< Böngészés > Főoldal / Közélet / Blog article: Gazdák tüntettek Orbánék agrárpolitikája ellen

| Mobile | RSS

Gazdák tüntettek Orbánék agrárpolitikája ellen

2014. október 1. | hozzászólás | Közélet

Gazdák tüntettek Orbánék agrárpolitikája ellen

Gazdák tüntettek az Orbán-kormány agrárpolitikája ellen Budapesten. Azt mondják, a kormány politikája miatt sok állattartó gazdaság elveszíti a földjeit, emiatt el kell bocsájtaniuk az alkalmazottakat. A kormány szerint ugyanakkor a gazdák több pénzt kapnak – hangzott el az RTL Klub híradójában.

A Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetsége (Mosz) kedden egész délelőtt demonstrált a Földművelésügyi Minisztérium épületénél.

„Az a típusú földforgalmi törvény, amit önök meglakottak, három év alatt kihúzza alólunk a földet” – ezt mondta a tárca államtitkárának Bucher Ferenc, az Agrobaracs Zrt. ügyvezetője, a demonstráció egyik vezetője.

A tavaly elfogadott törvény nem teszi lehetővé, hogy társaságok állami földhöz jussanak, így például nem tudják hol legeltetni állataikat – emiatt veszélybe kerül sok ember megélhetése.

MTI-fotó

Kis Miklós Zsolt, a Miniszterelnökség Agrár-vidékfejlesztésért felelős államtitkára azt mondta, aki a következő időszakban állattartással fog foglalkozni, az több támogatáshoz jut. „Abban is biztos vagyok, hogy nemhogy csökkenni, hanem növekedni fog a munkahelyek száma” – tette hozzá.

Az MSZP szerint az a probléma, hogy a Fideszhez közel álló emberek kapják meg a földeket, mert a kormány ezzel akarja magát bebetonozni vidéken. Harangozó Gábor, az ellenzéki párt országgyűlési képviselője az RTL Klubnak azt mondta, sok olyan gazdálkodó volt, aki akár több ezer állatot tartott, ám elvették tőlük a földet, és mezőgazdasági tapasztalat nélküli embereknek adták oda. Utóbbiak közös jellemzője, hogy fideszes kötődésűek.

forrás:168óra.hu

Leave a Reply 241 megnézve, 1 alkalommal mai nap |
Tags: