< Böngészés > Főoldal / Életképek/bulvár / Blog article: Újra Hunvald vezeti az erzsébetvárosi MSZP-t

| Mobile | RSS

Újra Hunvald vezeti az erzsébetvárosi MSZP-t

2014. június 19. | hozzászólás | Életképek/bulvár

Újra Hunvald vezeti az erzsébetvárosi MSZP-t

Az ingatlan-panamákért korábban másfél évre ítélt politikust nagy többséggel választották kerületi vezetővé a helyi szocialisták.

Nemcsak újra aktív az MSZP-ben Hunvald György, de a VII. kerületi szocialisták fölényes többséggel elnökükké is választották – értesült két MSZP-s forrásból a hvg.hu.

A szocialista párt május 31-i választmánya úgy döntött, hogy az európai parlamenti választásokon elszenvedett súlyos vereség és Mesterházy Attila pártelnök lemondása után teljes, felmenő rendszerű tisztújítást ír ki. Ennek jegyében döntött úgy az erzsébetvárosi MSZP-s szervezet, hogy Hunvaldot választják elnöknek.

Idén januárban Hunvald már megüzente a helyi lakosoknak, hogy vissza akar térni a közéletbe. A volt polgármester egy A5-ös méretű naptárat dobatott be minden postafiókba, alján arcképével és ezzel a szöveggel: “Erzsébetvárosi lakóként és lokálpatriótaként mindig fontos volt számomra ez a kerület és az itt élő emberek sorsa”.

A kerület korábbi polgármesterét 2009 februárjában tartoztatták le, majd a Központi Nyomozó Főügyészség különösen jelentős kárt okozó csalásért és más bűncselekményekért 2009 novemberben emelt vádat. Hunvaldot és társait azzal gyanúsították, hogy a kerületben ingatlan-panamákkal, fiktív szerződésekkel és lakáskiutalásokkal százmilliós károkat okoztak a városrésznek.

A Fővárosi Törvényszék 2012 februárjában első fokon Hunvaldot másfél év szabadságvesztésre ítélte. Addigra már több évet töltött előzetes letartóztatásban.

A törvényszék Hunvaldot pedig mintegy 21 millió forint megfizetésére is kötelezte.

A fellebbezések folytán a Szegedi Ítélőtáblára került ügyben másodfokon nem változtattak Hunvald büntetésén, ám a bűnösség tekintetében több részcselekménynél az első foktól eltérő álláspontra helyezkedtek, így a másodfokú döntés fellebbezések miatt nem emelkedhetett jogerőre, hat vádlott ügyében harmadfokon a Kúrián folytatódik a per. Döntés július elején várható, a harmadfokú eljárás kedden kezdődött.

A vádlottak a több mint fél évtizede tartó eljárásban javarészt tagadták bűnösségüket.

atv.hu / hvg.hu

forrás:atv.hu

Leave a Reply 193 megnézve, 1 alkalommal mai nap |