< Böngészés > Főoldal / Közélet / Blog article: Elindult az élet menete

| Mobile | RSS

Elindult az élet menete

2014. április 27. | hozzászólás | Közélet

Elindult az élet menete

Élet Menete

Elindult az Élet menete a sófár hangjára az Erzsébet híd pesti hídfőjétől a Keleti pályaudvarhoz vasárnap délután. A tömeg az Astoriától egészen a hídfőig ért. Az indulás előtt tartott beszédében Székhelyi József színművész, az Élet Menete Alapítvány egyik alapítója azt mondta: “mi, most élők, mindannyian karöltve, kéz a kézben, szív a szívben, lélektől lélekig együtt és mindig együtt menetelünk az életért”.

Arról is beszélt, hogy “szíve szerint” megalapítaná a pártonkívüliek pártját, a Szenvedélyes Élet Pártját, amelynek “akarata, szorgalma, tehetsége, teremtő ereje, tudása, munkabírása türelme és innovatív leleményessége alkalmi zsenialitással párosulna, (…) gyógyítaná a gyengélkedőt (…) és soha-soha nem ölne”.

A hídfőnél Kelemen Zénó szobrászművész Élet menete című szobrát avatta fel Ilan Mor, Izrael Állam budapesti nagykövete, Forgács János holokauszt-túlélő, volt auschwitzi fogoly, az Élet Menete Alapítvány önkéntese és Kolos Sára, a Scheiber Sándor Zsidó Gimnázium és Általános Iskola tanulója.

Az eseményen elismerést adtak át Zoltai Gusztávnak, az Élet Menete Alapítvány egyik fővédnökének, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége volt ügyvezető igazgatójának. A felvonuláson – ahol izraeli zászlókat és Soha többé! feliratú táblákat is visznek – részt vesz mások mellett Kósa Lajos, a Fidesz alelnöke, Rogán Antal, a Fidesz parlamenti frakcióvezetője, Vadai Ágnes, a Demokratikus Koalíció alelnöke, Fodor Gábor, a Magyar Liberális Párt elnöke, illetve Mécs Imre volt liberális és szocialista képviselő és Szanyi Tibor MSZP-s politikus.

Az Élet menete a Keleti pályaudvar parkolójába érkezik, ahol Simon Peresz, Izrael elnöke és Konrád György Kossuth-díjas író videóüzenetben mondja el gondolatait, továbbá beszédet tart Gordon Gábor, az Élet Menete Magyarország Alapítvány elnöke, Éli Rubinstein, a kanadai Élet menete szervezet nemzetközi igazgatója, Douglas Davidson, az Egyesült Államok külügyminisztériumának antiszemitizmus és holokauszt ügyekkel foglalkozó különmegbízott nagykövete, Jobst Bittner evangélikus lelkész, a háborús bűnösök leszármazottainak civil csoportja nevében, illetve Kardos Péter főrabbi. A gyászimát Simon Farkas magyar származású ausztrál főkántor mondja el. A 600 tagú magyar delegáció ezután vonattal indul Auschwitzba.
Az Élet menete felvonulását tizenkettedszer tartják meg Budapesten.

forrás:origo.hu

Leave a Reply 278 megnézve, 1 alkalommal mai nap |
Tags: