< Böngészés > Főoldal / Nincs kategorizálva / Blog article: Oroszország: „a nyugat elvesztette valóságérzetét”

| Mobile | RSS

Oroszország: „a nyugat elvesztette valóságérzetét”

2013. december 14. | hozzászólás | Nincs kategorizálva

Oroszország: „a nyugat elvesztette valóságérzetét”

Szergej Lavrov szerint a Nyugat elvesztette realitásérzékét Ukrajna vonatkozásában. Az orosz külügyminiszter egy szombati tévéinterjúban úgy ítélte meg, hogy az ukrajnai tömegtüntetéseket valójában provokátorok mozgatják.

“Olyan méretűek a tüntetések és olyan kemény jelszavak harsognak, mintha legalábbis a kormány a lakosság akarata ellenére hadat üzent volna egy békés államnak” – jelentette ki Lavrov a Rosszija 24 televíziónak. Úgy vélte, hogy ez sehogyan sem egyezik bármilyen “normális emberi elemzéssel”. “Nincs kétségem afelől, hogy a tömeges megmozdulások mögött provokátorok bújnak meg. Nagyon elszomorít az a tény, hogy nyugati partnereink nyilvánvalóan elvesztették valóságérzéküket” – tette hozzá.

A tömegtüntetéseket az váltotta ki, hogy a kormány röviddel az Európai Unió és Ukrajna társulási egyezményének tervezett aláírás előtt leállította az EU-társulás felkészülési folyamatát.

Lavrov az interjúban megjegyezte, hogy a Nyugat reakciója erre a teljesen normális döntésre aránytalan volt, “a hisztéria határát súrolta”.

Az ellenzék a héten újabb “népi nagygyűlést” hirdetett meg immár a negyedik egymást követő vasárnapra Kijev főterére, és a megmozdulásnak a Méltóság napja elnevezést adták. Céljuk, hogy kifejezzék elkötelezettségüket Ukrajna európai integrációja mellett, és megakadályozzák, hogy Viktor Janukovics elnök megállapodást kössön a Moszkva irányította orosz-kazah-fehérorosz vámunióhoz csatlakozásról.

A kormányzó Régiók Pártja vasárnapra ellendemonstrációt hirdetett meg két helyszínen, a parlamenttel szemközti parkban és a Függetlenség terének közvetlen szomszédságában lévő Európai téren.

Vitalij Klicsko, az ellenzéki Ütés (UDAR) vezetője a német Bild szombati kiadásában azt írta, hogy “milliók menetére” számít a hét végén, és “az egész világ látni fogja, hogy az ukránok már nem tudják elviselni ezt a kormányt”.

Az ellenzék és az elnök pénteki kerekasztal-tárgyalásáról megjegyezte: Viktor Janukovics “még mindig nem értette meg, hogy lejárt a ideje, és a kormány lemondása nélkül nem lehet visszatérni a normális viszonyokhoz”.

MTI / hvg.hu
forrás:atv.hu

Leave a Reply 393 megnézve, 1 alkalommal mai nap |