< Böngészés > Főoldal / Közélet / Blog article: Devizahitelek: elutasította a bíróság az első banki keresetet

| Mobile | RSS

Devizahitelek: elutasította a bíróság az első banki keresetet

2014. augusztus 22. | hozzászólás | Közélet

Devizahitelek: elutasította a bíróság az első banki keresetet

A Fővárosi Törvényszék a Kéthely és Vidéke Takarékszövetkezet kontra magyar állam perben pénteken kihirdetett elsőfokú, nem jogerős ítéletében elutasította az első devizahiteles banki keresetet. Így tisztességtelennek minősülnek a takarékszövetkezet devizahiteleinek egyoldalú módosításai.
A takarékszövetkezet a perben elsődlegesen azt indítványozta, hogy a bíróság függessze fel az eljárást és forduljon az Ab-hoz, ugyanis álláspontja szerint a per alapjául szolgáló törvény számos ponton alkotmányellenes, a bíróság azonban ezzel nem értett egyet. Az ítélet indoklásában az hangzott el, hogy az ügyben nem indokolt az Ab-hoz fordulni, mert nem sérültek az alkotmányos jogok.

A bíróság kötelezte takarékszövetkezetet, hogy 15 napon belül fizessen meg mintegy bruttó félmillió forint perköltséget az alperes magyar államnak.

A takarékszövetkezet jogi képviselője az ítélethirdetést követően újságírók előtt azt mondta, feltehetően nem fellebbeznek az elsőfokú döntés ellen.

forrás:híradó.hu

Leave a Reply 157 megnézve, 1 alkalommal mai nap |
Tags: