< Böngészés > Főoldal / Közélet / Blog article: Titokzatos támogatók az MSZP körül

| Mobile | RSS

Titokzatos támogatók az MSZP körül

2013. október 17. | hozzászólás | Közélet

Az MSZP két-három nagyon komoly támogatót gyűjtött be, ezért a kampány finanszírozása a szocialisták számára nem okozhat problémát – a Magyar Nemzet értesülései szerint erről beszélt Török Gábor a napokban egy diplomáciai háttérbeszélgetésen, ahol a közelgő választással kapcsolatban fejtette ki a véleményét a politikai elemző.

A szocialisták zavaros pénzügyeire lehet következtetni Gyurcsány Ferenc elmúlt napokban tett nyilatkozatából is. – Én voltam ennek a pártnak az elnöke, sok helyről vándorolt oda a pénz, Európából nem nagyon, ahonnan meg vándorolt, azt meg jobb, ha nem tudjuk – ezt mondta a korábbi szocialista pártelnök egy hétfői pódiumbeszélgetésen.

Szó szerint ezt ismételte meg Varju László is. A Demokratikus Koalíció pártigazgatója – szintén volt szocialista politikus – hozzátette, ő semmit sem tud az MSZP-hez vándorló pénzekről. Szerinte arról a szocialistákat kellene megkérdezni.

– Gyurcsány Ferenc örök életében hülyeségeket beszélt. Ő volt a szocialista párt elnöke, ő írta alá a mérleget. Ha bármi szabálytalanság volt, utána tudott volna nézni, miniszterelnökként, pártelnökként meg tudta volna tenni a feljelentést. Én egyébként nem tudok olyanról, hogy bármely módon tiltott finanszírozás történt volna – mondta Puch László, az MSZP volt pénztárnoka a Pécsma.hu-nak.

Mesterházy Attila pártelnök úgy véli, Gyurcsány Ferencnél kell érdeklődni az ügyben, hiszen nyilván ő tudja, hogy miről beszélt. Szigetvári Viktor – aki korábban többek közt aktívan részt vett Gyurcsány 2006-os kampányában is – a lap megkeresésére úgy nyilatkozott, fogalma sincs róla, mire gondolt nyilatkozatában a DK vezetője.

A Magyar Nemzet névtelenséget kérő szocialista forrása egyébként nem tartja elegáns lépésnek, hogy Gyurcsány a korábbi pártját lövöldözi. – Hol az őszödi beszéd kiszivárogtatásával, hol pedig mondvacsinált pénzmozgásokkal sározza be volt politikustársait – fogalmazott. Egy másik meghatározó MSZP-s politikus erőteljesebben fogalmazott, szerinte ugyanis az egykori kormányfő támadást intézett a szocialisták ellen. – Gyurcsány Ferenc egyszerűen retteg, hogy nem nyer országgyűlési mandátumot a következő választáson, egyszerűen erről van szó – tette hozzá.

A lap szerette volna megtudni, hogy mi a témára igencsak érzékeny Transparency International Magyarország véleménye Gyurcsány Ferenc szavairól. Megkeresésükre Ligeti Miklós, a szervezet jogi igazgatója kitérő választ adott.

(Ruzsbaczky Zoltán)
forrás:mno.hu

Leave a Reply 194 megnézve, 1 alkalommal mai nap |
Tags: