< Böngészés > Főoldal / Magyar Helsinki Bizottság / Blog article: „Sima kampányhazugság” – Cáfolják Orbánék sikerpropagandáját

| Mobile | RSS

„Sima kampányhazugság” – Cáfolják Orbánék sikerpropagandáját

Az LMP véleménye szerint a közmunkaprogram drága, megalázó, hatástalan és szegénységben tartja a benne dolgozókat – mondta sajtótájékoztatóján Szél Bernadett.
Az ellenzéki párt társelnöke úgy fogalmazott, hogy amíg a kormány tavaly 13,5 milliárd forintot költött “valós munkahelyek” megteremtésére, addig a közmunkaprogramra ennek az összegnek csaknem a tízszeresét fordította. Hozzátette, hogy a közmunkások viszont méltatlanul kevés pénzt kapnak a munkájukért, ezért a program csak arra jó, hogy “benne tartsa az embereket a szegénységben”.

Arra is kitért, hogy 2011-2012-ben a közmunkásoknak körülbelül csak a 7,4 százaléka talált vissza a nyílt munkaerőpiacra – írja az MTI.

A képviselő kijelentette, hogy Magyarországon folyamatosan nő a szegénység, ezért véleménye szerint minden ezzel ellentétes kormányzati kijelentés “sima kampányhazugság”. Felhívta a figyelmet arra, hogy jelenleg az emberek 40 százaléka a létminimum, 17 százaléka pedig a szegénységi küszöb alatt él.
forrás:168 óra.hu

Leave a Reply 149 megnézve, 1 alkalommal mai nap |