< Böngészés > Főoldal / Magyar Helsinki Bizottság / Blog article: Együtt-PM: a családokon hajtotta be a kormány saját alkalmatlanságának árát

| Mobile | RSS

Együtt-PM: a családokon hajtotta be a kormány saját alkalmatlanságának árát

Együtt-PM: a családokon hajtotta be a kormány saját alkalmatlanságának árát

Az Együtt-PM szerint a családok többségének terhei nem csökkentek az elmúlt 3 és fél évben, sőt az egykulcsos adóval az adózók 80 százaléka veszített.
A szövetség csütörtökön ezt arra reagálva közölte az MTI-vel, hogy Zsigó Róbert, a Fidesz szóvivője azt mondta: a Gyurcsány–Bajnai-korszakkal ellentétben 2014. január elsejével ismét csökkennek az adók és a rezsi is, valamint nőnek a bérek és a nyugdíjak is.

Az Együtt-PM ezzel szemben úgy látja: ha a kormány valóban azt akarná, hogy a magyarok terhei csökkenjenek, eltörölné az egykulcsos adót, és gátat szabna a mindent átszövő korrupciónak.

Szerintük a Fidesznél a családbarát kormányzás azt jelenti, hogy „a saját politikusaik, valamint haverjaik és azok rokonai járnak jól, (…) a többieknek pedig marad a harag”. Mint írták, Orbán Viktor kormányánál többször senki nem vezetett be vagy emelt adót Európában: közel negyvenszer emeltek vagy vezettek be új adót az elmúlt három és fél évben, az áfa pedig itt a legmagasabb.

Hozzátették, az egykulcsos adóval „felmondták” a társadalmi szolidaritást, elvettek a törekvő polgárok többségétől, a minimálbér környékén keresők tízezer forinttal kevesebbet visznek haza, míg Orbán Viktor háromszázezerrel többet.

Zsigó Róbert sajtótájékoztatóján azt mondta, az előző, baloldali kormányok alatt január elsején rendre nőtt a gáz, az áram, valamint a távhő ára. A kormánypárti politikus szerint a baloldali kormányok „a családokon és a munkavállalókon hajtották be saját alkalmatlanságuk árát”.

forrás:168 óra.hu

Leave a Reply 213 megnézve, 1 alkalommal mai nap |