< Böngészés > Főoldal / Nincs kategorizálva / Blog article: Felkapaszkodnának-e Orbánék egy új Berlin-Moszkva tengelyre?

| Mobile | RSS

Felkapaszkodnának-e Orbánék egy új Berlin-Moszkva tengelyre?

2014. április 24. | hozzászólás | Nincs kategorizálva

Felkapaszkodnának-e Orbánék egy új Berlin-Moszkva tengelyre?

Nem zárják ki a magyar diplomácia irányvonalának alakítói, hogy Európában új “tengely” van kialakulóban, amelynek egyik végén az oroszok, a másikon pedig a németek állnak. Van, aki szerint „rémálom” lenne ez a forgatókönyv, a Fideszben viszont állítólag úgy látják, „Putyin nyomulását úgysem lehet megállítani.

Német-orosz tengely alakul Európában középtávon? Úgy tudjuk, a magyar külpolitika irányítói számolnak a lehetőséggel, hogy a következő években szorosabbá, sőt, szerintük az európai geopolitikai mozgások szempontjából meghatározóvá válhat, ha Berlin és Moszkva esetleg kölcsönös érdekek mentén fűzi szorosabbra együttműködését.

Az elképzelés egyik alapja az orosz-német gazdasági egymásrautaltság (a Német Gyáriparosok Szövetsége szokatlan nyíltsággal állt ki például az esetleges uniós gazdasági szankciókkal szemben, arra figyelmeztetve, a kapcsolatok befagyása kapásból 300 ezer német munkahelyet veszélyeztetne, és az atomenergiáról éppen „lejövő” német iparnak az orosz gázellátás is nagyon fontos), valamint az, hogy a válságban a német és az orosz diplomácia között a legélénkebb a párbeszéd. Az orosz diplomáciában ugyanis hagyományos törekvés, hogy kétoldalú kapcsolatok mentén próbálják meg például a közös uniós politika kialakítását megbontani, nyilván ebben is Berlin a legfontosabb célpont.

Visszatér a geopolitika?

Hogy esetleg új, hatalmi tömbök mentén alakuló politikai rend jön létre a világban, és ezen belül különösen Európában egyre jobban meggyökeresedő gondolat a nemzetközi diplomáciában, amit meghatározó véleményformálók is osztanak. A neves amerikai újságíró, Anne Applebaum is rendre erre figyelmeztet például az ukrán válságról és Oroszországról szóló írásaiban. „Ha valóban ez jön, akkor a német-orosz együttműködésnek vannak hagyományai, és bevallom, szigorúan a magyar érdekek szempontjából nem is tartanám feltétlenül rossznak. Egy Berlin-Moszkva tengelyen ugyanis mi mindenképpen a német érdekszférába kerülnénk, ami nem ártana az országnak. Tény, hogy az ukránok ellenben az oroszba, amivel rosszabbul járnának, mint egy esetleges nyugati orientációval, de utóbbit Putyin már most is hosszú időre lehetetlenné tette, még ha nem is mondja ezt ki senki” – állítja például a lehetséges forgatókönyvről egy – a téma kényes volta miatt név nélkül nyilatkozó – magyar külpolitikai szakértő.

Amikor Orbán Viktor 2012 márciusában Münchenben találkozott bajor kollégájával, kerek-perec kijelentette, a magyar gazdaság a délnémet érdekszféra része, így nekünk is az lesz a legjobb hosszabb távon, ha a „magyar és a bajor gazdaság összenő”. A kormány környékén szokták is emlegetni, hogy Orbán Viktor nem is elsősorban Angela Merkelre, hanem elsősorban Horst Seehofer bajor kormányfőre figyel – akivel egyébként is sokkal jobb személyes viszonyt ápol.

„Ez rémálom, és déja vu lenne egyszerre a térség szempontjából. Nagyon rossz lenne a régiónak, de szerintem – Németország mai európai helyzetét, felelősségét tekintve – jelenleg lehetetlen a létrejötte. Persze, hogy Putyin miről álmodozik, az más kérdés” – mondta ugyanakkor egy V4-es diplomata a hvg.hu-nak.

Magyarország geopolitikai helyzetét persze a paksi atomerőmű bővítésére kötött hosszú távú finanszírozási szerződés is befolyásolhatja. A választások előtt közvetlenül aláírt megállapodásra több nyugat-európai országban gyanakodva tekintenek, és arra figyelmeztetnek, ez kiszolgáltatottá teheti élesebb helyzetben a magyar kormányt az orosz érdekeknek. Főleg úgy, hogy Moszkva hagyományosan „dupla fenekű politikát” folytat: vagyis azon túl, hogy hivatalosan kötnek egy megállapodást, általában a háttérben is „kérnek még valamit”.

Egy fideszes vezető viszont arról beszélt a hvg.hu-nak, hogy Orbán Viktor tisztában van a kockázatokkal. „Természetesen tudjuk, hogy Oroszországban van gyarmatosítási szándék, de a nyomulásukat Európa a jelenlegi helyzetben úgysem tudja megállítani. Mi sem jókedvünkből léptünk, de Paksra csak egy francia cégtől kaptunk finanszírozási ajánlatot, olyat, ami pénzügyileg vállalhatatlan volt. Ezen kívül csak piaci alapon szerezhettünk volna pénzt, a jelenleginél rosszabb feltételekkel. Az oroszok viszont csak államközi alapon voltak hajlandók megállapodást kötni” – magyarázta a befolyásos politikus, hozzátéve, szigorúan csak Paksról volt szó, Putyin sem kért mást (sőt, „kifejezetten nem akart csomagban tárgyalni”), sem a magyar félnek nem voltak egyéb igényei.

Föl, meg le

Ha végignézünk az orosz-német kapcsolatokat a XXI. században, a viszony leginkább változónak tűnik, igaz, sosem jellemezték komoly mélypontok. Gerhard Schröder híres nagy oroszbarát volt (utólag persze kiderült, enyhén szólva nem volt érdek nélküli a „románc”, Gazprom igazgató tanácsi állással jutalmazta őt Putyin), Angela Merkel kancellárként sokkal alacsonyabb hőfokon indított, és a viszony később sem vált túl szorossá. Olyannyira, hogy 2008 februárjában Münchenben, a szokásos biztonságpolitikai konferencián Vlagyimir Putyin egyenesen arról beszélt, ha a Nyugat nem hajlandó teljes jogú partnernek elfogadni Oroszországot, akkor ők máshol is kereshetnek maguknak társakat.

Az Audi győri gyárában: mi a “délnénet érdekszférához tartozunk”…

Pedig ekkor még előtte voltunk a Grúziában 2008 júliusában kitört fegyveres konfliktusnak, és a két oroszbarát szakadár terület teljes megszállásának, és de facto elszakításának, ami hosszú idő óta a lehető legmélyebbre hűtötte a Nyugat és Moszkva kapcsolatát. Csakhogy ugyanazon év októberében beütött a globális gazdasági válság, és a zsugorodó fogyasztás miatt bajba kerülő európai iparnak (azon belül is különösen Németországnak ) egyre fontosabbá vált az orosz felvevőpiac. Így az addigra már csak „Merkozyként” emlegetett Merkel-Sarkozy páros is túltette magát a grúzokat ért sérelmeken, és Moszkva felé fordult. Olyannyira, hogy amikor 2010 októberében Merkel, Sarkozy és Dmitrij Medvegyev Deauville-ben találkoztak, a sajtó már “Berlin-Párizs-Moszkva tengelyt” emlegetett.

„Jelenleg Berlin-Moszkva tengelyről nem beszélhetünk, és egyébként is, mindig azt kell megnéznünk, hogy a jelenlegi német-orosz kapcsolatok mihez képest jobbak, vagy rosszabbak. A Schröder-korszakhoz nyilván nem mérhetőek, ám ahhoz képest, hogy a 2008-as orosz-ukrán gázháború után egész Európa, így Németország sem győzött fogadkozni, mennyire függetleníteni fogja magát az orosz gáztól, a Gazprom forgalma a kontinensre most harmadával nagyobb, mint akkor volt” – mondta a hvg.hu-nak Deák András Oroszország-szakértő.

A “Putin-Versteherek”

A Magyar Külügyi Intézet külső munkatársa szerint tény, hogy a németek vonakodnak komolyabb szankciók bevezetésétől Moszkvával szemben, de ezzel egyáltalán nincsenek egyedül. „A szankciókkal két nagy baja van az EU-nak: egyrészt lehetetlennek látszik a kelet-ukrajnai helyzetet tekintve meghatározni egy olyan pontot, amikor el lehetne rendelni őket, hiszen nem az a helyzet, mint a Krímben, ahová bevonult az orosz hadsereg. Másrészt ezek mindenkinek fájnának, nem csak a németeknek, igaz, mindenkinek máshol. Ezért mondják Berlinben, hogy kezdjük a fegyverszállítások felfüggesztésével, mire Párizsban felhördülnek (Franciaország két Mistral osztályú hadihajót szállítana Oroszországnak), hogy inkább a pénzügyek befagyasztására kellene koncentrálni; amire persze a britek mondanak nemet (ez a londoni City pénzintézeteit érintené érzékenyen), és ők a befektetések felfüggesztését javasolják, ami a németeknek jönne rosszul. Ezzel a kör bezárul”.

