< Böngészés > Főoldal / Közélet / Blog article: Menekülés a minőség felé

| Mobile | RSS

Menekülés a minőség felé

2013. november 9. | 12 hozzászólás | Közélet

A Tokaj-hegyaljai Borvidék Hegyközségi Tanácsa drasztikus döntést hozott meg. Olyan döntést, amelyre egyébként a borászok jó része már húsz éve várt. Az új rendtartás gyakorlatilag csak 5 és 6 puttonyos aszú készítését teszi majd lehetővé.

Hiába készítenek a Tokaj-hegyaljai borvidék borászai a világon egyedülálló bort, mégis folyamatosan a puszta fennmaradásért kell vívniuk harcukat. A mai világ ugyanis nem ismeri eléggé a tokaji aszút, és nem is becsüli meg olyan módon, ahogyan azt a francia sauternes (lényegében édes szamorodni), az osztrák és német trockenbeerenauslese (az aszúhoz az hasonlít a legjobban) vagy a világ különböző tájain készülő jégborok készítői kivívták már maguknak.

A legelhivatottabb tokaji borászok szerint ennek egyik legfontosabb oka a marketing. Nem, nem az általános pénzhiányra és termékeik állami támogatással való megismertetésére gondolnak elsősorban. Arra is, de ennél még fontosabb felépíteni egy olyan terméket, amely valóban eladható, és szinte magától vívja ki az elismerést.

Ebbe az irányba tett óriási és nagyon határozott lépést a Tokaj-hegyaljai Borvidék Hegyközségi Tanácsa. Az elnökség úgy határozott, hogy a korábbi 3, 4, 5 és 6 puttonyos szabályrendszer helyett egy sarkalatos előírásba sűríti az aszú készítésének rendjét. Ez pedig a következő: 1 kilogramm aszúszemből legfeljebb 2,2 liter aszúbor készíthető, ennek cukortartalma nem lehet kisebb literenként 120 grammnál, alkoholtartalma pedig nem haladhatja meg a 19 százalékot.
A tokaji aszú kiskátéja

A tokaji borfélék választéka zavarba ejtően bő, egy tisztességes borkóstoló könnyedén eljut a 15 pohárig:

aszúszemek nélkül, érett fürtökből: száraz, félszáraz, félédes;
túlérett fürtökből: késői szüretű;
a teljes, érett és aszúszemeket vegyesen tartalmazó fürtök feldolgozása: szamorodni, száraz és édes;
a szamorodnitechnológiával készült, de a bortörvényben előírt érlelési időnél rövidebb idő alatt készül: főbor;
az érett és aszúszemek külön szüretelése (az aszúszemek saját borba, mustba vagy murciba áztatása): fordítás (a már kipréselt aszútészta másodlagos felhasználása újabb száraz borban áztatással) illetve máslás (az aszúbor első fejtése után marad seprő felöntése száraz borral), 3, 4, 5, 6 puttonyos aszú, aszúeszencia;
csak aszúszemekből préselve: eszencia (nektár).

Más országokban a megfagyott fürtökből készül még a jégbor.

Puttonyok és cukortartalom:

3 puttonyos minimum 60 g/l,
4 puttonyos minimum 90 g/l,
5 puttonyos minimum 120 g/l,
6 puttonyos minimum 150 g/l,
aszúeszencia minimum 180 g/l.

A mai 5 puttonyos lesz az alap

A borkedvelők hétköznapi nyelvére lefordítva ez azt jelenti, hogy gyakorlatilag 5 puttonyos aszúnál „gyengébb” nem készíthető. A határozat már az idei szüretre is vonatkozik, ez egyben a gyenge pont is. Sok-sok borász már a rendszerváltozás óta reménykedett abban, hogy kizárólag a magas minőséggel építhető világhír érdekében ez a döntés már régen megszületik. Most mégis a kiváló idei szüret kellős közepén, inkább már vége felé kell hirtelenjében alkalmazkodniuk az új előíráshoz. Pedig a borászat olyan szakma, ahol az év a metszéssel kezdődik; érdemes lett volna egy évet csúsztatni, és a következő szüretre kötelezővé tenni a korlátozást.

Tokaj felvirágoztatása érthetően nem tűr halasztást. Számtalan borászatban már régtől hasonló vagy még ennél is szigorúbb feltételek mellett készítik boraikat. A Mádi Kör tagjai például nem engedélyeznek maguknak 10 tonna termést hektáronként, csupán 7 tonnát. Szepsy István pedig ismert arról, hogy az aszúkészítésre alkalmas évjáratokban kizárólag 6 puttonyos aszút készít.
Mi várható a döntés nyomán?

A piacot vélhetően megrázza majd a változás, mert az idei évjárattól drágábbak lesznek a tokaji aszúk. Mondjuk ideje is, hogy a polcokról eltűnjenek a 999 forintos 3 puttonyos aszúk, amelyet termelői sem mernek névvel vállalni, csak számkóddal jelölik magukat. Rossz nyelvek szerint ugyanis 3 puttonyos készíthető akár – saját mustjával való – édesítéssel is, noha az aszújelleget az ilyen borok alig-alig vagy semennyire sem viselik magukon.
Mit hoz a jövő?

A legnemesebb aszúkat készítő borászok víziója szerint az aszúborok puttonyokban jelölése idővel meg fog szűnni. Csak tokaji aszú lesz, bizonyos törvényi keretek között, és ezek a magas minőséget támogatják majd. Könnyen megjósolható, hogy a másodfeldolgozásban készülő máslást és fordítást is felőrli majd a minőségi követelmény. A ma még alacsonyabb puttonyszámmal jelölt aszúk helyét pedig betölthetik a késői szüreteléssel készült borok, melyek ma többnyire tokaji küvé néven futnak.

Aki pedig kedveli a 3 és 4 puttonyos aszúkat, az az elkövetkező években tárazzon be belőlük, mert néhány esztendő múltán kifogynak az eddigi évjáratok most érlelődő vagy éppen felhalmozódott tételei.

forrás:mno.hu

Leave a Reply 372 megnézve, 1 alkalommal mai nap |
Tags: