< Böngészés > Főoldal / Magyar Helsinki Bizottság / Blog article: Tiltakozás a Szabadság térre tervezett emlékmű ellen

| Mobile | RSS

Tiltakozás a Szabadság térre tervezett emlékmű ellen

Személyes tárgyak halmával állítanák meg Orbánékat
Tiltakozás a Szabadság térre tervezett emlékmű ellen

Flashmobbal tiltakoztak civilek a német megszállás áldozatainak tervezett emlékműve ellen az „Eleven emlékmű – az én történelmem” Facebook-csoport szervezésében vasárnap a szobor tervezett helyszínén Budapesten, a Szabadság téren.
Béndek Péter filozófus, a Facebook-csoport aktivistája a demonstráción hangsúlyozta: meg kívánják akadályozni a „történelmi hazugságot hirdető politikai jelkép” felállítását. Ezzel ugyanis a kormányzatnak véleménye szerint az a célja, hogy felmentse a nemzetet múltjának és jelenének terhei alól, amire szavai szerint se felhatalmazása, se tudása, se erkölcsi tekintélye nincsen.

MTI-fotó

Úgy vélekedett, hogy a magyar nemzet nem a 15 millió áldozat nemzete, a magyarok túlnyomó része erkölcsileg vagy tevőlegesen hozzájárult emberek, gyerekek, családok megsemmisítéséhez, és a német megszállás előtt sem tett semmit a zsidók jogfosztása ellen.

Ez azonban nem zsidó ügy, ebben a magyar nemzet mély válsága, történelmi kudarca érhető tetten – mondta a filozófus.

A mintegy 300 tiltakozó emlékköveket, emlékmécseseket, illetve olyan tárgyat helyezett el a Szabadság téri mélygarázs bejáratánál, amelyek kifejezik személyes érintettségüket. A többi között nemzeti színű szalaggal átkötött síndarabot, családi fényképeket, gyermekrajzokat, filmtekercseket is hoztak az emberek, de valaki egy olyan 1944-es menlevél másolatát is elhelyezte, amelyet a svájci nagykövetség állított ki akkoriban az üldözött zsidók számára.

A szervezők felszólítottak mindenkit arra, hogy a következő hetekben hozzák el személyes tárgyaikat a Szabadság térre, abban bíznak ugyanis, hogy a személyes tárgyakból épített halom megtorpanásra késztetheti azokat, akik „hatalmukkal visszaélve” mégis megkezdenék az emlékmű megépítését.
forrás:168óra.hu

Leave a Reply 260 megnézve, 1 alkalommal mai nap |