< Böngészés > Főoldal / Életképek/bulvár / Blog article: Mező Gábor : Én, az egyházalapító

| Mobile | RSS

Mező Gábor : Én, az egyházalapító

2014. szeptember 23. | hozzászólás | Életképek/bulvár

Mező Gábor : Én, az egyházalapító

Kilenc kisegyház fordult korábban a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságához

Kilenc kisegyház fordult korábban a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságához azzal a panasszal, hogy sérült a gyülekezési és egyesülési szabadságuk, miután az új egyházjogi törvény megfosztotta őket egyházi státusuktól. Mivel az európai bíróság a múlt héten elutasította a magyar kormány fellebbezését az egyházügyi törvényt elmarasztaló áprilisi ítélet ellen, az jogerőre emelkedett. A kormánynak – azaz az államnak, nekünk, adófizetőknek – valószínűleg fizetnünk kell. A perben a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) képviselte az egyházakat, amelyek több milliárd forintot követeltek. Ez lehet az alapösszeg (valószínűleg növekedni fog), de nem ez az igazán érdekes.

A 444.hu feldolgozta az ügyet, és megvizsgálta az érintett egyházakat. A hírportál szerint a kártérítés nagy részére – ötmilliárd forintot emlegetnek több helyen – egy egyház (nevezzük így), az Út és Erény Közössége tartana igényt. S itt jön a java: a nevét a taoizmus alapművéből kölcsönző egyesület – Tao Te King – Az út és erény könyve (fordította Weöres Sándor) – ugyanis felettébb kedveli a rejtőzködést. Esetleg nagyon elnyomta a rezsim – olyannyira, hogy apró, már-már láthatatlan kicsiny ponttá zsugorodott össze.

A 444.hu cikke szerint a közösség honlapja szerkesztés alatt áll – ezt megerősíthetjük –, a megadott telefonszámuk nem él, és az elküldött e-mailekre sem válaszoltak. Később a segítőkész TASZ-on keresztül megüzenték a hírportál okvetetlenkedő újságírójának, hogy nem kívánnak nyilatkozni. Miért is tennék? Apró reménysugár – isteni fénynyaláb? – ugyanakkor, hogy a Facebookon megtalálhatók, még néhány követőjük is akad, sőt, a hírportál szerint azt állítják magukról, hogy van „masszőrjük, jógaoktatójuk és harcművészeti iskolájuk”. Csodálatos. Ha rajtam múlna, azonnal aláírnám a cirka ötmilliárd forintos csekket. A taoizmus amúgy is közel áll hozzám, kamaszkoromban többször elolvastam Weöres Sándor fordítását, átdolgozását.

Az igazság érdekében nem árt megjegyezni, hogy a kilenc kisegyház között olyanokat is találunk, amelyek – láthatóan, bizonyíthatóan – aktívak, komoly karitatív munkát is végeznek, így dőreség lenne azt gondolni, hogy csupa élősködővel, hóhányóval van dolgunk – ahogy ezt az Út és Erénnyel kapcsolatban sem lehet kijelenteni. Legyünk megértők és nagyvonalúak.

Valószínű, hogy a finoman szólva is jelentős összeg hallatán sokan kedvet kapnak az egyházalapításhoz. Én például egyre fontosabbnak tartom, hogy belevágjak gyermekkori álmomba, és megalapítsam az Elégedetten Punnyadók Egyházát. Elég sci-fit, fantasztikus regényt olvastam ahhoz, hogy ne okozzon gondot megírni az alapművet. Lehet követni a szcientológiai egyház példáját: végy egy közepesen tehetséges írót, egy meglehetősen átlagos mesét – Lem, Asimov vagy Bradbury művei túl bonyolultak lennének –, és dolgozd át vallássá. Aztán jöhetnek a húzónevek.

Ha a rendőrből dieta doctussá vedlő Norbinak – csak így, keresztnévvel emlegetik mindenhol – is sikerült megszereznie Andre Aggasit a narancsbőr és az agysejtek ellen indított hadjárathoz, talán én is le tudok igazolni egy ismertebb csillagot. A szcientológusoknak ott van Tom Cruise, én megelégszem mondjuk a zseniális Danny DeVitóval. Jöhet mellé a kevésbé szórakoztató, ám sokszoros válogatott Torghelle Sanyi – önéletrajzi könyvének címe: a Levegő Ura –, azért ez eléggé mennyei; vagy Sas József, hogy a kampány hazai arca is meglegyen. Utóbbi lehetne a kántor, zenei tehetségéről felesleges lenne hosszan ömlengenem. Felejthetetlen csasztuskáit átírnánk, zsoltárrá nemesednének a remekművek.

Kis csapatomba felvennék néhány reklámszakembert, pár pszichológust, ügyvédet, könyvelőt és egy tucat verőlegényt – az ellenérdekeltekre és a makacs ateistákra is gondolni kell. Már meg is lennénk: menetelhetünk a Fény felé! Szeánszaink közben puffokon, babzsákokon heverésznénk, híveim csendben, kitalált, képregényekből és sportújságokból kölcsönzött isteneim jóindulatában reménykedve emésztenék az aranyáron mért Méregtelenített Rizses Húst és a Megszentelt Lencselevest.

Ha végül bejegyeznének, sima ügy, s ha nem, az sem baj. Utcára vonulnánk, „Elnyomnak, elnyomnak”, harsognánk, talán megíratnék néhány cikket: „Támadás érte Budapesten a Punnyadókat”, aztán irány Brüsszel, Washington, Moszkva, vagy mit tudom én. Elmennénk mindenhová az igazunkért. Szalagcím: „Zarándoklatra indult a Kántálva Gyaloglókká Transznemesedett Egykori Punnyadók Egyháza.”

Néhány hónap múlva, ha morogva is, de csak átutalnák azt a néhány milliárdot. Akkor összegyűlnénk a Margitszigeten, és az ünnepi pillanat alkalmából mindenkinek ingyen mérném a Megtisztított Tarhonyás Mócsingot. Az este közepén (még a Tűzijáték és az Állóbüfés Karnevál előtt) bejelenteném, hogy ismét megszólított az Úr – mármint az egyik, a sok közül. Megérintett és megkért, hogy a Kajmán-szigeteken folytassam a Punnyadást, a saját magamról elnevezett, túlságosan is napos, jórészt élhetetlen szigeten. Egyedül, magányosan elmélkedve, hogy végül mindenkinek jó legyen. „Mindent értetek, híveim” – mondanám, és közben elsírnám magam. Átérezném a nehéz sorsot: „Hihetetlen ez az áldozat, amit meghoztam értetek.”

Híveim, ebben a pillanatban érne, forrna össze a ponyvaízű szürrealizmus és a valóság.

szerző: Mező Gábor
forrás:magyar hírlap.hu

Leave a Reply 298 megnézve, 1 alkalommal mai nap |