< Böngészés > Főoldal / Archive: 05. május 2014

| Mobile | RSS

Bérelni fogják a helikoptereket a légimentők

Bérelni fogják a helikoptereket a légimentők Októbertől a Magyar Légimentő Nonprofit Kft. két egymotoros helikoptere nem repülhet, így a társaság tendert írt ki két gép közel kétéves bérletére – a nyílt felhívás a hétfői Közbeszerzési Értesítőben jelent meg. A két helikopter becsült bérleti díja – 2016. március 10-éig – 682 millió forint. Egy-egy helikopter várhatóan […]

Visszalépés az orosz-litván katonai kapcsolatokban

Visszalépés az orosz-litván katonai kapcsolatokban Oroszország felfüggesztette a 2001-ben Litvániával kötött megállapodást a két ország kölcsönös katonai megfigyeléséről – jelentette be hétfőn a litván védelmi minisztérium. A szerződés szerint litván küldöttségek rendszeresen szemrevételezhették az orosz haderőket a Lengyelország és Litvánia közé ékelődő Kalinyingrádi területen, amely a balti-tengeri orosz flotta főhadiszállása. Cserében orosz katonai szakértők ugyanígy […]

Orbán Viktor első útja Lengyelországba vezetett

Orbán Viktor első útja Lengyelországba vezetett A miniszterelnök úgy fogalmazott, hogy a magyar kormány, ugyanúgy ahogy eddig, a jövőben is egy Közép-Európára összpontosító külpolitikát akar folytatni. A következő magyar kormány is mélyen elkötelezett lesz a történelmi lengyel-magyar barátság mellett – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök Varsóban, miután tárgyalt Donald Tusk lengyel kormányfővel. A magyar kormányfő […]

Lakáspiac élénkülés? – Kamattámogatott lakáshitel

Lakáspiac élénkülés? – Kamattámogatott lakáshitel A lakáspiac élénkülését reméli az államilag támogatott lakáshitelektől az Erste Bank. A pénzintézet hétfőn az MTI-vel közölte: a már meglévő otthonteremtő hitel mellett 2014. április 18-ától bevezette a kamattámogatott lakáshitelt. A közleményben ismertetik, hogy az Erste a magyarországi piacon tavaly már kétszer annyi lakáscélú jelzáloghitelt helyezett ki, mint egy évvel […]

[ Tovább ] 2014. május 5. | hozzászólás | Közélet |

Teljes információs káosz a Welsz-ügyben

Teljes információs káosz a Welsz-ügyben A halál okaként önkezűség szerepel Welsz Tamás halotti bizonyítványán, amelyet április 10-én állítottak ki – írta a Hír24. A hírportál szerint a Simon Gábor ügyében érintett vállalkozó szervezetében korábbi sajtóhírekkel ellentétben nem találtak semmilyen mérget, bár a leletek alapján a szakemberek újabb toxikológiai vizsgálatokat kezdeményeztek. Ezzel a sajtóhírrel lényegében “bezárult […]

[ Tovább ] 2014. május 5. | hozzászólás | Közélet |

Magyarok tömegét érinti – Így mentheti meg magát a bajtól Valóban összeomlás fenyegeti a számítógépeinket?

Magyarok tömegét érinti – Így mentheti meg magát a bajtól Valóban összeomlás fenyegeti a számítógépeinket? Bár tökéletesen biztonságos már sosem lesz a Windows XP, néhány lépéssel jelentősen mérsékelhetjük a gépünkre leselkedő kockázatot. A magyar felhasználók negyedét – és az egészségügyi intézmények zömét – érinti érzékenyen, hogy a Microsoft nem támogatja többé a 13 éves operációs […]

[ Tovább ] 2014. május 5. | hozzászólás | Közélet |

Eltűnt utasszállító: az al-Kaida állhat a rejtély mögött//// Passager a disparu : Al-Qaïda peut être derrière le mystère

Eltűnt utasszállító: az al-Kaida állhat a rejtély mögött Az al-Kaida terrorszervezet állhat a maláj gép eltűnése mögött – írja az Independent. A brit lap szerint tizenegy, 22 és 25 év közötti terroristát tartóztattak le, akiket azzal gyanúsítanak, hogy közük van a gép eltűnéséhez. A nyomozásban állítólag az FBI és a brit MI6 is részt vesz […]

Megkezdődött a Citadella elfoglalása

Megkezdődött a Citadella elfoglalása Több tucat rendőr zárta le hétfőn reggel a fővárosi Citadellához vezető utat, információink szerint a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő próbálja kisajátítani a területet. Rendőrök tucatjai állták el a Citadellába vezető utat hétfőn reggel – jelezték a hvg.hu-nak a helyszínről. A jelek szerint megkezdődött a Gellért-hegy tetején lévő vendéglátóhelyek birtokba vétele a Nemzeti […]

