< Böngészés > Főoldal / Magyar Helsinki Bizottság / Blog article: Gyurcsány: Kegyelemkenyér nem kell, Orbán jöhet

| Mobile | RSS

Gyurcsány: Kegyelemkenyér nem kell, Orbán jöhet

Gyurcsány: Kegyelemkenyér nem kell, Orbán jöhet

Jövő héten tárgyalni kezd az MSZP-vel az ellenzéki összefogásról, de nem éri be egy-két hellyel. Ha pedig nem jutnak dűlőre, akkor önállóan indul a Demokratikus Koalíció a jövő évi választáson.

A Demokratikus Koalíció (DK) saját országos listát állít és mind a 106 körzetben egyéni képviselőjelöltet nevez meg – jelentette be Gyurcsány Ferenc, a párt elnöke. Emellett a jövő hét első felében megkezdik az együttműködési tárgyalásokat az MSZP-vel.

Az MSZP és az Együtt-PM csütörtöki megállapodását követően megnyílt az út, hogy újabb felekkel folytatódjanak a demokratikus ellenzéki tárgyalások – mondta Gyurcsány. Az MSZP-vel való tárgyalások mellett írásban fogják felkérni az Együtt-PM választási szövetséget, hogy üljenek le és tárgyaljanak az ellenzéki összefogás lehetőségéről és ügyéről.

Gyurcsány azt mondta, tudomásul vették, habár nem fogadták el az MSZP és az Együtt-PM csütörtöki álláspontját, hogy “két lista (…) jobb, mint az egy közös lista”, ezért viszont a DK számára is az a tárgyalások kiinduló pozíciója, hogy önálló listát állítanak, ami mellett mind a 106 egyéni körzetben saját jelöltet neveznek meg. “Itt nem teszünk pontot a javaslatunk végére”, mert azért akarnak tárgyalni, hogy a végén megállapodás szülessen, így minden olyan felvetést megfontolnak, amelyik az ellenzéki összefogás irányába visz. Kijelentette azt is, hogy nem fog “zárt szobákban” tárgyalni, ezért saját javaslataik mellett partnereikét is megosztják majd a közvéleménnyel.

Ha nem lesz megállapodás, akkor a DK önállóan indul a választásokon. “Én nem akarok surranó pályán bekerülni a parlamentbe, én nem akarok kegyelemkenyéren élni, […] a DK-t nem lehet kivásárolni ebben a dologban egy vagy két vagy három képviselői hellyel”. Ő fogja vezetni pártja listáját és Orbán Viktor kihívójaként fog fellépni, bár tudja, hogy 2014-ben-ben nem lesz kormányfő és nem is akar a demokratikus ellenzéki összefogás miniszterelnöke lenni.
forrás:origo.hu

Leave a Reply 984 megnézve, 1 alkalommal mai nap |