< Böngészés > Főoldal / Életképek/bulvár / Blog article: Húsvét 7. vasárnapja „Atyám eljött az óra”

| Mobile | RSS

Húsvét 7. vasárnapja „Atyám eljött az óra”

2014. június 1. | 1 Hozzászólás | Életképek/bulvár

Húsvét 7. vasárnapja
Jn 17,1-11a.


„Atyám eljött az óra”

János evangéliumában a szenvedés történet szövegében egy nagy betoldás található. Jn 14,1-17,29-ig, melynek első részét búcsúbeszédnek szokták nevezni, ezt az utolsó fejezetet pedig Jézus főpapi imájának. Az utóbbi elnevezés feltehetően Alexandriai Kürillosz (+444) kommentárjából származik, aki Jézus valóban nagy főpapnak nevezte. Bár akadnak akik az elnevezést David Chytaeus (1531-1600) között élt evangélikus teológusra vezetik vissza akinek kommentárjától az elnevezés általánossá válik. De elfogadta ezt az elnevezést Rupert von Deutz (1135) és Luther Márton is és manapság egyértelműen így szokták megnevezni. Az egész 17-fejezet igen egységesen tagozódik. Jézus először a tanítványokért, (6-19) majd, azokért akik az ő szavukra hinni fognak (20-23), végezetül mindenkiért (24-26) imádkozik. A szöveg végén (18,1) Jézus tanítványaival átvonul a Kedron patakon túlra, vagyis az ima szövegét János úgy helyezte az evangéliumba, hogy benne mindazt megelőlegezze, amit Jézus ezután fog tenni. Az egész imádság fő témája Isten dicsőítése. Jézus a maga áldozatát másokért, az imában megemlített csoportokért ajánlja fel (17,19). Az ima egyben bevezeti a szenvedéstörténetet, Jézus lelki szenvedését, amelyet a Getszemane kertben él majd át, és az elitélése gyötrelmeit, valamint kínhalálát a Golgotán. Ezzel az Istent dicsőítő imával tárja fel az olvasó számára, hogy Jézus nem belesodródik az eseményekbe, hanem tudatosan vállal egy küldetés szerű nagyon fontos áldozatot értünk. Végsősoron minden keresztény emberért. De ugyanakkor Jézus áldozatának örök értékét is hangsúlyozza az ima, nem egyszeri tettről, hanem örökké érvényes tettről van szó. Mivel az ima a megváltás örökre érvényes történetének legfontosabb szakaszát hivatott bevezetni, egyben arra is szolgál, hogy az értünk örökké imádkozó, az Atyánál közbenjáró Jézust is a hívek elé állítsa.
A szöveget többször az Atyával való személyes kapcsolat bensőségét hangsúlyozó felkiáltás szakítja meg. „Atyám!” (1.5.v.) „Szent Atyám!” (11.v.) „Én igaz Atyám!” (25.v.). A fájdalom kapujában Jézus nem önmagáért imádkozik, hanem másra gondol, azokra akikért föláldozza magát. Ilyen értelemben tematikailag a búcsú szavaknak szerves része ez az imádság is. Minden teológus számára figyelmeztetésnek hatnak a katolikus egzegéta R. Schnackenburg szavai: „Az érett teológiai reflexió itt végső fokon olyan imádságot alkotott, amelyet semmi mással nem lehet összehasonlítani.” Jézus jövendő tetteiből megismerjük az Istent, és a búcsúbeszédben bemutatott Isten ismeret az örök élet záloga (vö. Jer 22,16).

A János evangéliumnak sok szövege, de ez mindenképpen akkor hat igazán, ha többször figyelmesen elolvassuk és összevetjük a mi spontán imánkkal. Az ember amikor fél általában így imádkozik „Istenem segíts!” – vagyis csak önmagára figyel.

Jézus teljes egészében átélte a félelmet, de nem önmagára figyelt. Az ősegyházban a legfontosabb teológiai és spirituális tanításokat mindig imában fogalmazták meg és tárták a hívő közösség elé. Tették ezt egyrészt folytatva Jézus példáját, másrészt azért, hogy tanítsák imádkozni a híveket, nem önmagukért, hanem Istent dicsőítve másokért.

Az imádság mindig az ember legbensőségesebb megnyílása az Isten felé. Nagyon fontos tehát, hogy ezt miként, milyen lélekkel végezzük. Ha csak attól a feszültségtől akarunk megszabadulni ami a félelem, vagy gond miatt ránk szakadt, akkor csak emberileg könnyebbülünk meg, de Istenhez nem jutunk közelebb. Ha a fájdalom és szenvedés idején is Istent tudjuk dicsőíteni, akkor imádságunk testünk, lelkünk szenvedését értékes áldozattá oldja.

Jézus búcsúbeszéde akkor kezdődik a amikor Júdás elhagyja a 12-t és elindul elárulni Jézust, és tart addig amíg Jézus elindul az elfogás helyére. János evangéliumában a gonoszság cselekedetének megformálódása idején, Jézus szóban megkezdi az Isten dicsőítését, miután elfogták a gonoszság és a megváltó tett összecsapása a tettek és a fizikai szenvedés bekapcsolásával folytatódik. Lelkünket mi is úgy készíthetjük fel a nehéz és fájdalmas életszakaszok elviselésére, ha gyakoroljuk ezt az imát, amelyben Jézus nagylelkűsége és gondoskodása megnyilvánul és bennünket is hasonlóra tanít, hogy amikor bekövetkezik szenvedésünk, másokért fel tudjuk ajánlani azt.
dr. Benyik György atya

Leave a Reply 311 megnézve, 1 alkalommal mai nap |