< Böngészés > Főoldal / Életképek/bulvár / Blog article: Őszödi öngól

| Mobile | RSS

Őszödi öngól

2014. február 23. | hozzászólás | Életképek/bulvár

Őszödi öngól

A Fidesz és annak tartozékai, vagyis a komplett államapparátus és médiaholdudvar, újra elővette az őszödi Gyurcsány-beszédet, mint valami ősbűnt és nem mintha annak köszönhetné – vagyis az általa kirobbantott botránynak – a kétharmados parlamenti győzelmét.

Mellesleg ezt eddig pontosan tudta is a kormánypárti vezérkar: hűvös távolságtartással figyelte a baloldali belharcot, amely kiszivárogtatás illetve a feltételezett kiszivárogtatók körül zajlott. Olyannyira, hogy a Pintér vezérelte belügyiek – gondolom Orbán óhajának megfelelően – az ügy eme leágazását a baloldal problémájának tekintette, s tulajdonképpen csak egy bő hónappal ezelőtt nyilatkozott oda, hogy a titkosszolgálati jelentést tulajdonképpen nyilvánosságra is lehetne hozni. És lám: most meg is tette.

Pontosabban szemezgetett belőle, de magát a 2009-es összefoglaló, összegző iratot nem tette közkincsé. Nem, mert abból nem az olvasható ki, amit a Fidesz akart és ami számára a választási kampány újabb fontos elemévé vált, hogy tudniillik maga Gyurcsány a kiszivárogtató. Kiolvasható viszont belőle, hogy a terjesztő viszont nem más, mint az állampárt, akarom mondani a Fidesz. Mellesleg ez a most nyilvánosságra került jelentésből is megtudható, noha sietve nyilatkozó Kocsis Máté az anyag eme szeletéről egy szót sem ejt.

Pedig ez a lényeg: ki, kik gondoskodtak arról, hogy hónapokig tartó ribillió zavarja meg a pesti polgárok nyugalmát, kik szervezték a Szabadság térre a szélsőséges futballszurkolókat – vajon ki lehet velük ilyen meghitt kapcsolatban? -,kik rendelkeztek már akkor is olyan médiabefolyással, hogy egy megvágott, manipulált hangfelvétel jusson el a közrádiótól kezdve a kereskedelmi adókig?

Szóval, bár sok kérdést ez a most, ismét csak manipuláltan nyilvánosság elé tárt két jelentés sem tisztáz, azt azonban igen, hogy az MSZP belső ügyének szétterítése a közönség felé, az a Fidesz bűne. Vagy ha úgy tetszik. Orbáné. Persze egy hosszú futballpályafutás alatt előfordul, hogy az ember öngólt lő.

szerző:Németh Péter

forrás:népszava online.hu

Leave a Reply 366 megnézve, 1 alkalommal mai nap |