… és a kormány reményei szerint a paksi bővítés sem kavar majd be

Az viszont Deák András szerint is tény, hogy Moszkva uniós viszonylatban is elsősorban a kétoldalú kapcsolatokra helyezi a hangsúlyt, bár úgy véli, ennek alapvetően gyakorlati okai vannak: bár az EU 1997-ben partnerségi megállapodást kötött Oroszországgal, ezt semmilyen formában nem sikerült tartalommal megtölteni, és „nagyjából 2007-2008-ra mindenki számára világossá is vált, hogy nem fejleszthető tovább”.

„Németországban külön kifejezés is van az oroszok, vagy Putyin iránt nagyon megértő közéleti személyiségekre, a Russland-Versteher, vagy Putin-Versteher. Eellenére nem gondolnám, hogy jelenleg különleges német-orosz viszonyról beszélhetünk, és nem hiszem, hogy a közeljövőben efelé tendálna a nemzetközi politika” – vélekedett Hettyey András is. Az MKI Németországgal foglalkozó szakértője szerint kétségtelen, hogy szorosak a két ország gazdasági kapcsolatai, a Német Gyáriparosok Szövetsége “segélykiáltásait” azonban érdemes forráskritikával kezelni. Ha a számokat nem önmagukban nézzük, már sokkal árnyaltabb a kép: a német befektetések mértéke valóban eléri a 23 milliárd eurót, de ezzel Oroszország egyáltalán nincs különleges helyzetben, hiszen Magyarországra nagyságrendileg majdnem ekkora összegű, 19 milliárd euró érkezett.

A kétségtelenül nagyon fontos orosz energiahordozók mellett ráadásul Moszkva jelenleg jobban függ a német piactól, mint fordítva. Elég arra gondolni, hogy az orosz olaj és gáz a német felhasználás harmadát teszi ki (ezt ráadásul, ha nem is könnyen, de Berlin ki tudná váltani alternatív beszerzési forrásokkal), de Németországból kulcsfontosságú, és az orosz ipar számára máshonnan nehezen pótolható, magas hozzáadott értékű vegyipari, optikai és más termékek, alapanyagok érkeznek. Nem is beszélve az olyan használati tárgyakról, mint az autók. Ha csak a számokat nézzük: Oroszország mindössze a 11. legfontosabb kereskedelmi partnere Németországnak, az viszont a harmadik helyet foglalja el ebben a rangsorban orosz szempontból.

Hettyey András szerint Németország is megszavazta a fajsúlyos döntéseket Ukrajna ügyében, nem megy szembe az EU-val, de azért „nagyon erősen a párbeszéd fenntartására helyezi a hangsúlyt, tehát érzékelhetően óvatosabb, mint más uniós országok”. Merkel ugyanakkor többször elmondta, hogy mind a Krím, mind Kelet-Ukrajna annektálását elfogadhatatlannak tartja, sőt, Wolfgang Schäuble pénzügyminiszter egy alkalommal az 1938-as cseh annektálással vont párhuzamot, amivel „a német közbeszéd egyik máig élő tabuját is megsértette, mert Hitlerhez nem lehet senkit hasonlítani. Schäuble vissza is vonta a nyilatkozatát, de ezzel persze nem tudta meg nem történtté tenni”. Az MKI munkatársa szerint a német diplomácia az ukrán válság ügyében amúgy is elsősorban Lengyelországra figyel, Varsó számára pedig nyilván elfogadhatatlan lenne bármiféle „tengelyesdi” Moszkvával. A már említett „Russland-“, vagy „Putin-Versteher”-ek pedig – bár minden politikai irányzatban találni belőlük – ma jórészt olyan, kevésbé fajsúlyos közéleti személyiségek, mint a két exkancellár, a nagyon idős Helmut Schmidt, vagy Gerhard Schröder.

forrás:hvg.hu

Leave a Reply 235 megnézve, 1 alkalommal mai nap |