< Böngészés > Főoldal / Közélet / Blog article: Bűnhődnek a bankok a tranzakciós adó áthárítása miatt

| Mobile | RSS

Bűnhődnek a bankok a tranzakciós adó áthárítása miatt

2013. augusztus 29. | 1 Hozzászólás | Közélet

A tranzakciós illeték jogtalan áthárítása miatt több szankciót is hozott a pénzügyi felügyelet, eddig 300 milliós büntetést szabott ki a bankokra, és még 40 ügyben folyik a vizsgálat.

A tranzakciós illeték jogtalan áthárítása miatt augusztus végéig több banknak összesen 300 millió forintot kellett visszafizetnie az ügyfeleknek a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének (PSZÁF) ellenőrzései nyomán – mondta Binder István, a felügyelet szóvivője. A felügyelet további negyven esetben is vizsgálódik. Nem feltétlenül nagy szabálytalanságokról van szó, de várhatóan az ősszel a vizsgálatoknak lesznek eredményei – tette hozzá a szóvivő, kiemelve, hogy a bankok többsége szabályszerűen járt el.

Az eddigi szankciókat nagyobbrészt azért hozta meg a felügyelet, mert a bankok új díj bevezetésével próbálták meg áthárítani a költségeket az ügyfelekre. A szóvivő elmondta, hogy a törvényi keretek között a költség áthárítása jogszerű.

A szabályok szerint a bankok a tranzakciós illeték emelése miatt nem vezethetnek be új díjat, nem változtathatnak a díjszámítás módján, és be kell tartaniuk a tájékoztatási szabályokat, legalább 60 nappal korábban tájékoztatniuk kell az ügyfeleket az emelésről, és legalább 15 nappal előbb annak mértékét is közölniük kell.

A kormány év elején vezette be a tranzakciós adót, augusztus elejétől pedig megemelte (a készpénzfelvétel utáni illetéket megduplázta, a többi tranzakció utáni sarcot a másfélszeresére növelte). Kormánytisztviselők és kormánypárti politikusok azt hajtogatták az elmúlt bő egy évben, hogy a tranzakciós adót a bankok nem fogják az emberekre áthárítani – a valóság erre rácáfolt.
forrás:origo.hu

Leave a Reply 302 megnézve, 2 alkalommal mai nap |
Tags: