< Böngészés > Főoldal / GFHF hallgatói blogja, Közélet / Blog article: Hírvivők Konferencia a Gál Ferenc Hittudományi Főiskolán…

| Mobile | RSS

Hírvivők Konferencia a Gál Ferenc Hittudományi Főiskolán…

Hírvivők Konferencia a Gál Ferenc Hittudományi Főiskolán…

oláh6

Már jó előre regisztrálni kellett erre a szimpóziumra. A „csali” 2 kredit volt! Én is jelentkeztem! – ám nem kaptam a TO- tól – mint a többi hallgató-kódszámot. Ergo: – idézek: „füstbe ment terv”! Úgy gondoltam, sebaj, nem a kreditért, hanem a tudásalapú társadalmi ismeretek beszippantása már megérte! Talán, majd megkérdezi valaki, mi volt a véleményem (ünk) újságíróként…

Az előadást Dr. Kozma Gábor rektor Úr nyitotta meg. Rövid, ám hatékony-tömör ismertetésében kiemelte a szimbolikus elemek erejét, beszédében említette Szentgyörgyi Albert Nobel díjas professzort. – majd így folytatta;- a lelki-szellemi erő összetartás példaképe ez a szimpózium! A rektor Úr megnyitóját a hallgatóság vastapssal köszönte meg…

Az elnökségi tagok, professzorok Pál Ferenc plébános, Mária Kecskeméti, Carol Hamilton, Ashle Brink.

A vendégek közül elsőnek Pál plébános szólalt fel. Az előadása fergeteges, lenyűgözővé vált. Fröcskölt a tudás mélységeiben. Mindenki úszott-lebegett a mesterségesen fenntartott mélység felett. Nem engedte el… a kezünket. Kérdezett, arcmimikája impozáns volt s annak ereje átszakította a hallgatók előtt, illetve kaput nyitott nekünk földi halandóknak. Szinte ugrált a lépcsők között, a színpadon, s köztes megoldásként néha bevonta a résztvevőket, a beszédes testhelyzetének motivációjával s a feltett kérdések után, önmaga adta meg a válaszokat.

A csoportépítés s annak innovációs lehetőségeiről, céljairól, felépítéséről, eszközeiről, az individuumok bevonására félelmetes tárházat nyitott ki…a kapu gigantikus kilincse zajmentesen tárta fel önmagát. Itt megismerhettük a csoport belső-külső életét s annak felépítésének technikai részét. Természetesen itt is vannak szabályok – mondta- s felugrott a színpadra. Nem lehetett nem figyelni rá. Hangsúlyozta, a csoportoknak vannak szabályai, pl, 4 szem közötti titoktartás, valamint a lojalitás megtartása- fenntartása, s legyünk ebben a társas kapcsolatban nyíltak. – ezek után leült a lépcsőre s némán figyelt várta a lelki hatást… majd felugrott, s a titoktartás bugyrait láttatta velünk. A csoportnak lehetnek gyógyító hatásai, s kiemelte ne adjunk egymásnak tanácsokat. Az impressziók meghatározzák a mindennapjainkat, a fejlődési mechanizmusunkat, döntéseinket, cselekedeteinket.

Meghajolt a plébános, mint ahogy a kiváló színművészek teszik a függöny előtt… felállva tapsoltuk az előadását, beszédes arcmimikáját, a közvetlenségét….

Mária Kecskeméti professzor asszony a kirekesztés és az elfogadás szimbolikájáról beszélt. Tudás-hatalom összefüggéseit analizálta képekben, iskolai helyzetekben tesztelték a hallgatókat. A rendőrök habitusa Zélandon ellenállást váltott ki a csoportdinamikai foglalkozásokon. A fiatalok hajlamosak a diszkriminációra! A másságot nem szeretik, a bőrszín, a távolról hozott kultúra is ellenszenvet válthat ki a csoporton belül. A fekete nő véleménye a rendőrökről, távozását követően szidalmazták. A bőrszín meghatározza az emberek hozzáállását. – majd ekképpen folytatta, a bevándorlókat nem szeretik, mert elveszik előlük a munkalehetőséget…

Mindannyiunknak kell elismerés, mivel ezek a „díjak” viszik előre a teljesítményt. Kiemelte; – a normák elismerésében lényeges, hol áll a személy; – korláton belül vagy kívül. A kirekesztés nehéz műfaj, zárta a szavait. Megemlítette a Maorik, a cigányok, a homoszexuálisok nem kívánatos személyek a szigeten. Számtalan inzultus éri az afrikai gyerekeket a bőrszínük miatt.

Nagy lélegzet után folytatta, – a különbözőség egyre erősödik az emberekben, milyen pedagógia lehetne érvényes e támadások felszámolásában. Hogyan lehetne hatásosan védekezni a kirekesztés ellen, tette fel önmagának a kérdést a professzor asszony! A nyitottság nem az egyetlen kulcs ebben a státusban. – Bízom abban, hogy a változás kiszámíthatóvá válik időben. A pedagógia képes lesz megváltoztatni ezeket az anomáliákat. A kapcsolatok a hagyományos felfogások felfrissítése a következő állomás, a fogyatékos emberek elfogadása, szeretete egyik fontos eleme a világbékének.

Az dikciókat a műhelymunkák tették heterogénné , majd bevonták a hallgatóságot, s ezáltal kialakult az interperszonális kommunikáció.

Erre a kongresszusra gigantikusan szüksége volt a hallgatóknak, s azoknak is, akik az ország különböző részeiről érkeztek. Ez a tréning elindított egy más világnézetet, a csoportépítés szépségeiről fantáziáltunk, a másságok elismeréséről, a nemi hovatartozás, a bőrszín, a földrészek kultúrájának megismeréséhez…stb.

2014. szeptember 12 -lio-

Leave a Reply 722 megnézve, 1 alkalommal mai nap |
Tags: