< Böngészés > Főoldal / Közélet / Blog article: Elnököt választ az MSZP: Tóbiásra vár a párt felrázása

| Mobile | RSS

Elnököt választ az MSZP: Tóbiásra vár a párt felrázása

2014. július 19. | hozzászólás | Közélet

Lendvai Ildikó mszp kongresszusElnököt választ az MSZP: Tóbiásra vár a párt felrázása

Az MSZP elnöki posztjáért szombati tisztújító kongresszuson egyedül induló Tóbiás József már jelezte: hatalmi szervezet helyett politikai közösséget építene. Ebben számíthat a mozgalmi jelleget erősíteni kívánó, az MSZP nagy öregjeiből alakult Deák-körre.

Többre lesz szükség a szocialistáknál egy tisztújásnál, és a sokadik alkalommal elhatározott megújulásnál. A tavaszi parlamenti, majd az azt követő EP-választás tanulságait is értékelő kongresszuson lecserélik a kudarcokért felelőssé tett Mesterházy Attila-féle vezetést, de ez önmagában aligha elég az MSZP népszerűségének érdemi javításához.

Tóbiás az egyedüli elnökjelölt

Az új elnök személye nem okozhat meglepetést, hiszen egyedüli jelöltként Tóbiás József indul. Igaz, tolongás az elmúlt hónapokban sem volt a posztért. Sokan győzködték ugyan a pártban Ujhelyi Istvánt, de ő Brüsszelt és az EP-képviselőséget választotta, míg Botka László inkább Szegedet, ahol újraindul a polgármesteri posztért.

Botka László végül választmányi elnökként lehet tagja a pártvezetésnek
Fotó: Tuba Zoltán – Origo

Botka azért bekerül a szűkebb pártvezetésbe, mivel egyedüli jelöltként ő esélyes a választmányi elnöki posztra. Nem lesz kihívója az elnökhelyettesi tisztségére pályázó Gőgös Zoltánnak sem. Az alelnöki posztokra, illetve az országos elnökség tagjának már többen jelentkeztek. Az MSZP jelölőbizottsága a különböző tisztségekre csaknem 80 jelöltet hallgatott meg.

Kovács László volt pártelnök korábban háttérbe szorult, most előrébb léphet
Fotó: Tuba Zoltán – Origo

A 2-3 alalnöki posztért hatan versengenek: Ujhelyi István, Lukács Zoltán frakcióvezető-helyettes, Tóth Csaba a zuglói, és Márton Roland a székesfehérvári szervezet elnöke, Kovács László volt pártelnök, korábbi uniós biztos és külügyminiszter, valamint Gőgös Zoltán, akit viszont ha elnökhelyettesnek választanak, akkor alelnök már nem lehet. A várhatóan 15 tagú elnökségbe 32 jelölt szeretne bejutni.
Új kezdet hétfőtől

Hétfő fordulópont lesz, mert elkezdünk felépíteni egy új és erős baloldalt, ami képes bemutatni, hogy a demokrácia igenis erősebb a központosított rendszereknél. Ehhez olyan emberekre lesz szüksége az MSZP-nek, akik képesek a párttal együtt megújulni – mondta nemrég terveiről a Blikknek Tóbiás József.

Új és erős baloldalt, politikai közösségként működö nyitott pártot akar Tóbiás
Fotó: Hajdú D. András – Origo

Elnökjelölti pályázatában is hasonló elveket említett: “Első lépéseinktől kezdve egy új gondolkodásmódot és szemléletet szeretnék meghonosítani az MSZP-ben. Az elnökséget modern, hatékony menedzsmentté, működését alkalomszerűen teljesen nyilvánossá tesszük.”

sokkal inkább politikai közösség, mint egyfajta hatalmi szervezet

Mint azt a 168 Órának is megfoglamazta, nem megújítani, hanem megnyitni szeretné a szocialista pártot, mert az MSZP létezése szerinte nem lehet öncél. A Magyar Nemzetnek pedig azt árulta el a terveiről: “olyan szervezetet kell létrehozni, amely sokkal inkább politikai közösség, mint egyfajta hatalmi szervezet”.
A Deák-kör lehet szövetséges

A Tóbiás-féle víziótól nem áll messze az a szellemiség, amit a szocialisták nagy öregjeiből alakult Deák Ferenc-kör képvisel. Erről a kör egyik tagja, Lendvai Ildikó az Origónak úgy fogalmazott, hogy vitát generálnak, és új programot állítanak össze, amely reményeik szerint első helyre juttatná az MSZP-t a baloldali pártok versenyében.

Lendvai Ildikó és a Deák-kör első számú baloldali párttá tenné az MSZP-t
Fotó: Tuba Zoltán – Origo

A végcélt pedig a “párthierarchia semmi, a mozgalom minden” mottóval határozta meg Lendvai Ildikó, aki szerint az MSZP megújulásában nagy szerepe lesz a velük szolidáris mozgalmakkal, civil szervezetekkel fenntartott kapcsolatnak, de annak is, hogy jól használják az utcai politizálást, amely semmiképpen nem csúszhat át “útszéli politizálásba”.
Ez csak átmeneti megoldás
Ideje lenne újra teljesen átalakulnia az idén októberben 25 éves MSZP-nek, de erre, sőt még egy komolyabb megújulásra sem lát rövid távon sok esélyt a Méltányosság Politikaelemző Központ főmunkatársa. Szentpéteri Nagy Richard az Origónak azt mondta, alapvető hibának tartja, hogy a szocialisták a 2018-as választásra készülnek, miközben szerinte egy erős, a megújulásra képesnek mutatkozó ellenzéki pártnak illene már most az előrehozott választásra és a kormányzás átvételére készülnie, legalább szavakban. Az elemző úgy látja, az új elnököt, Tóbiás Józsefet a pártban átmeneti személynek gondolják, és annak is szánják – mondjuk addig, amíg Botka Lászlót meg nem győzik. Szentpéteri szerint amúgy Botka erős elnöke, sőt esélyes miniszterelnök-jelöltje lehetne az MSZP-nek, illetve egy későbbi baloldali összefogásnak, de ehhez “már most lépni kellene, akár annak árán is, hogy noha sikeres polgármester, otthagyja Szegedet.”

forrás:origo.hu

Leave a Reply 240 megnézve, 1 alkalommal mai nap |
Tags: