< Böngészés > Főoldal / Archive: 01. október 2013

| Mobile | RSS

A napokban dönthetnek az ingyenes bankkártyás vásárlásról

Varga Mihály megerősítette: vizsgálják annak lehetőségét, hogy a bankkártyás vásárlások után ne kelljen tranzakciós adót fizetni. A nemzetgazdasági miniszter a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában azt mondta: szeretnénk, ha a készpénzforgalom helyett továbbra is a számlák közötti és a bankkártyás forgalom lenne az irányadó, hiszen ez sokkal jobban ellenőrizhető, és sokkal kevesebb teret nyit […]

[ Tovább ] 2013. október 1. | hozzászólás | Közélet |

Szíria: Moszkva kételkedik(((( Syria : Moscow doubts

Szíria: Moszkva kételkedik A vegyifegyver-arzenál megsemmisítéséért felelős szakértőkre az eddigi legveszélyesebb missziójuk vár Szíriában Moszkva kétségét fejezte ki azt illetően, hogy Nyugat képes időben meggyőzni a szíriai ellenzék képviselőit a nemzetközi béketárgyalásokon való részvételük szükségességéről ahhoz, hogy arra sor kerülhessen már november közepén- írja a Reuters. Az ENSZ-szakértők megérkeztek Szíriába kedden, ahol rendkívül rövid idő […]

Bajnai a szélsőségesekhez szólt

Széles Gábor: Ha vicces kedvemben lennék, azt mondanám, inkább jöjjenek a szabadkőművesek, mint ezek a bódult alakok „Bajnai Gordon nem gondolta végig, hogy innentől kezdve maximum a baloldali szélsőségesek szavazataira számíthat, kiírta magát a normális politikai közegből” – mondta Széles Gábor, lapunk tulajdonosa a Bajnai szövetségese, a Szolidaritás vasárnapi Orbán-szobor ledöntéséről. Szerinte ilyen cselekményt józan, […]

[ Tovább ] 2013. október 1. | 3 hozzászólás | Életképek/bulvár |

“A rendszerváltás óta nem volt olyan nehéz nyugdíjasnak lenni, mint ma”

Ha a szocialisták kormányoznak majd, könnyebb lesz a nyugdíjasok élete – írta kedden, az idősek világnapja alkalmából kiadott közleményében Mesterházy Attila MSZP-elnök és Korózs Lajos, a szocialista párt elnökségi tagja. Közölték, újra megadják az öregségi nyugdíjjogosultságot mindazoknak, akiktől a Fidesz “jogtalanul és indokolatlanul” elvette. Garantálni fogják a nyugdíjak értékállóságát, megnövelik a méltányossági nyugdíjra jutó forrásokat, […]

Öten súlyosan sérültek a balesetben – teljes útzár

Teljes szélességében lezárták a 76-os főutat egy baleset miatt a helyszínelés idejére Nagykapornakon – tájékoztatta a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság sajtófőnöke az MTI-t. Nothoff Ingrid elmondta, az első információk szerint öt súlyos sérültet vittek kórházba a mentők a helyszínről, ahol egy személygépkocsi és egy kisteherautó egymásnak ütközött. forrás.:stop.hu

[ Tovább ] 2013. október 1. | hozzászólás | Életképek/bulvár |

Jair Lapid a Parlamentben: a rasszizmus ismét felütötte a fejét

Jair Lapid a Parlamentben: a rasszizmus ismét felütötte a fejét Nem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy a rasszizmus ismét felütötte fejét, nem lehet hagyni megerősödni a gyűlöletet, az antiszemitizmus ellen folyamatosan küzdeni kell – mondta Jair Lapid izraeli pénzügyminiszter kedden a Parlamentben. A zsidó élet és antiszemitizmus a mai Európában című kétnapos nemzetközi konferencia megnyitóján […]

Navracsics: Szembe kell nézni a felelősséggel

A magyar állam is felelős volt a holokausztért – jelentette ki Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes, közigazgatási és igazságügyi miniszter A zsidó élet és antiszemitizmus a mai Európában című, a Tom Lantos Intézet által szervezett budapesti konferencián, az Országházban kedden. Jair Lapid izraeli pénzügyminiszter ugyanitt arról beszélt, hogy az antiszemitizmus elleni küzdelemnek folyamatosnak kell lennie. 1990 után, […]

Önbíráskodó banda uralja az utcákat: Rettegnek tőlük a férfiak Új védelmezője van az indiai nőknek: támad a Rózsaszín Banda((((( Vigilante gang ruled the streets : men are terrified of them New defender of Indian women : Pink attack the gang

Önbíráskodó banda uralja az utcákat: Rettegnek tőlük a férfiak Új védelmezője van az indiai nőknek: támad a Rózsaszín Banda „De tényleg, kicsoda maga?” – ezt a kérdést gyakran szegezik Szampat Pal Devinek. Egyszer ugyanis úgy viselkedik, mint aki kicsiny nyomozóirodát működtet, másszor pedig mintha rendőrtisztként járőrözne Bundelkhandban, a legnagyobb és legnépesebb (és egyben az egyik […]

Fordítva sülhet el a kormány adóterve

A tranzakciós adó miatt már lassan több bevételtől esik el az állam, mint amennyit beszed a pénzintézetektől – derült ki a Napi.hu és a Napi Gazdaság Kkv-hitelezés 2013 elnevezésű keddi konferenciáján. A bankszektor fő célja, hogy növekedjen az ügyfelek száma, ehhez pedig a legfontosabb alap a pénzügyi tanácsadás, amivel a jövőben egyre többet kell foglalkoznia […]

[ Tovább ] 2013. október 1. | hozzászólás | Tudomány/gazdaság |

Torz és hibás kórházi várólisták

Torz és hibás kórházi várólisták Súlyosan torzak a kórházak műtéti várólistái, derül ki egy most befejeződött vizsgálatból, ezért az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) megkezdi a hibás információkat szolgáltató egészségügyi intézmények bírságolását – értesült a Népszabadság. Az OEP novembertől bünteti a pontatlan adatokat közlő és a hibás várólisták korrekcióját szabotáló kórházakat. Az egészségpénztár minden egyes hibáért […]

[ Tovább ] 2013. október 1. | hozzászólás | Életképek/bulvár |

Mínuszban Hárommilliós csempészcigiért kétmilliós jövedéki adó

Több mint hárommillió forint értékű cigarettára bukkantak a pénzügyőrök Zalában egy német rendszámú autóban. Suller György Attila közölte, a NAV pénzügyőrei az M70-es autóúton állították meg a német rendszámú személygépkocsit, amelyet egy román állampolgár vezetett. A jármű ellenőrzése közben adójegy nélküli cigaretta került elő, ezért a gépjárművet tételesen átvizsgálták. Az autó csomagtartójában és pótkerekében 450 […]

[ Tovább ] 2013. október 1. | hozzászólás | Közélet |

“Csak a választásokig fog élni a költségvetés”

A számok alapján a büdzsébe bele vannak kódolva a megszorítások – mondta Vágó Gábor LMP-s politikus. Szerinte kincstári optimizmus a 2 százalékos gazdasági növekedési prognózis. Az LMP szerint csak a választásokig fog élni a költségvetés, ha azt a jelenlegi formájában fogadják el – mondta kedden Vágó Gábor. A képviselő kijelentette: a számok alapján a büdzsébe […]

[ Tovább ] 2013. október 1. | hozzászólás | Közélet |

Az Alkotmánybíróság nem bánja, ha a kormány igazságot tesz

Az Alkotmánybíróság szerint nem ellentétes az alaptörvénnyel a 2006-os őszi tömegoszlatások ítéleteire alkotott semmisségi törvény. Az Alkotmánybíróság (Ab) elutasította a 2006-os őszi tömegoszlatásokkal kapcsolatos semmisségi törvény alkotmányellenességére irányuló beadványokat. A vizsgált törvény szerint semmisek a 2006 őszi tömegoszlatásokkal összefüggésben hivatalos személy elleni erőszak, rongálás, garázdaság miatti, kizárólag rendőri jelentésre, tanúvallomásra alapozott ítéletek. A jogkövetkezményeket a […]

Vietnamban pusztított a Wutip tájfun

3 halott, 26 sérült, 70 ezer kitelepített, 250 ezer megrongálódott ház – ez a Wutip mérlege Vietnamban. Három ember meghalt, huszonhat megsérült Vietnam középső részén a Wutip tájfun pusztításában, amely jelentős károkat is okozott – közölte a helyi sajtó kedden. A beszámolók szerint több mint 70 ezer embert kellett kimenekíteni biztonságos helyre. A trópusi szélvihar […]

Adójavaslatok Varga: csökkenő lakossági terhek és egyszerűsödő adminisztráció

A bankkártyás vásárlásoknál megszűnő tranzakciós illetékfizetési kötelezettség, a családi kedvezménynek kiszélesítése és a családon belüli vagyonmozgások illetékmentessége is szerepel a nemzetgazdasági tárca jövő évi adójavaslatai között – mondta el Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter. Hangsúlyozta: a javaslatok csökkentik a lakosság terheit és a vállalkozások adminisztrációját. Kijelentette: a kormány eddig kizárólag olyan intézkedéseket terjesztett az Országgyűlés elé, […]

[ Tovább ] 2013. október 1. | 1 Hozzászólás | Tudomány/gazdaság |

Vígszínházi capriccio: így sakkozhat a politika Balázs Péterrel

Orbán Viktor nem akar újabb, a Nemzeti Színház igazgatóváltásához hasonló ügyet a Vígszínház körül, ám első számú tanácsadója Balázs Péternek adna szabad utat. Eszenyi Enikő távozása szavazatvesztést jelenthetne Tarlósnak és a Fidesznek, továbbá előrevetít egy nemzetközi színházi blamázst is. Balázs a pályázatában közben a közútról, a friss kenyérről ír, és a társulat megfelezéséről. Mint írtuk, […]

[ Tovább ] 2013. október 1. | hozzászólás | Kultúra |

Leállt az amerikai kormány

A végletekig elmérgesedett politikai helyzet miatt kedden leállt az Egyesült Államok kormányszerveinek többsége. Tizenhét év után most először történik ilyen, és egyelőre nincs kiút a válsághelyzetből. Az amerikaiak addig is útlevél, múzeum és pandavideó nélkül maradnak. Az Amerikai Történeti Múzeum népszerű helynek számít Washingtonban. Hétfőn délben is sorban érkeztek a látogatók, köztük sok kisgyerekes család, […]

Hazug ünneplés a nyugdíjasokkal

Az időspolitikában soha nem látott mélyrepülést hozott az Orbán-kormány három éve. Így reagált lapunknak Korózs Lajos szocialista szakpolitikus arra, hogy az idősek világnapja alkalmából a Művészetek Palotájában rendezett ünnepségen Balog Zoltán felidézte az időseket érintő eddigi kormányzati intézkedéseket. Az emberi erőforrások minisztere szerint a nyugdíjak reálértékének megőrzése, a rezsicsökkentés, a nők negyven év munkaviszony utáni […]

[ Tovább ] 2013. október 1. | 3 hozzászólás | Nincs kategorizálva |

  • Oláh-István László a www.fecsego.eu nemzetközi hírportál tulajdonos-főszerkesztője