< Böngészés > Főoldal / Magyar Helsinki Bizottság / Blog article: Orbán kiadta a hadiparancsot

| Mobile | RSS

Orbán kiadta a hadiparancsot

Orbán Viktor a Hősök terén mondott beszédet, a baloldal Budán tüntetett az idén október 23-án. A megemlékezés mellett sok szó esett a jövő évi választásokról is. Orbán Viktor szerveződésre szólította fel a Hősök tere több százezres tömegét. Az összellenzéki tüntetésen az egymással marakodó baloldali pártokat kioktató Gyurcsány Ferenc aratta a legnagyobb sikert. A rendezvények miatt a fél főváros megbénult, a belvárosban szinte csak gyalog lehetett közlekedni, és a mobilhálózatok is túlterheltek voltak.
17.48 |
Nem várunk már mást

Budapesten minden helyszínen véget értek a programok, bár a Jobbiknál még tartanak a koncertek, és a szimpatizánsaik még lehet, hogy elindulnak valamerre a városba, de érdekes eseményekre már nem számítunk, így a percről percre tudósításunkat lezárjuk. Természetesen, ha mégis történik még valami izgalmas a városban, megírjuk.
17.44 |
Hányan voltak a Hősök terén?

A Békemenet szervezői szerint egymillióan voltak a menetben, a KIM pedig több százezresre becsülte a Hősök terén összegyűlt tömeget. A 444.hu kiszámolta, hogy a téren és a környező utcákban maximum 290 ezer ember férne el, ha semmi más nem lenne ott – például a szobrok vagy a nagy színpad.
17.31 |
Oktogon: Nem férnek fel a villamosra

“Hát itt volt fél Magyarország, hogy férnénk fel a villamosra!” – mondta egy idős néni a Békemenet után a villamosra váró tömegben az Oktogonon.
17.23 |
Jobbik: Vona mindenkit elküldött

“Szégyelljétek magatokat, és húzzatok el!” – üzente Vona Gábor az MSZP-nek és a Fidesznek. A Jobbik megemlékezésén több ezren vettek részt, a tömegben ott voltak a Magyar Gárda tagjai is. A politikusok felszólalásai után a Deák tér Andrássy út felőli végén felállított színpadon a Hungarica együttes koncertjével zárul a Jobbik október 23-i rendezvénye.
17.16 |
KIM: Többszázezren voltak a Hősök terén

A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium közleménye szerint több százezren vettek részt a Hősök terén megrendezett állami ünnepségen, ahol rendkívüli esemény, rendbontás nem történt.
17.12 |
Hősök tere: A kormány jól céloz

“Még négy év, ez volt a legfontosabb üzenet” – mondta egy középkorú nő, aki népies ruhában volt, párja, egy copfos férfi pedig azt mondta, hogy nagyon jó beszédet mondott a miniszterelnök.

Budapesten tanuló, kokárdát viselő német diákoknak is tetszett a beszéd, habár egy szót sem értettek belőle. Egy hetvenes bácsi szerint “Orbán reális képet festett az országról, a kormány oda céloz, ahol szükség van rá, az embereknek pedig mindent meg kell tenni a saját területükön.”
16.59 |
Leterheltek a mobilhálózatok

Budapest belvárosában elég nehéz telefonálni, és az internet is akadozik, érezhetően nagyon leterheltek a hálózatok.
16.56 |
Hősök tere: vége a beszédnek
Forrás: Sáling Gergő

Ez a kép még akkor készült a huszárról, amikor beszélt Orbán Viktor
16.53 |
Hősök tere: Mindenkire szükség lesz

Látjuk, hogy megint szervezkednek, hamisítanak, és idegenekkel szervezkednek – mondja Orbán, aki szerint nincsenek véletlenek. A Békemenetet nem véletlenül hívják így: mi mindannyian szelíd életet akarunk, de a békesség nem azonos az együgyűséggel. Jól tette a Békemenet, amikor visszaverte a gyarmatosítási kísérletet. Köszönet érte!

Nem fogjuk tétlenül nézni, le fogjuk leplezni az összes hamisítást, hazugságot. Kemény küzdelem lesz. Nem elég jól kormányozni. Nem hagyhatjátok a munkát csak a kormányra vagy a pártokra. Ha meg akarjátok védeni a mindennapi életetek biztonságát, személyesen kell részt venni a harcban. Szerveződjetek, jelentkezzetek. Lassan be kell indítani a gépezeteket. Mindenkire szükség lesz, az egyetemi tanárra és a hentesre is, a fiatalra és az idősekre is.

16.52 |
Andrássy út: Fiatalos lendület, kempingszékből

A Kodály körönd és a Hősök tere között három kivetítőn is lehet követni Orbán beszédét, mindegyik mellett két-háromszáz néző csoportosul, közöttük viszont ritkásan állnak az emberek, az igazi tömeg csupán a Rippl-Rónai utcánál kezdődik, ami az első utca a Hősök tere mellett. Az Andrássy úton kihelyezett kivetítők mellett kempingszéken ülő nyugdíjasok hallgatták Orbánt, aki éppen a gulyáskommunizmust leváltó fiatalos lendületről beszélt.
16:47 |
Hősök tere: Így lettünk világnemzet

Nagy dolgok történtek 2010 óta – kezdi a kampánybeszédet Orbán, aki szerint azóta azzal, hogy önálló döntéseket hoztunk, világnemzet lettünk. “Vitákat és összetűzéseket vállaltunk, és sorra megnyertük azokat. Közeledünk a mindennapi megváltás, a valódi szabadságunk felé.” Azért vagyunk itt, hogy megmutassuk, hogy ezt már nem vehetik el tőlünk – mondja.
16.45 |
Békemenet: Orbán Viktor az időben utazik

Még a Terror Háza elé is helyeztek kivetítőt, amelyen követni lehet Orbán Viktor Hősök terén mondott beszédét, bár itt az Origo tudósítója szerint csak pár százan állnak. Orbán Viktor hangja viszont másképp hallatszódik a Terror Házánál lévő kivetítőnél, mint a Kodály köröndnél. A Terror Házánál sokkal előrébb tart a beszéd, mint a Hősök teréhez közelebb lévő Kodály köröndi kivetítőn.
16.44 |
Hősök tere: Ma is közénk lövetnének

A sors könyvét a hitünk, a bátorságunk, a szeretetünk és az összefogásunk erejével, és ha úgy adódik, a vérünkkel saját magunknak kell írni. A magyar hős nem aggódik a sors miatt, hanem cselekszik. Szép dolog, hogy ilyen sokan eljöttünk, hogy fejet hajtsunk 56 emléke előtt. De önök is tudják, én is tudom, hogy nem csak az emlékezés hozott ide minket. Azért jöttünk, mert tudni szeretnénk, hogy mi lesz – mondja Orbán.

Először is tisztán kell látni, és magabiztosan ki kell mondani, amit tudunk. Tudjuk, hogy a magyar szabadságharcnak árulói is voltak. Tudjuk, hogy külföldről verték le a forradalmat. Tudjuk, hogy sokan segítették az ellenséget. Tudjuk, hogy 2006-ban ezen a napon puskákkal vadásztak ránk a pesti utcán, lovasrohamot vezettek. Mindez azért történhetett, mert azok kezében volt a hatalom, akik gátlástalanul felhasználhatták az állam erőszakszervezeteit a nép ellen. Ma is megtennék, ha megtehetnék, és csak azért nem teszik, mert az előző választáson félretolták őket.
Forrás: Origo

16.40 |
Hősök tere: Orbán királyi többesben emlékezik

1956-ban sokan elmentek, de ilyen-olyan okokból sokan maradtak, és túlélték, majd a rendszerváltás idején egy év alatt “legyőztük őket” – mondja Orbán, aki szerint pont ezen a téren mértek végső csapást a nemzetre Nagy Imre újratemetésével. “Itt mondtuk ki, hogy a szovjet katonáknak távozniuk kell, itt mondtuk ki, hogy az állampártot rá kell szorítani a választásokra” – idézi fel Orbán királyi többesben az újratemetésen elmondott nagy hatású beszédét.
16.36 |
Hősök tere: Háromszor győztük le a kommunizmust

Szépek, bátrak, és olyan fiatalok voltak, mégis odaadták az életüket a mi szabadságunkért. Akik meghaltak, akiket bebörtönöztek, azok értünk, helyettünk haltak meg. Lemondtak a világról, az életről az életért – mondja Orbán, majd az áldozatok, sebesültek számát sorolja, majd a méltatások után arról kezdett beszélni, hogy a magyarok a 20. században háromszor győzték le a kommunizmust.
16.35 |
Hősök tere: Inkább Orbán, mint a mentők

A mentősök egy idős nőt kísértek a Műcsarnok mellett álló mentőautóhoz, mert leesett a vérnyomása, és rosszul lett. Éppen ekkor kezdte azonban beszédét Orbán Viktor, és amikor ezt a nő meghallotta, nem akart beszállni az autóba, szembeszállt az őt tessékelő mentősökkel, mondván hogy ő meg akarja hallgatni a miniszterelnököt. A helyzetet végül úgy oldották meg, hogy az idős nő beszállt az autóba, a mentősök pedig nyitva hagyták neki az ajtót, hogy hallgathassa Orbán beszédét.
16.31 |
Hősök tere: A lehetetlenre kellett vállalkozni

Orbán az 1956-os forradalomról beszél. “Szabadságharcot indítottunk, ahogy egy nagyra hivatott nemzethez illik. Az emberfelettire kellett vállalkozni. Már kötésig süllyedtünk a nagy, szürke és bárdolatlan szovjet masszában. Fegyvert kellett ragadni, és harcba kellett szállni a mérhetetlen túlerővel, és az akkori magyarok megtették, megtették, amit megkövetelt a haza. Dicsőség a hősöknek!”
16.29 |
Jobbik: Polgári hazugságok

Polgári kényelem, polgári nyugalom, kegyes hazugságok – ezzel írja le Vona a Fideszt. Új jelszava: akié a föld, azé a szabadság.

Vona szerint a Fidesztől és az MSZP-től egyszerre kell megszabadulni, ami csak az 56-oshoz hasonló 2006-os generációnak sikerülhet.
16.27 |
Hősök tere: Orbán is rekedt

Nagy tapsviharban, rekedten kezdi a beszédét Orbán Viktor. Már az ellenzéki tüntetés fő szónokai is mind be voltak rekedve, nem tudjuk, mi lehet a hangjukkal.
forrás:origo.hu

Leave a Reply 190 megnézve, 1 alkalommal mai nap |