< Böngészés > Főoldal / Magyar Helsinki Bizottság / Blog article: Kegyvesztett lett Kim Dzsong Un nagybátyja

| Mobile | RSS

Kegyvesztett lett Kim Dzsong Un nagybátyja

Kegyvesztett lett Kim Dzsong Un nagybátyja

A phenjani állami televízió állóképeket mutatott hétfőn arról, hogy Kim Dzsong Un észak-koreai vezető kegyvesztett nagybátyját egyenruhás őrök erő alkalmazásával elvitték egy párttanácskozásról.

A képek a KRT tévé közlése szerint vasárnap készültek, amikor is hivatalosan megerősítették, hogy minden tisztségéből menesztették Kim nagybátyját, Dzsang Szong Teket. Ez utóbbi jelentés a Koreai Munkapárt központi vezetésének ülése után látott napvilágot. A korábban rendkívül nagy befolyással rendelkező tisztségviselőt azért váltották le egyebek között az Állami Védelmi Bizottságban betöltött posztjáról – megfosztva őt katonai rendfokozatától is –, mert „bűncselekményeket” követett el, és „ellenforradalmi csoportot vezetett” – közölték.

Fotó: Europress/AFP

A vezető októberben ÍGY cserélte a teljes politikai vezetőséget, mentorával pedig december elején számolt le. Bemelegítésként volt barátnőjét végeztette ki.

forrás:mno.hu

Leave a Reply 163 megnézve, 1 alkalommal mai nap |