással járó munkálatok már tavaly ismertek voltak, vagyis lett volna idő arra, hogy ezek többségét a nyári időszakban, egymással összehangoltan valósítsák meg.

Több szakaszon azonban már idén is korábban elkezdődtek, illetve befejeződtek a munkálatok. A Szépvölgyi úton már május elején hozzáláttak az azóta lezárult munkákhoz és felújították a XIV. kerületi Thököly út−Hungária körúti csomópontot is, ahol háromezer négyzetméteren újították meg a burkolatot. A nyári időszakban folytatódott a budai Várban a várbusz útvonalának felújítása, illetve a buszmegállóprogram is, hatvan helyszínen. A BKK már előre is tervez, e szerint jövő tavasszal újabb felújítások kezdődnek, ezek jó része szintén a harmadik kerületet érinti, a tervek készítése folyamatban van, a kivitelezésre vonatkozó közbeszerzési eljárás még idén megkezdődhet.

A felújítások forrása döntően a fővárosi önkormányzat idei költségvetésében erre elkülönített bruttó 5,2 milliárd forint, de a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium is biztosított 500 millió forint forrást az egy és két számjegyű fővárosi országos közutak burkolatjavítására.

Nyári felújítások

A IV. kerületi Iglói utca egy része
A X. kerületi Éles sarok felújítása
A XIV. kerületi Kacsóh Pongrác út Mexikói út és Csáktornya park közötti szakaszának rekonstrukciója
A Thököly út Hernád utca és Dózsa György út közötti részének felújítása
Körforgalom építése a Sporttelep utca és Erdősor utca csomópontban

forrás:napi gazdaság.hu

Leave a Reply 318 megnézve, 1 alkalommal mai nap |
Tags: