< Böngészés > Főoldal / Kultúra / Blog article: Elhunyt Jancsó Miklós

| Mobile | RSS

Elhunyt Jancsó Miklós

2014. január 31. | 1 Hozzászólás | Kultúra

93 éves korában elhunyt Jancsó Miklós az egyik legismertebb magyar filmrendező – a hírt Mészáros Márta, második felesége megerősítette.A Magyar Filmművészek Szövetsége – amelynek a filmrendező tiszteletbeli elnöke volt – Jancsó Miklóst saját halottjának tekinti, temetéséről később intézkednek.

“Szemtelennek kell lenni, öregem. És még valami. Utána nem szabad betojni…” – a 60-as években ekképp hangzott Jancsó Miklós filmkészítői ars poeticája.

Az eredetileg jogász végzettségű Jancsó 1946-ban költözött Budapestre, beiratkozott a Filmművészeti Főiskolára, ahol 1951-ben rendező szakos diplomát szerzett. Az ötvenes években híradófilmek készítésével kezdte pályáját, 1958-ban pedig megrendezte első saját játékfilmjét, A harangok Rómába mentek címmel. Második játékfilmjében, az Oldás és kötésben (1963.) egy majdnem krisztusi korú (egy híján harminchárom éves), elsőgenerációs értelmiségi szembesülés-történetét meséli el. A film már jelezte, hogy Jancsóval új és eredeti tehetség jelent meg a magyar filmkultúrában. Az Így jöttem 1964-ben készült és 1965-ben bemutatott fekete-fehér film már az összes jancsói stílusjegyet magában foglalta: a szokatlanul hosszú beállításokat, a nagy tért befogó, horizontális kameramozgást, a képek erős vizuális hatással bíró megkomponáltságát. A film a Magyar Játékfilmszemlén a társadalmi zsűri fődíját, a szakmai zsűri rendezői különdíját kapta.

A Szegénylegények (1965.) volt az első, amire felfigyeltek a külföldi kritikusok, kirobbanó nemzetközi sikert aratott, Cannes-ban is bemutatták, s ettől kezdve emlegetik Jancsót egy szinten korunk nagy rendezőivel, Fellinivel, Antoionival és Bergmannal. E filmjével indította az egész életművén végigvonuló gondolatiságot: az egyén és a hatalom, a hatalom és a közösség viszonya, a szabadság és a zsarnokság között feszülő ellentét filmes ábrázolását. 1966-ban a Cannes-i Filmfesztiválon Arany Pálma-díjra jelölték.

Az 1970-es évek elején Olaszországban élt, 1975-től pedig színházi darabokat is rendezett.. A rendszerváltás után gegekkel teli új stílus felé fordult (Anyád!… a szúnyogok; Utolsó vacsora, Nekem lámpást adott). Jancsó Miklósnak a történelem mindig is kedvenc témái közé tartozott. Utolsó filmjét, az Oda az igazságot a filmszemlén mutatták be 2010-ben. Látszólag Mátyás királyunk korával foglalkozik, de ennél persze sokkal többről volt szó.

1988-től címzetes tanár a Színház-és Filmművészeti Egyetemen, a kilencvenes évek elején pedig a Harvard Egyetemen is tanított.

Jancsót jól felismerhető, egyedi képi stílusa miatt több külföldi rendező is példaképének tartja. A Kossuth-díjas, Balázs Béla-díjas érdemes és kiváló művészt nemzetközi és hazai fesztiválokon is kitüntették Életmű-díjjal.

A jancso.film.hu így ír róla: “Az élete szól arról, ahogyan mindig rá merészelt kérdezni a magától értetődőnek hirdetett értékekre, el merészelt kívánkozni onnan, ahová a többiek magától értetődően számították. Ellenzéki filmesként dacolt a hatalommal, aki pedig saját káderének tartotta. Marxista művészként táncolt el ellenzékiek boldog csapatától, mely magától értetődően sajátjaként emlegette. Népiesek tették volna meg magától értetődően lobogójuknak, erre – mintha! – választotta volna az urbánusokat. Magától értetődően keresztapjának tekintette mindenki, aki be kívánt vonulni annak idején a magasművészet elefántcsonttornyába. Ekkor rendezte meg a Csárdáskirálynőt. Rendszerváltáskor életműve jogán magától értetődő helye lett volna a népben-nemzetben gondolkodó mérsékeltebb jobboldalon, magától értetődő helye az européer közép-zónában, továbbá a szalon- és szélsőbaloldalon. Ő udvariasan beintett. Erre is, arra is. Nem egyszerre: sajátos ritmusérzékét egy hosszú életen át finomította. Az a legény, aki ott okoz csalódást, ahol éppen befogadnák. És mindig akkor, amikor egy kicsiny fontoskodó csapat már ácsolná a diadalkaput.”

