< Böngészés > Főoldal / Magyar Helsinki Bizottság / Blog article: Orbán Európa második legnagyobb hatású politikusa (FT)

| Mobile | RSS

Orbán Európa második legnagyobb hatású politikusa (FT)

Orbán Európa második legnagyobb hatású politikusa (FT)

Nem kétséges, hogy Angela Merkel német kancellár után az újraválasztott Orbán Viktor magyar kormányfő Európa második legnagyobb hatást gyakorló politikusa – véli egy bolgár elemző. Szemben azokkal, akik úgy vélik, hogy Orbán árnyéka egykori önmagnak, szerinte nem sokat változott.
Energiahatékony megoldások a Fundamentától – Korszerűsítse

Amikor egy európai társadalom megválaszt egy politikai erőt, amely ellenőrzése alá vonja a médiát, saját ízlése szerint átírja a választási szabályokat, hogy stabilizálja hatalmát, illetve korlátozza a jogszolgáltatás és a nemzeti bank függetlenségét, akkor elintézhetjük ezt azzal, hogy pechje volt. Amikor azonban ezt a politikai erőt másodszor is újraválasztják, akkor már kezd működőképesnek látszani ez a politikai modell – írja a Financial Timesban (FT) megjelent cikkében Ivan Krasztev, a szófiai Liberális Stratégiák Intézetének igazgatója.

Aligha túlzás az a kijelentés, hogy Angela Merkel német kancellárt leszámítva az újraválasztott Orbán Viktor magyar kormányfő Európa legnagyobb hatású politikusa. A radikális pártok a kontinens minden sarkában csodálják, politikai húzásait az európai politikai elithez tartozó kollégái másolják, miközben ostorozzák őt. Tevékenységének hatása erősödni fog Kelet-Közép-Európában, ahol az átlagemberek dühösek életük kilátástalansága miatt, a politikusok pedig kétségbeesettek és a cinikusak tehetetlenségük miatt.

Táncol

Orbán hatalmát a politikai közösség éles megosztottsága és a nacionalista retorika hizlalja. Vidáman sasszézik ide-oda az unió szabta korlátok között. A konszenzuskereső, liberalizmusra hajló, az európai intézményekért lelkesedő Merkel szöges ellentéte. Támadása a bankok ellen a pénzügyi központok ellen lázadó Occupy Wall Street mozgalom hősévé teheti Orbánt, ugyanakkor az, hogy a GDP három százaléka alatt tartja a költségvetési hiányt, a Wall Street-i pénzemberek elismerését válthatja ki.

Sok közgazdász kételkedik abban, hogy az Orbán-kormány sajátos megszorító politikája hosszú távon segíthet a magyar gazdaságon. Eddig azonban bevált, a piacok hitelesnek tartják a kormány fiskális politikáját. Az Orbán-adminisztráció meglepő teljesítményt produkált: egyszerre tudta kiszolgálni a választók és a piacok elvárásait.

Kaméleon

Orbán sikerének hátterében a megalkuvás és a józan ész sajátos keveredése áll – véli a bolgár politikai elemző. Egy sor ellentmondást képvisel. Egyszerre fiskális héja – a költségvetési hiány merev leszorításával és az államadósság elleni harccal – és híve a keynesista állami beavatkozásnak. Élesen bírálja az EU-t, de még mindig a legnagyobb akadály a szélsőjobboldali Jobbok útjában, amely kiléptetné Magyarországot az unióból, ha tehetné. 1989-ben követelte a szovjet csapatok kivonását az országból, most behívta az orosz tőkét, hogy irányt szabjon Magyarországnak.

Bírálói szerint a mai autoritárius Orbán Viktor nem is emlékeztet az 1990-es évek elejéről ismert egykori önmagára. Az igazság azonban az, hogy nem sokat változott. Egyszerűen olyan politikus, akinek elemi tehetsége van arra, hogy meghallja az idők szavát. Kíméletlen, érzelemmentes, viszont hatékony. Nem ő változott meg, hanem a politikai széljárás.

Illúziók

A posztszovjet idők liberális konszenzusa, amely 1989 táján jellemezte Kelet-Közép-Európát, felbomlott. A piaci-demokratikus átmenet morálisan megbicsaklott, amikor kiderült, hogy a szocialista rendszer nomenklatúrájának jó része a változások legnagyobb nyertesi közé került. A magyar, a bolgár, a román, a horvát és a többi régiós ország társadalmának többsége kudarcként élte meg az átalakulást, és akar valakit, aki megfizet életének lerombolásáért, reményeinek szertefoszlásáért.

A magyarok kétharmada azzal a reménnyel adott kétharmados támogatást Orbánnak, hogy korrigálja azokat az igazságtalanságokat, amelyek 1989 óta érték.

Magyarország beszédülése az illiberális, a kisebbség jogait háttérbe szorító uralomba lerombolja azt az illúziót, hogy az EU-tagság garantálja a demokráciák stabil működését. Paradox módon az uniós tagság még is könnyítette a magyaroknak, hogy az extrém politikai irányzatok támogatásával nyíltan hangot adjanak növekvő indulataiknak a külföldi befektetőkkel szemben.

Tévedés

A magyar példa azt is megmutatta, hogy tévedésnek bizonyult az a feltételezés is, amely szerint az európai klubhoz tartozás megfegyelmezi a tagországokat. A külső nyomás csak akkor működik, ha a helyi liberális erők olyan helyzetben vannak, hogy képesek azt kihasználni. Ez volt a helyzet 2007-ben Lengyelországban, ahol a szavazók a mérsékelt jobboldali Donald Tuskot választották kormányfőnek a populista Jaroszlaw Kaczynski helyett. A Fidesz sikere – amit az ismételt európai bírálatok ellenére ért el -, megmutatta, hogy hiteles belső ellenzék nélkül a Brüsszel ellen hirdetett szabadságharc csupán könnyű szavazatszerző lehetőség.

Ez nem volt mindig így. A pénzügyi válságot, 2008-at megelőzően az európaiak bíztak az EU-ban, mégpedig éppen annyira, amennyire nem bíztak saját elitjeikben. Nem teljesen értették ugyan az Európa-projektet, de abban biztosak voltak, hogy nem lehet rosszabb, mint amit saját vezetőik ajánlanak nekik. Ma már a brüsszeli politikusokat is épp olyan tisztességtelennek látják, mint a hazaiakat.

Orbán mellett Vona Gábor, a Jobbik vezetője ünnepelhetett vasárnap Budapesten. Pártja szintén javított pozícióin a 2010-es szavazáshoz képest. A demokráciában ugyan a választóké a végső szó, ám Magyarország esete élesen rámutat arra, hogy a szavazóknak nem mindig van igazuk. Az aki úgy gondolja, hogy jól teszi, ha a kisebb gonoszt választja, az könnyen abban a helyzetben találhatja magát, hogy mindkettővel együtt kell élnie.

forrás:napi gazdaság.hu

Leave a Reply 303 megnézve, 1 alkalommal mai nap |