[ Tovább ] 2014. május 5. | 98 hozzászólás | Közélet |

Berzsenyi, Arany és netes nyelvhasználat az idei magyarérettségin

Berzsenyi, Arany és netes nyelvhasználat az idei magyarérettségin Az internetes és elektronikus nyelvhasználatról, a “netnyelvről”, az sms-ek és az e-mailek nyelvezetéről szóló tanulmányrészletet kaptak a diákok az idei középszintű érettségin magyar nyelv és irodalomból. A két és fél oldalas szöveg elolvasására, értelmezésére és a tanulmányhoz kapcsolódó kérdések megválaszolására összesen hatvan perc áll a vizsgázók rendelkezésére […]

[ Tovább ] 2014. május 5. | hozzászólás | Kultúra |

Az amerikiaiak már Ukrajnában vannak

Az amerikiaiak már Ukrajnában vannak Az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) és a Szövetségi Nyomozó Hivatal (FBI) ügynökei segítik az ukrán átmeneti kormányt – értesült a Bild am Sonntag. A vasárnapi német újság információi szerint a CIA és az FBI szakértői az amerikai kormány megbízásából látják el tanácsaikkal az ukrán kormány illetékeseit. A lap német […]

Rosszindulatúak

Rosszindulatúak Orbán Viktor egykori kabinetfőnöke, aki kereszténydemokrata képviselőként szolgálta az előző kormányzati ciklus csaknem egészében a kétharmadot, talán fel is sóhajtott. Mint Izraelbe akkreditált magyar nagykövettel feltűnően kegyesen bántak vele Netanjában az összegyűlt magyar ajkúak. A kedvelt, tengerparti üdülőhely egyik luxusszállodájában tartott előadását követően – az országban uralkodó általános aggódó hangulattal szemben – csak kevesen […]

Aranyásók a Rába-parton

Aranyásók a Rába-parton Görbicz Anita és a Győr másodszor emelhette a magasba a legrangosabb európai klubtrófeát FOTÓ: SZALMÁS PÉTER A győri kézilabdás lányok másodszor is kiásták az aranyat a Bajnokok Ligája-döntőben, régi ellenfelüket, a montenegrói Buducsnoszt Podgorica csapatát 27-21-re legyőzve. Az első ízben a Papp László Sportarénában megrendezett női Final Four kitűnő rendezésével Budapest nagy […]

[ Tovább ] 2014. május 5. | hozzászólás | Sport |

Náci emlékmű: Orbán Viktor földönfutóként vagy elmegyógyintézetben végzi pályafutását/////Nazi memorial : Viktor Orban outlaw or a mental institution carries out his career

Náci emlékmű: Orbán Viktor földönfutóként vagy elmegyógyintézetben végzi pályafutását Ma délután Orbán Viktor a Szabadság téren olyan emberekre támadt fegyveres erővel, akikre, akik ellen sehol a világon nem illik erőszakszervezetet bevetni. Mert szánalmas. Orbán ezzel megkezdte haláltáncát. Aki békés gyászolókra, olyanokra támad, akik megkínzottak, vagy azok utódai, és nem tűrik a megaláztatást, az átkozott ember. […]

2 ezer milliárdba került a német újraegyesítés

2 ezer milliárdba került a német újraegyesítés A volt NDK felzárkóztatása eddig 2 ezer milliárd euró közpénzbe került, de Németország keleti tartományainak gazdasága továbbra is elmarad nyugatiak mögött, és a különbség már majdnem egy évtizede nem csökken – írta a Welt am Sonntag című vasárnapi német lap. A berlini DIW gazdaságkutató intézet számításai szerint az […]

Derüljön ön is! Orbánék plakátján röhög az internet

Derüljön ön is! Orbánék plakátján röhög az internet A Fidesz utcai plakátokon követel tiszteletet az Európai Uniótól a magyaroknak. Attól az EU-tól, amely milliárdos támogatásokkal tömte ki hazánkat az elmúlt tíz évben. Emiatt kevés szórakoztatóbb dolog van, mint az alábbi plakátokon kacarászni. Az eredeti plakát forrás: 168óra.hu Magyar Kétfarkú Kutya Párt

[ Tovább ] 2014. május 5. | hozzászólás | Közélet |

Kódot rejtenek a Disney és Pixar filmek – itt a bizonyíték!

Egyezményes jele egy társaságnak Kódot rejtenek a Disney és Pixar filmek – itt a bizonyíték! Számtalan animációs filmben rejtettek el egy bizonyos kódot, a legrosszabb esetben is több száz alkalommal láthatta már. Lehet, még észre sem vette? Bármennyi Disney vagy Pixar animációs filmet látott eddig, biztosan találkozott a szóban forgó karaktersorral, mely számokat és betűket […]


  • Ursula Von Der Leyen asszony az EB elnökasszonya

  • www.fecsego.eu nemzetközi hírportál az EU EP EB média-sajtó partnere