“És az ellenkultúra mindig szimpatikus. Az ellenkultúra harcos. „Köpök arra, hogy engem el akarnak nyomni.” Ennek sikere van, különösen a fiatalság körében. Hogy lehet élni az elnyomásban? A magyarok régen megtanulták. Adottság, módszer, kialakult tempó. Régen is ez volt: tudtad, hogy el vagy nyomva, és tudtad, hogy lehet elmondani a véleményedet úgy, hogy ne vágjanak pofán. De az egyéniség is fontos. Korábban megnéztem öt-tíz percet egy filmből, és meg tudtam mondani, hogy kié. A művészetben az egyéniség nem bántó, sőt. Amikor a politikában jön elő – nem akarom én Orbán Viktort bántani, de amikor az egyénisége rányomja a bélyegét az országra –, már nem biztos, hogy jó. Mi diktátorok vagyunk az alatt a pár hét alatt, amíg filmet csinálunk, de csak addig” – mondta a hvg.hu-nak Jancsó Miklós 2012-ben.
A Jancsó-snitt

“A Szegénylegények óta hosszú perceken át tartó, színházi vagy táncelőadásra hasonlító jeleneteket koreografált Jancsó, melyeket a guruló, körbeforgó kamera megszakítás nélkül vesz. Ezt fejlesztette tökélyre Somló Tamás és Kende János, Jancsó állandó operatőr társai, akik akár 13 perces snitteket – az akkori nyersanyagtekercsek által lehetővé tett leghosszabb egybefüggő jelenetsorokat – készítettek, miközben 360 fokos fordulatokat és akár 20-30 méteres „utakat” is megtettek a felvevőgéppel. „Ehhez már kellettek a zoomlencsék is” – mondja a rendező fia, Jancsó Nyika, a mostani film operatőre, aki maga is ilyenekkel dolgozott. A nagytotálok és a Jancsónál mindig hangsúlyosan fontos arcközelképek vágás nélküli egymásutániságát csak ezekkel az állítható lencsékkel lehet ugyanis kivitelezni. No és rengeteg kamera nélküli próbával. Az Oda az igazság forgatásán készült werkfilm tanúsága szerint alig változott a menetrend az utóbbi 45 évben. Egy-egy hosszú beállítás felvétele előtt akár egy álló napig is eltart, amíg a szereplők és a – jellemzően táncosokból és lovasokból álló – statisztéria precízen begyakorolja az összes „járást”, vagy, ahogy Jancsó nevezi, a dzsalást.

A Jancsó-snitt érdeme a teoretikusok szerint, hogy hosszú beállításaival nem ringatja a publikumot a „mindenütt jelenvalóság” illúziójába. Olyan képnyelvet hozott létre, amelynek jellemzője, hogy a rendező nem avatja be előre a nézőjét a várható eseményekbe – írja Jancsóról David Bordwell amerikai esztéta az Elbeszélés a játékfilmben című, 1996-ban magyarul is megjelent könyvében. Mindennek eredménye pedig az, hogy a néző emberibb szemszögből válhat részévé az alkotásnak, amit a szakemberek különösen fontosnak tartanak az utóbbi időben egyre divatosabb, a hatást a legkülönbözőbb nézőpontok gyors váltakozásával fokozó szakmányalkotások korában. A Jancsó-snitt – természetesen egyéni ízlés szerint átalakítva – olyan képírók életművében is meghatározó szerepet tölt be, mint az amerikai Martin Scorsese, a mexikói Guillermo del Toro, a tavaly a cannes-i aranypálmát elnyert osztrák Michael Haneke, vagy a művészmozik egyik mai világsztárjának mondott Tarr Béla” – írta korábban HVG-ben Vajna Tamás .

fortrás:hvg.hu

Leave a Reply 1078 megnézve, 2 alkalommal mai nap |
Tags: